Gottfried Péter, a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának tagja hetvenedik születésnapját ünnepli. Ez alkalomból tartottak versenyképességi konferenciát a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen (NKE) január 23-án. A szakembert – aki tevékenységével nagyban hozzájárul a Nemzetek Európája Karrierprogram sikeréhez is – Orbán Viktor miniszterelnök is köszöntötte.
Deli Gergely, az NKE rektora példaképnek nevezte az ünnepeltet, majd felidézte: Gottfried Péter 1981-ben a Külkereskedelmi Minisztériumban kezdte pályafutását, ezután az Ipari és Kereskedelmi Minisztériumban, majd a Külügyminisztériumban töltött be vezető pozíciót, a Miniszterelnöki Hivatalban működő Európai Ügyek Hivatalának vezetőjeként pedig eljutott a köztisztviselői pálya legmagasabb szintjére.
„Tapasztalatait és tudását genfi, illetve brüsszeli beosztott diplomataként is gyarapította, ugyanakkor részt vett Magyarország és az Európai Közösségek közötti társulási megállapodás kialakításában” – emlékeztetett Deli Gergely, hangsúlyozva: az ünnepelt az 1990-es évek második felétől, a csatlakozási tárgyalásokért felelős helyettes főtárgyalóként nagymértékben hozzájárult Magyarország Európai Unióhoz történő csatlakozásához. Hozzátette: a miniszterelnök külpolitikai főtanácsadójaként egy évtizeden keresztül meghatározó szerepet töltött be a magyar Európa-politika alakításában. A rektor hangsúlyozta: Gottfried Péter kiemelkedő szakértelmével évek óta hozzájárul az NKE és az Európai Uniós Ügyek Minisztériuma által közösen szervezett Nemzetek Európája Karrierprogram sikereihez is
„Ismerd a dossziét és tudd, hogy mit beszélsz” – idézte fel Bóka János előadásában azt a tanácsot, amit Gottfried Pétertől kapott, akit 2018-ban ismert meg. Az Európai Uniós Ügyek Minisztériumának vezetője intellektuális utazásnak nevezte azt a hétéves időszakot, amely alatt együtt dolgozott az ünnepelttel. Úgy fogalmazott: mindketten européerek és úgy gondolják, Magyarország helye az Európai Unióban van az identitás, a biztonságpolitika és a jólét szempontjából is. A miniszter beszélt az európai versenyképesség problémáiról is.
„A kérdés nem az, hogy szükség van-e az Európai Unió versenyképességének erősítésére, hanem az, hogy miért volt sikertelen mindaz a próbálkozás, amit az Unió 2000 óta a versenyképességért tett” – szögezte le Bóka János. Véleménye szerint minden esetben, amikor az EU-ra bízták a versenyképesség erősítését, a tagállamok úgy érezték, elvesztettek valamit.
A miniszteri előadást követő kerekasztal-beszélgetés moderátora Zalai Csaba, az Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Kar (ÁNTK) közszolgálati egyetemi tanára, a Nemzetközi Szervezetek Kutatóműhely vezetője, a rendezvény ötletgazdája volt, aki mentorának tekinti az ünnepeltet, akivel 28 évig dolgozott együtt. Az eszmecserén Gottfried Péter egyebek mellett kifejtette: míg az Unió az innovációba fektetett nagyobb összegeket, az egységes belső piac hatékony működését elhanyagolta. Halmai Péter, az ÁNTK Közpénzügyi Tanszékének egyetemi tanára a termelékenység csökkenésének okait, illetve a gazdasági- és pénzügyi válság hatásait idézte fel. Kovács Árpád, a miniszterelnök Stratégiai Tanácsadó testületének tagja úgy fogalmazott: ha visszatérünk az alapító atyák által megfogalmazott értékekhez (gazdasági stabilitás, együttműködés, béke), önmagában is versenyképességi tényezőt jelenthet. Györkös Péter, Magyarország berlini nagykövete megerősítette: a pénzügyi és a migrációs válság folyamatosan csökkenti Európa versenyképességét.
„Ahogyan a tapasztalt tibeti serpák, Gottfried Péter is tudta, hogy sohasem szabad szem elől veszteni a célt: mindvégig azon munkálkodott, hogy Magyarország újra elfoglalhassa méltó helyét az európai országok között” – hangsúlyozta Varga Réka. Az ÁNTK dékánja szerint az ünnepelt mindig olyan „csapatjátékos” volt, akinek köszönhetően számos tehetséges fiatal dolgozik a magyar, vagy az uniós közigazgatásban.
Müller Adrien, hazánk stockholmi nagykövete is azok közé tartozik, akiket Gottfried Péter indított el a pályájukon. „Péter új tudás iránti vágya, lényeglátása, részletekre épülő stratégiai gondolkodása, helyzetfelismerése, intellektuális mélysége gyakran sokkoló, de egyben a legjobb iskola és inspiráció is volt” – fogalmazott az egykori kolléga.
„Azért dolgozott, mert szereti a hazáját, és az volt az álma, hogy Magyarország egy sikeres, magabiztos, önazonosságára büszke és európai ország legyen” – jelentette ki Martonyi János, aki 45 évvel ezelőtt ismerte meg Gottfried Pétert. Magyarország korábbi külügyminiszterének véleménye szerint az ünnepelt – aki csapatjátékos, bölcs és szerény – azért tud jól együtt dolgozni az emberekkel, mert szereti őket.
Gottfried Péter zárszavában köszönetet mondott a méltató szavakért és a jelenlévő kollégák, barátok évtizedeken át tartó együttműködéséért. Úgy fogalmazott: szerencsésnek érzi magát, mert 45 éves szakmai pályafutása alatt végig azzal foglalkozhatott, amiben hitt.
Az ünnepelttel kapcsolatban a gyakorlatiasságot, a nyugalmat és a megbízhatóságot emelte ki pohárköszöntőjében Prőhle Gergely. Az NKE Eötvös József Kutatóközpont John Lukacs Intézetének programigazgatója hangsúlyozta: a Gottfried név jelentése a Jóisten békessége, és Gottfried Péter ezzel a nyugalommal bátorítja azokat a fiatalokat is, akik a Nemzetek Európája Karrierprogramban vesznek részt.
Szöveg: Szabó Réka Zsuzsanna
Fotó: Szilágyi Dénes