Fegyveres Erők Napja
Fegyveres Erők Napja
Talán akad még olyan kolléga a kedves olvasók között, akinek mond valamit ez a nap. A HRKL-5 osztálynak biztosan, hiszen 2004-ben, egyetemi diplomával a kezünkben „fogadalmat tettünk”, hogy minden évben a fegyveres erők napja (szeptember 29.) környékén újra találkozunk.
Minden fogadalom annyit ér, amennyit betartanak belőle. Mi betartottuk!
A Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Kossuth Lajos Hadtudományi Kar határrendészeti kiegészítő levelező képzésének 5. osztálya 12 fővel fejezte be a képzést és jutott arra az elhatározásra, hogy minden év szeptember végén felidézi az együtt töltött három év emlékeit. Ezt eddig szorgalmasan meg is tettük, kisebb-nagyobb létszámban ugyan, de álltuk a fogadalmat. Az ország több részéből is érkeztek kollégák a múltidézésekre, ezért ha már egyszer összejöttünk, maradtunk is jó sokáig, péntek délutántól vasárnap délig.
Így történt ez idén is, a jubileumi 10. osztálytalálkozón. Úgy gondoltuk, hogy a kerek évforduló alkalmából megtoldjuk a mulatozást egy kis hivatalos osztályfőnöki órával, aminek természetesen az alma mater adott otthont. Jó volt újra látni tanárainkat, a tanszék régi munkatársait. Megemlékeztünk azokról a tanárokról, akik már nem lehettek velünk. Először szeretett osztályfőnökünk foglalta össze a képzés három évének jelentősebb eseményeit, amit mindenki – diákok, tanárok, kollégák egyaránt – saját személyes visszaemlékezésével egészített ki. Aztán persze szűk körben tovább folytattuk a sztorizgatást némi pörkölt, pálinka, sör, bor, zene és jókedv társaságában.
Na és persze megerősítettük a tíz évvel ezelőtti fogadalmat:
JÖVŐRE VELETEK UGYANITT!!!!
2014.09.26.
Dr. Zán Krisztina