NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
LUDOVIKA

Megrendezésre került az Internet Fiesta az Egyetemi Könyvtárban

Az Informatikai és Könyvtári Szövetség 2018. március 22. és 29. között immár 19. alkalommal rendezi meg az Internet Fiestát a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával. Az idei program az egészséges életmód és a sport témakörével foglalkozott. Az eseményhez a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Egyetemi Központi Könyvtára is csatlakozott.

A tegnapi nap folyamán az érdeklődők betekintést nyerhettek Könyvtárunk elektronikus és papíralapú sportgyűjteményeibe. A Sport & Egészség e-Kollekció az Egyetemi Központi Könyvtár és Levéltár előfizetett adatbázisain keresztül elérhető válogatott tudományos- és ismeretterjesztő sportirodalmi gyűjteménye, amelyeken keresztül akár egy kattintással elérhetünk hasznos tartalmakat. A szabadidő változatos eltöltésében az E-Games Kollekció ad változatos tippeket, ahol a legkülönbözőbb sportágak sportelméletét gyakorolhatjuk. Délután Sörény Edina, az Egyetemi Központi Könyvtár és Levéltár főigazgatójának megnyitó beszédét követően dr. Borók György, egyetemi sportigazgató nagy érdeklődés mellett ismertette az Egyetemi Sportigazgatóság tevékenységeit, illetve az egyetemi polgárok jelenlegi és jövőbeni sportolási lehetőségeit. Részletesen bemutatta az egyetemi sportlétesítményeket, továbbá kitért a hamarosan átadásra kerülő Ludovika Huszár Lovardára, a Lövészklubra, valamint a Ludovika Egyetemi Sportközpontra, ami a nyár folyamán otthont ad az Egyetemi Öttusa Világbajnokságnak. Ezután az esemény résztvevői izgalmas sportkvízben mérhették össze tudásukat egymással.

Az érdeklődők naprakész információkkal távoztak az esemény végén egészséggel és sporttal kapcsolatban.

Aki esetleg lemaradt volna az Egyetemi Központi Könyvtár rendezvényéről, az alábbi linkeken keresztül tudhat meg több információt: