NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
LUDOVIKA

Újra könyvtárhasználati órák az Egyetemi Központi Könyvtárban

2018. február 6-án a Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kar Biztonság és védelempolitika, valamint a Nemzetközi igazgatás szakos hallgatói könyvtárbemutatáson és adatbázis használati tréningen vettek részt az Egyetemi Központi Könyvtárban. Az első és másodéves hallgatók közül többen a könyvtár aktív olvasói, ám a délelőtti és a délutáni, közel 2-2 órás programon az egyetemi könyvtár szolgáltatásainak kulisszái mögé is betekinthettek.

A program első részében a Ludovika Főépület második emeleten lévő szabadpolcos könyvtárat tekintették meg a hallgatók, miközben tájékoztatást kaptak a használat alapvető szabályairól, és a könyvtár által nyújtott szolgáltatásokról. Lehetőség nyílt a 2017-ben kialakított önkiszolgáló kölcsönző állomások kipróbálására. Innen az alagsorban található könyvtári raktárak bejárására volt lehetőségük, ahol a tömörraktár, a szakdolgozat raktár és a régi könyves raktár keltette fel leginkább a résztvevők érdeklődését. A látogatás harmadik részében az egyetem által előfizetett online tudományos adatbázisok használatából tréningen vettek részt, ahol lehetőség nyílt a keresőfelületek megismerésére és hasznos fogásokat sajátíthattak el a hatékony keresési stratégiák kialakításához.

A délelőtti és délutáni foglalkozáson összesen 88 hallgató vett részt, akik a következő könyvtári látogatásuk alkalmával a már meglévő információkeresési készségeiket a korszerű könyvtárhasználati ismeretekkel kiegészítve térhetnek vissza az EKKL-be.