Könyvajánló - 2021. augusztus 13.
Abishur Prakash: Go.AI: A mesterséges intelligencia geopolitikája. Pallas Athéné Könyvkiadó, Budapest, 2020.
Abishur Prakash geovizionárius, a Fortune500 csoport számos vállalatának tanácsadója. E könyvében bemutatja a mesterséges intelligencia (AI, MI) geopolitikát alakító hatásait, és több forgatókönyvet sorra vesz a jövőre nézve. Az AI új fejezetet nyit a geopolitika és a geopolitikáról való gondolkodás történetében, épp ezért a szerző már a kötet elején azt javasolja, hogy ne felejtsük el teljesen, de legalább egy időre függesszük fel a geopolitikáról alkotott eddigi elméleteinket és feltételezéseinket.
A mesterséges intelligencia fejlődését (a korábbi időszakokat meghatározó erőforrásokkal ellentétben) más törvényszerűségek vezérlik, az ugyanis nem nyerhető ki a természetből, hanem országok és vállalatok hozzák létre. Ezért (a történelem során először) a nemzetek geopolitikai értelemben vett sorsa nem csak azon alapul, hogy mi történik határaik között, vagy hol találhatók földrajzilag. Olyan új alapok jönnek létre, amelyek felett ő részben kontrollt gyakorolhatnak. Jelenleg a belépési pontok időszakát éljük, amikor a nemzetek még dönthetnek, hogy az AI meghatározóivá vagy a más nemzetek értékei alapján kialakított technológiák követőivé akarnak-e válni. Prakash szerint jelen pillanatban e döntés csupán ambíció és jövőkép kérdése.
Hová vezet az emberi agy és a gép összekapcsolása (egy elektronikai egység idegsejtekhez való illesztése) vagy az arc- és hangfelismerő alkalmazások elterjedése az élettereinkben? Hogyan kapcsolódik össze a gépi tanulás, az emberi agy analógiájára épített modellek (mesterséges neurális hálók) és a deep learning, ami a gépek saját adatfeldolgozási képességeinek önfejlődésén alapul? Prakash a nemzeti és globális szintű hatások taglalása mellett közérthető nyelven vezeti be az olvasót az AI-t alkalmazó technológiai összefüggésekbe.
A kötet adatait és hozzáférhetőségét itt ellenőrizheti!
---
Bene Márton: Virális politika. Politikai kommunikáció a Facebookon. L'Harmattan Könyvkiadó, Budapest, 2020.
E monográfia arra a kérdésre keresi a választ, hogy miként is változtatja meg a politikai kommunikáció, és ezáltal a politika működését az, hogy a Facebook egyre nagyobb szerepet játszik a nyilvánosságban. Az írás kiindulópontja, hogy e változást a politikai kommunikáció működésének egésze felől érdemes megközelíteni, e szemlélet pedig új fogalmi és elméleti kapaszkodókat kínál a Facebook politikában játszott szerepének értelmezéséhez. Ugyanis, a politikai kommunikáció ökoszisztémáját változtatja meg az, hogy az állampolgárok egymás közötti kommunikációja a Facebooknak köszönhetően stratégiai jelentőségre tesz szert.
Korábban a politikai szereplők az állampolgárokat elsődlegesen a kommunikáció befogadóiként kezelték. Eközben a professzionális médiatermékek kommunikációjára próbáltak hatást gyakorolni annak érdekében, hogy üzeneteik eljussanak a választói tömegekhez, ez pedig a politika mediatizációját eredményezte. A politikai tájékozódásban egyre fontosabbnak számító Facebookon azonban az állampolgárok közösségi média aktivitása játssza a kulcsszerepet az üzenetek terjesztésében, a politikai szereplők ezért egyre inkább arra törekszenek, hogy kommunikációjukra az állampolgárok lájkok, kommentek és megosztások formájában reagáljanak. Megváltozik tehát a stratégiai kommunikáció szemlélete: már nem csak az állampolgárok gondolkodására és hatására akar hatást gyakorolni, hanem az ismerőseikkel folytatott online kommunikációjukra is. Hasonlóképpen: már nem csak a média kommunikációját próbálják befolyásolni, hanem az állampolgárokét is. Ezt a jelenséget a politikai viralizációjának nevezhetjük.
A monográfia empirikusan vizsgálja a virális politika működését a 2014-es magyarországi országgyűlési választásokon. Részletes képet ad arról, hogy az egyéni választókörzetekben induló jelöltek hogyan kommunikáltak a Facebookon, majd kvantitatív és kvalitatív eszközökkel elemezi, hogy milyen típusú közösségi média tartalmak váltották ki az állampolgárok reakcióit, illetve milyen tartalmak váltak virálissá a kampány során. Az írás azt is megvizsgálja, hogy a Facebookon nyújtott virális teljesítmény, hogyan hatott a politikusok választási eredményére.
A kötet adatait és hozzáférhetőségét itt ellenőrizheti!
---
Linda Polman: A halálsor angyalai. Élet halálbüntetéssel. Athenaeum, Budapest, 2019.
Linda Polman holland oknyomozó újságíró évekig tanulmányozta az Egyesült Államok börtöneinek halálra ítéltjeit és hozzátartozóikat. A halálos ítélet első kiszabása és a tényleges kivégzés között átlagosan tizenhat év telik el, az amerikai halálsorokon azonban ülnek olyan férfiak is, akik már huszonöt éve vagy még hosszabb ideje köröznek a rendszerben (és előfordul, hogy teljesen ártatlanul). Feleségeik, menyasszonyaik és családtagjaik hol elkeseredetten, hol halálfélelemmel, hol belenyugvóan, de kénytelenek velük róni ezeket a köröket. Az ő történeteiket és még sok egyéb végtelenül izgalmas részletet mesél el mély együttérzéssel és nagy felismerésekkel a neves újságíró, miközben betekintést kapunk a halálos ítéletek végrehajtásának részleteibe is, legyen szó akár villamosszékről vagy méregkoktélról.
A kötet adatait és hozzáférhetőségét itt ellenőrizheti!
---
Pete László: Itáliától Olaszországig. A Risorgimento és az olasz egyesítés. Gondolat, Budapest, 2018.
Az egész félsziget egyetlen uralkodó jogara alatt való egyesítése szinte csak az 1850-es évek végén, előre nem látható események egybeesése nyomán került komolyan napirendre. Maga az egyesítés katonai és diplomáciai események alig másfél év alatt lejátszódó sorozata volt: 1859 áprilisa és 1860 novembere között politikailag egyesült lényegében az egész Appennini- félsziget (Veneto 1866-ban, Lazio Rómával 1870-ben csatlakozott). Rendkívüli vállalkozás, amelynek a véghezviteléhez jó adag szerencsére, valamint két zseniális ember, Cavour és Garibaldi kiváló képességeire volt szükség. A nemzeti érzés egy nagyon szűk városi kisebbségre korlátozódott, néhány tartományt, például Szardíniát, nem érintették a háborúk vagy a felkelések, más területeket, mint például az egész Dél, egyszerűen meghódítottak. Az északiak megvetették déli honfitársaikat, akiket elmaradottnak, babonásnak és barbárnak ítéltek, a déliek pedig gyűlölték az arrogánsnak tartott északi "hódítókat". Sokan - északiak és déliek egyaránt - kezdték úgy gondolni, hogy az olasz egyesítés nem is volt olyan jó ötlet.
Az egyesített állam vezetői az arisztokrata és nagybirtokos mérsékelt elit tagjai közül kerültek ki, eleinte döntő többségben piemontiak, toszkánok és emiliaiak, később kiegészültek szicíliaiakkal. A többi tartomány elitje nem igazán lelkesedett az új államért, ami nem olyan nagy csoda: az egyesített Olaszországban piemonti volt a király, a hadsereg, a parlament, az államigazgatási és a bírói rendszer, a törvények, az oktatás, a pénz, az adó- és vámtarifák és így tovább. Nagyon sokan igen hamar ellenségessé váltak az Olasz Királysággal szemben, amelyről azt tartották, hogy egyetlen itáliai állam sorozatos annexióinak eredményeképpen jött létre. Délen az ellenállás, a brigantaggio formájában, egy évtizeden keresztül zajlott, amelyet csak a hadsereg bevetésével tudtak végül felszámolni.
Mindezen problémák ellenére az új állam túlélte a kritikus évtizedeket. A Risorgimento és az egyesítés legfőbb eredményének az tekinthető, hogy megteremtette azokat a feltételeket, amelyek elengedhetetlennek bizonyultak az akkor még szegénynek és elmaradottnak számító Olaszország számára, hogy elindulhasson a modern gazdasági fejlődés útján, ami lehetővé tette, hogy Európa egyik nagyhatalmává emelkedjen.
A kötet adatait és hozzáférhetőségét itt ellenőrizheti!
---
Szvetlana Alekszejevics: Nők a tűzvonalban. Helikon, Budapest, 2020.
A csupasz, lemeztelenített igazság mindig megdöbbentő, sokkoló, kemény elszánás kell hozzá, hogy szembenézzen vele az olvasó. De ha vállalja, akkor döbbenetes élményben lesz része. Szvetlana Alekszijevics vállalta a kérlelhetetlen szembenézést. Nem véletlen, hogy sem hazájában, Belorussziában, sem Oroszországban, melynek nyelvén ír, nem dédelgetett személyiség. Nem szorul rá. Bátor asszony, aki megvívta a maga harcát, és végül győzött. Valami olyasmit tett le az asztalra, ami alapjaiban változtatja meg elképzeléseinket a második világháborúról, a szovjet hadszíntérről, arról a gigászi és kíméletlen, embereket, férfit és nőt, felnőttet és gyermeket egyaránt próbára tevő, milliónyi emberéletet követelő harcról, amit a Szovjetunió vívott a német megszállók ellen. Hősei szerelemre, családra, gyermeknevelésre született nők, akik belekerültek a háború iszonyatos, embert daráló malmába, s akik nem kapták meg érte az igazi elismerést. Főhajtás is ez előttük, mert ők valahogy kimaradtak a nagy történelemből, a dicső csatákból, az ünneplésből.
Ilyen kíméletlenül őszinte könyv még nem született a Nagy Honvédő Háború másik arcáról. Korszakos műveket írtak már, Solohov, Szimonov és mások, ám mindegyiket rózsaszín fátyolba borította a győzelem diadala és büszke öröme. Szvetlana Alekszijevics nem tud felhőtlenül örülni. Ha végigolvassuk a könyvét, rájövünk, miért.
Szvetlana Alekszijevics (1948) Nobel-díjas belorusz író és oknyomozó újságíró. Ukrajnában született, de Fehéroroszországban nőtt fel, 2000-ben a politikai üldöztetés elől disszidált Nyugat-Európába. Több mint tíz év után visszaköltözött Minszkbe. Interjúinak, dokumentarista elbeszéléseinek témája a második világháború és a Szovjetunió története, nagyításban a szláv lélek rejtelme. A nyolcvanas években írt műveit betiltották, a Birodalom összeomlása óta viszont írásai húsz országban láttak napvilágot. Polifón passióiért 2015-ben irodalmi Nobel-díjat kapott.
A kötet adatait és hozzáférhetőségét itt és itt ellenőrizheti!
---