Kutatók Éjszakája az NKE-n
Idén immáron hetedik alkalommal vett részt a Nemzeti Közszolgálati Egyetem a Kutatók Éjszakája programsorozaton, amelynek célja, hogy a kutatói pályát és általában a tudományt közelebb hozza a pályaválasztás előtt álló fiatalokhoz.
Az NKE megalakulása óta folyamatosan bővíti tudományos profilját: ma már öt karon és három karközi intézetben is folyik kutatómunka. Az idei rendezvényen három városban, négy helyszínen minden eddiginél több programot szerveztek meg az NKE oktatói és hallgatói. A karok és a karközi intézetek mellett az Egyetemi Központi Könyvtár és Levéltár munkatársai, valamint az egyetem doktoranduszai és szakkollégistái több mint száz előadást és öt bemutatót tartottak. A résztvevők száma alapján is sikerült rekordot dönteni, hiszen az NKE programjait összesen mintegy 3200-an látogatták meg.
A Ludovika Főépület adott otthont a Rendészettudományi Kar előadásainak, így az érdeklődők számos hasznos és érdekes információt kaphattak a többi között a kriminológia és a kriminalisztika világából. Az Államtudományi és Közigazgatási Kar idén öt előadással vett részt a Kutatók Éjszakáján: a programokon szó esett például a közösségi médiáról, az európai parlamentek működéséről és a telekkönyvek világáról. A külpolitika, a külgazdaság és biztonságpolitika iránt érdeklődők számára is lehetőség nyílt új tapasztalatok szerzésére a Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kar előadói jóvoltából. Az előadásokon szó volt a többi között a német-francia kapcsolatokról, a mexikói magyar emlékekről és a Brexit-tárgyalásokról is. Azok sem csalódhattak, akiket a hadtörténelem vonz, hiszen a Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar olyan előadásokat szervezett, mint például az Enigma rejtelmeinek bemutatása, vagy a kínai és vietnámi partizánharcok. A kar Katonai Repülő Intézete is bemutatkozott a nagyközönségnek: Szolnokon az előadások mellett repülőgép-hajtómű bemutatót is láthatott a nagyszámú érdeklődő.
Baján a Víztudományi Kar kutatói tartottak színvonalas szakmai előadásokat a vízellátás, vízminőség, műanyagok felhasználása és az új energiaforrások témakörében. A Víztechnológiai Oktatóbázison érdekes kísérletekkel és a víztisztításhoz használható berendezések bemutatójával várták az érdeklődőket. Az idei évben először került sor szakmai szervezetek bevonására. A Campus udvarán, illetve a Sugovica partján az Alsó-Dunavölgyi Vízügyi Igazgatóság és a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szakemberei környezeti-, majd vízkárelhárítási bemutatót tartottak. Nagy sikert aratott a Bajaobs csillagvizsgáló planetáriumi programja, valamint a magaslégköri kutatóballon indítása és nyomon követése, amely először került 35 km-es magasságba.
A terrorizmus napjainkban sajnos rendkívül aktuális témákat szolgáltat a kutatóknak is: a Nemzetbiztonsági Intézet szinte minden előadása telt ház előtt zajlott. Szó volt például a titkosszolgálatok történetéről, a terrorista szervezetekről és hálózatokról, valamint a kiberbűnözésről is. Az egyetem programjainak szervezője, az Egyetemi Központi Könyvtár és Levéltár munkatársai a levéltáros-történészi Magyarország három történelmi korszakát idézték meg ezen az estén: szó volt egy 48-as honvédtiszt sorsáról, a vasútról, mint „fegyvernemről” az I. világháború időszakában és egy „utczai lányért” kitört zavargás történetét is bemutatták a szakemberek. A Kutatók Éjszakáján közreműködött a Szent György Szakkollégium és Biztonságpolitikai Szakkollégium is.
Szöveg: EKKL
Fotó: Szilágyi Dénes, EKKL