Szűkítés


Kiválasztott Címke

Bonum Publicum

Minden Címke 667


Jelenleg 21 bejegyzés található Bonum Publicum cimkével

Nincs félnivalónk, mert bőven van útravalónk

    • boldizsar gabor
    • molnar zsolt
    • hhk s hallgatok
    • tisztavatas
  • Előző
  • Következő

Augusztus 20. az egyik legjelentősebb magyar nemzeti ünnep. Egyetemünk számára is kiemelt fontosságú, mert ezen a napon kerül sor a Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar végzős hallgatóinak tisztavató ünnepségére. Ettől a naptól elkezdődik számukra az igazi kihívás, a tényleges megmérettetés. Az esemény közeledtével a HHK dékánjával, az MH Ludovika Zászlóalj parancsnokával és néhány tisztjelölttel arról beszélgettünk, hogyan készülnek a tisztavatásra, mit jelent számukra ez az ünnep, és hogyan folytatódnak útjaik az esküt követően.


Bátran kijelenthetjük, hogy a katonai hivatás olyan életformát követel meg, amely kockázatokkal és lemondásokkal jár együtt. Kevés olyan fiatal van, aki ezeknek tudatában és ezekkel együtt is erre a pályára lép. Többnyire azok választják ezt a képzést, akik középiskolai tanulmányaik után valami egészen újat szeretnének kipróbálni, kihívást keresnek vagy csak önmagában vonzónak találják az „egyenruhás” foglalkozást. Aki erre szánja el magát, annak fontos tudnia: „A katonai hivatás egy, a normáltól erősen eltérő körülményeket diktáló életforma. Egyrészt azért, mert zárt térben és közösségben, közösen kell megoldani a létezést, a szolgálat feladatait, másrészt mindezt szigorú szabályok és előírások mentén kell végrehajtani” – hangsúlyozta Dr. Boldizsár Gábor, a Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar dékánja.

Az NKE-n folyó katonai képzés sajátossága, hogy az arra jelentkezők kettős jogállásúak: egyetemi polgárok, ezzel párhuzamosan pedig a Magyar Honvédség tényleges jogállású katonái honvédtisztjelölti megnevezéssel. „Ez azt jelenti, hogy katonaként is teljesíteniük kell mindazokat a feltételeket és célokat, amelyeket a Honvédség tűz ki eléjük” – foglalta össze Molnár Zsolt ezredes, az MH Ludovika Zászlóalj parancsnoka. Amint a kar dékánja kiegészítette, az egyetemen a hallgatók az elméleti és gyakorlati képzés során megtanulják a tudományos, pedagógiai és szakmai alapokat. A Ludovika Zászlóalj keretében a már elméletben elsajátított tudásra alapozott gyakorlatokat és feladatokat végzik a mindennapokban. A tanulás mellett katonaként is helytállni, a katonai elvárásoknak is megfelelni bizonyára nem könnyű feladat.  De kellő érettséggel és elhivatottsággal bárki képes a helytállásra. Ezt igazolta a hallgatókkal folytatott beszélgetés is. Amint Fodor Zoltán, a had- és biztonságtechnikai mérnök szak végzős hallgatója elmondta, akik itt tanulnak, idővel megszokják a kétoldalú követelménytámasztást. „Átállni a legnehezebb” – tette hozzá Pápai Ádám katonai vezető szakos hallgató, ugyanis egy több héten át tartó, terepen zajló gyakorlat után visszaülni az egyetem padjaiba, tanulni és vizsgázni, vagyis egyetemi hallgatóként is helyt állni nem egyszerű.

A HHK képzéseire jelentkezők már a kezdetektől katonai foglalkozásokon és gyakorlatokon vesznek részt, ugyanis egyetemi tanulmányaikat egy alapkiképzéssel kezdik. „Ez egy három hónapos, feszített ütemű képzés, amelynek során kiderül, hogy az illető bírja és akarja-e a katonai létet vagy sem. Ha akarja, sikeres tiszt lehet belőle” – emelte ki Molnár ezredes. Mint mondta, az egyetemen folyó oktatási tevékenységet a Ludovika Zászlóalj kiképzéssel és katonai szocializációs folyamatokkal, feladatokkal segíti. „Mi kitűztük a zászlónkra néhány éve a legfontosabbat: tisztelet, fegyelem, alázat. Mi tiszteletre tanítjuk hallgatóinkat, és alázatra az idősebbek és a szakma iránt” – hangsúlyozta.

Az alapkiképzést követően, a tanulmányi évek során a hallgatók számos olyan gyakorlatban vesznek részt, amellyel az egyetemről való kilépést követően találkozhatnak. Amint Boldizsár Gábortól megtudtuk, ezt segíti elő az ún. gyakorló szolgálat is az MH Ludovika Zászlóaljnál, amelynek keretében a hallgatók saját raj-, szakasz-, századparancsnokként elsajátítják, hogyan kell vezetni és irányítani, amikor majd első tiszti beosztásukba kerülnek. „A tisztjelölt számára ez egy olyan kihívás, amelyben azt tanulja meg, hogy sok esetben nem maga dönti el, mikor és mit csinál, nem maga dönt arról, mikor megy haza hétvégén vagy mikor van szolgálatban. Itt megtanulja azt a fajta alázatot, amelyet a köz szolgálata igényel, valamint a feltétel nélküli engedelmességet” – mondta a dékán.

A kiképző gyakorlatokkal kapcsolatban Molnár ezredes úgy fogalmazott, mindez nem más, mint a valóságot szimuláló helyzet. „A zászlóalj keretein belül olyan szocializációs körülményeket hozunk létre, amelyekkel felkészítjük őket a valóságban rájuk váró helyzetekre és feladatokra. És ami nagyon fontos: itt még lehet hibázni, de a cél, hogy ezekből a hibákból tanuljanak.” Hozzátette, büszke arra, hogy ezek a hallgatók helyt álltak 2013-ban az árvíznél és határhelyzetben a Közös Akarat feladatban is, illetve nemzetközi gyakorlatokon sem vallanak szégyent, hiszen folyamatosan dicséreteket kapnak a magas vezetők, elöljárók részéről is. Mint mondta, ez az egyetem és a Ludovika Zászlóalj közös munkájának az eredménye. Ennek a közös munkának hamarosan beérik a gyümölcse, ugyanis a tisztjelöltek számára véget ér az egyetemi képzés, és miután augusztus 20-án, ünnepélyes keretek között tisztté avatják őket, valamennyien elfoglalhatják első tiszti beosztásukat a Magyar Honvédség alakulatainál.


Ezt az időszakot fizikai és érzelmi intenzitás jellemzi: a hallgatók záróvizsgáik teljesítése mellett a tisztavatásra való felkészülésre koncentrálnak, ugyanakkor vegyes érzésekkel várják első tiszti beosztásukat, az azzal járó feladatokat és kihívásokat. Arról beszélgettünk, hogyan értékelik az NKE-n eltöltött éveket, és mi zajlik bennük a közelgő megmérettetést illetően. Kötél Kinga katonai gazdálkodási alapszakon, pénzügy szakirányon tanuló hallgató az emberi kapcsolatokat és a kialakuló barátságokat emelte ki, mint mondja „mindig voltak és vannak nehezebb napok, és jó, ha van egy összetartó csapat vagy legalább ketten, akik tudjuk, hogy számíthatunk egymásra”. Fodor Zoltán honvédtisztjelölt a pozitívumok közé sorolta a hohenfelsi nyári gyakorlatokat, ahol volt lehetőségük nemzetközi környezetben is alkalmazni azt a tudást, amelyet az egyetem és a zászlóalj adott nekik. Mint mondja, számára fontos az is, hogy sikerült egy olyan szakirányt és egy olyan dinamikusan fejlődő tudományágat választania, ahol a tanórákon tanultakhoz képest is sok mindent lehet még önállóan kutatni, és ehhez minden segítséget megad az egyetem. Nyíri Klaudia a katonai gazdálkodási szak végzős hallgatója hadtáp szakirányon. Értékelőjében úgy fogalmazott, az alapkiképzést tudná kiemelni, mint legpozitívabb és legnehezebb kihívást. „Olyan feladatokon és olyan dolgokon mentünk ott keresztül, amikről nem is gondoltuk, hogy képesek vagyunk rá. Annyira kitolódtak a saját határaink, és olyanokat csináltunk meg együtt, ami által egy erős közösséggé kovácsolódtunk, kialakultak jó barátságok, és ez hatalmas élményt jelentett számomra, főként lányként.” Amint Boldizsár Gábor dékán rávilágított: „A közösen szerzett negatív élmény a legnagyobb összetartó erő, és ekkor, a bajban nyer értelmet a Bajtárs fogalma. Itt nem számít a származás, a társadalmi helyzet, hanem egyéni teljesítmény van, és mindenki egyforma.”

A munkába állás kapcsán hasonlóan vélekednek a hallgatók. Mint mondják, mindannyian azért jöttek ide, hogy négy év után elkezdhessék a hivatásos szolgálatot. „Az eltelt négy év nagyon sok feladatot állított elénk tanulmányilag, szakmailag és katonailag egyaránt, és most már jó lesz egy visszajelzést kapni” – foglalta össze gondolatait Nyíri Klaudia. Hasonlóan vélekedik Kötél Kinga honvédtisztjelölt is, aki várja, hogy elkezdhessen dolgozni, és bár a munka több feladattal és több felelősséggel jár majd, legalább új kihívások lesznek. Lényegre törően fogalmazta meg mondanivalóját Pápai Ádám: „Aki akarta, itt teljesen el tudta sajátítani az alapokat. Minden helyőrségnél más-más helyi sajátosságok vannak, amihez majd alkalmazkodnunk kell, de szerintem nincs félnivalónk, mert bőven van útravalónk.”

Ezzel a lendülettel és ilyen hozzáállással készülnek tehát a végzősök arra az eseményre, amely valaminek a vége és valaminek a kezdete is egyben. A tisztavatás elsősorban az egyetemi évek lezárását jelenti, a honvédtisztjelölti pályafutás csúcsát, ugyanakkor annak az életformának a kezdetét, amelyet a választott hivatás és a tiszti beosztás hoz el számukra. „Mindegy, hogy valaki egy irodában, egy műhelyben vagy egy alegység katonái előtt fog állni és feladatot szabni, előbb-utóbb érezni fogja a felelősséget. Mert felelős lesz mindazokért, akikért dolgozik vagy akiket vezet” – emelte ki Molnár ezredes a katonai pályára lépés kapcsán. Mint ismertette, a hallgatók 3-4 év alatt folyamatosan készülnek erre a feladatra. A tényleges felkészítés már másodéven elkezdődik különböző katonai és alaki foglalkozásokkal, kiképzésekkel, negyedikben pedig a szablyafogásokat gyakorolják a tisztjelöltek. Ezt követően egy feszített ütemű célfelkészítés lesz augusztus elején, akkor kapják meg tiszti egyenruhájukat és első tiszti ellátmányukat. Augusztus 17-én kerül sor egy ún. belső avatásra, amely egy háromlépcsős folyamat: a tisztjelöltek megkapják az egyetemtől a diplomájukat, a Vezérkari Főnök hadnaggyá avatja és beosztásba helyezi őket, majd diplomázott és beosztásba került tisztként a honvédelmi minisztertől egy szablyát kapnak, amely többéves hagyományra tekint vissza, és szimbolikus jelentésű.

Hogy mindeközben mi zajlik le a hallgatókban, az jól látható már a gyakorlások során is, de a nagy napon, augusztus 20-án, amikor mindannyian a Kossuth téren állnak, elhangzik az eskü, szablyát rántanak, és megkezdődik a díszmenet, akkor látszik igazán az arcokon a feszültség és izgatottság. Amint Molnár ezredes felidézi, „ilyenkor átsüt, átjön a lendület, és az a hangerő, amelyet eddig ők kiadtak magukból a gyakorláson, annak ott sokszorosát lehet hallani és érezni”. A hallgatók még nem tudják megfogalmazni, mit éreznek, inkább csak azt, amit érezni szeretnének vagy amit mások megéltek már korábban. Mint mondják, ezt az érzést nem lehet szavakkal kifejezni: egyrészt elégedettség és felszabadulás, hiszen a befektetett munka eredménye az, hogy ott állhatnak és tisztté avatják őket, másrészt feszültség és izgulás, hiszen mindez egy új dolognak a kezdete, egy olyan pályának, ahol nemcsak magukért, hanem másokért is felelősséggel tartoznak. „Tiszti esküt a hazájáért csak egyszer tesz az ember” – emelte ki Pápai Ádám végzős hallgató, ez pedig mindannyiuk számára nagy élmény, a szülők, az egyetem és a zászlóalj számára pedig nagy büszkeség.

Az ünnepséget követően – egy rövid pihenő után – a frissen avatott tisztek megkezdik szolgálatukat a Honvédség alakulatainál, intézményeinél. Elsősorban a tanulmányi eredmények és a zászlóalj által készített szakmai értékelés határozza meg, hogy ki milyen szervezethez kerül, azonban a rangsorolásnál előnynek számít, ha a hallgató az egyetemi évek során tudományos, sport- és egyéb versenyeken is jó helyezést ért el. Mindemellett kiemelt szempont, hogy a hallgatónak melyek a személyes preferenciái: mindenki maga választhat és felállíthat egy rangsort arra vonatkozóan, mely alakulatnál szeretne beosztást kapni, a döntéshozók pedig ezt is figyelembe veszik az elosztásnál. Amint Molnár ezredes megjegyezte, a tisztjelöltek leginkább vidéki helyőrségekbe kérik magukat.

Az elhelyezkedést illetően mondhatni színes a skála: Kötél Kinga az MH 86. Szolnok Helikopter Bázisnál pénzügyi referens beosztásban fogja koordinálni egy tizenhat fős pénzügyi referatúra mindennapi feladatait; Nyíri Klaudia Székesfehérváron, az MH 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezrednél, a helyőrség támogató szakaszparancsnoki beosztást tölti majd be; Pápai Ádám pedig az MH 5. Bocskai István Lövészdandárhoz kerül kiképző század szakaszparancsnoknak, ahol különböző kiképzéseket hajt majd végre. Mindannyian másért jöttek ide, és hamarosan mindannyian máshol folytatják útjukat. De egy valami közös bennük: elhivatottak a hazájukért, és készen állnak a köz szolgálatára.


Szöveg: Búzás Beáta

Megosztás a Facebook-on


Mindig a feladatnak próbálok megfelelni

    • makray katalin

Schmittné Makray Katalin olimpiai ezüstérmes tornász, a hetvenes évekből ismert tv-torna népszerű alakja, az aerobic sportág meghonosítója Magyarországon. Édesapja és nagyapja is a Ludovikán végzett, így úgy tűnhet, természetes volt az út, hogy ma a Ludovika Zászlóalj zászlóanyája legyen. De mint magáról mondja: „semmit nem csináltam extrábban, mint bárki más, csak csináltam mindig azt, amiben úgy éreztem, hogy rám számítanak”.


Már gyerekkora óta aktívan sportol, kiváló eredményeket ért el országos és nemzetközi versenyeken. Hogyan és mikor alakult ki a sport iránti szeretete?

Schmittné Makray Katalin: Az 1950-es években kezdtem el tornászni, akkor tízéves voltam. Akkoriban az embernek nem volt lehetősége semmi olyasmire, amit normál körülmények között ma egy gyerek magának megteremthet, vagy a szülei által. A lehetőség annyiból állt, hogy volt egy tornaterem a Szentkirályi utcában, én meg ott laktam a Bródy Sándor utcában, és édesanyám beíratott tornára. Kicsit szorgalmasabb voltam, meg talán ügyesebb is, mint a többiek, ezért a tanárnő elvitt a Budapesti Postás Sportegyesületbe tornásznak. Így kezdődött tornász pályafutásom. Szépen cseperedtünk, nagyszerű társaságom volt, kiváló emberek edzettek bennünket. Nemcsak a tornára tanítottak meg, hanem sok minden másra, tisztességre, szorgalomra és becsületre, ahogyan ezt kellett egy igazi nevelő egyesületben, és remélem, még ma is így csinálják az edzők. Aztán ha egy verseny jó eredménnyel zárult, kedvet kaptam, hogy még tovább csináljam. Egy héten háromszor volt edzés, utána naponta, majd amikor válogatottak lettünk, már naponta kétszer edzettünk, edzőtáborokba jártunk, és amikor érettségire készültem, abban az évben gyakorlatilag alig jártam be a gimnáziumba. Tizenkilenc éves koromban volt a tokiói olimpia, ahol ezüstérmet szereztem felemás korláton, ami a kedvenc szerem volt. Ez az ezüst az én és az engem felkészítő emberek közös munkájának gyümölcse volt.

Ön sokak számára a Magyar Televízió tv-torna műsorából ismert, egy korosztály meghatározó esti programja volt ez a műsor. Ön hogyan látta ennek a jelentőségét? Érezte ezt a „felelősséget” a másik oldalon?

M.K: Ez nem úgy csapódott le nálunk, mint felelősség, ez egy műsorszám volt. Amikor a hetvenes évek végén elkezdtük, akkor egyetlen csatorna volt, a Magyar Televízió, csak ezt nézhették az emberek. Rendszeres napi esemény volt a mese, és utána jött a tv-torna. Egy fiatal tornász pár kezdte, akik az én tornásztársaim voltak. Az emberek megszerették, ezért jött az ötlet, hogy egészítsék ki a műsort. Én tornász voltam egy kilenc-, egy öt-, és egy hároméves gyerekkel, tehát tulajdonképpen adta magát a dolog, hogy a három kislányommal együtt ezt meg tudtuk csinálni. Nagyon szerették az emberek, mert újdonság volt, egy színes folt az életükben. A gyerekek és az idősebbek csinálták is a gyakorlatokat, ők voltak a legnagyobb rajongóink. Mindig nagy öröm volt, hogy amikor kimentünk az utcára, megismertek bennünket a gyerekekkel, puszilgatták a lányaimat, leveleket kaptunk. Nagy élmény volt, ugyanakkor egy jó dolog, mert az embereknek, családoknak felhívta a figyelmét arra, hogy minden nap szükséges egy kis mozgás.

Mit gondol, hogyan lehet ma mozgásra nevelni a fiatalokat?

M.K: Minden statisztikai adat azt mutatja, hogy sokkal többen sportolnak ma, mint húsz-harminc évvel ezelőtt. Én magam tudom, mert amikor 1991-ben a magyar aerobic sporttal kezdtem el foglalkozni, már akkor sokan jártak fitnesztermekbe, főként a fiataloknak fontos volt az alakjuk, kinézetük. Azóta teljesen természetes, már nemcsak a fiatalok, az idősebb korúak is sportolnak. A futás például egy nagyon jó dolog: nemrég volt a Vivicittá, ahol rekordot döntöttek a résztvevők számát illetően. Ez egy jó irányba haladó fejlődés, aki meg még nem csinálja, mert úgy adódnak a lehetőségei vagy körülményei, annak sem nagy dolog elmenni pl. túrázni. A népegészség szempontjából a legfontosabb a mindennapi testnevelés bevezetése volt az oktatásba.

Háromgyerekes családanyaként, nagymamaként a közéleti szférában munkálkodott, a politikában is volt része. Hogyan befolyásolta az életét, amikor a politika, nemcsak a sportpolitika oldaláról, bekerült a mindennapjaikba? Hogyan lehetett helyt állni mindebben? Kivédeni a támadásokat?

M.K: Amikor az ember élsportoló lesz, ez eleve egy olyan státusz, ami miatt meghívást kap eseményekre. Ez történt velem is, így amikor nagykövet feleségként kaptam felkérést, hogy vegyek részt rendezvényeken vagy nyilatkozzam, ez már természetes volt számomra. Miután a férjem tagja a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak, így nagyon sokat utaztam vele különböző rendezvényekre.  Aztán a kétezres években a polgári körök révén nagyon sok jó társaság alakult. Közösségek fogtak össze, akik nemcsak a maguk hétköznapi életét egyengették, hanem a közjóért is tettek. A környezetünket ápolgattuk, törődtünk másokkal, beszélgettünk a hazánk jövőjéről és arról, hogy ennek érdekében mi mit tehetünk. Valahogy így csöppentem bele a napi politikába, és büszke vagyok rá, hogy részese lehettem egy folyamatnak, amiben a hazámért tehettem.

Nagyon színes a pályafutása: sportoló, edző, sportvezető, sportágalapító, diplomata, s tulajdonképpen szakpolitikus is. Visszatekintve az elmúlt évtizedekre, ha megkérdeznénk, hogy mi volt a foglalkozása, mit válaszolna? Szakmai szempontból mire a legbüszkébb?

M.K: Semmiben nem voltam semmi különleges, egyszerűen csak azt csináltam mindig, amiben úgy éreztem, hogy számítanak rám. Hogy jól vagy rosszul, azt mindig magamban mértem. Általában, mint fegyelmezett tornász, úgy álltam minden feladatomhoz, s igyekeztem annak megfelelni. Nem vagyok sem szakpolitikus, sem semmilyen titulussal rendelkező valaki, én egy teljesen hétköznapi, civil ember, nagymama vagyok. Szerintem nagyon sokan képesek erre, talán a Jóisten kegyelmének köszönhető az, hogy kiválasztott bennünket mások által kicsit magasabb feladatokra. Ez tehát nem az én érdemem, nekem csak helyt kellett állnom. Függetlenül a titulusoktól, vagy attól, hogy éppen miben veszek részt és mit csinálok, én ugyanaz az ember vagyok, aki mindig is voltam. Ha meg kellene fogalmaznom az ars poeticámat, akkor egy Arany János gondolatot kölcsönöznék: „Legnagyobb cél pedig, itt, e földi létben,
Ember lenni mindég, minden körülményben.”
És valóban ez a lényeg: a harctéren, bajban, nehézségben, jóban, szeretetben, gyűlöletben, mindig embernek maradni.

Nemcsak családanyaként nevel: a Magyar Honvédség Ludovika Zászlóalj zászlóanyjaként a honvédtisztjelöltek fölött vállal gondoskodó, támogató szerepet. Mit jelentett Önnek ez a felkérés?

M.K: Ezt is a csillagok állása hozta. 2011-ben megalakult a Ludovika Zászlóalj, annak vezetői pedig úgy döntöttek, kellene egy zászlóanya, adta magát a helyzet, hogy én ott voltam: egyrészt mint a köztársasági elnök felesége, másrészt egy olyan család sarja, akik maguk is ludovikások voltak. Édesapám és nagyapám is a Ludovikán végzett katonatisztek voltak. Büszke vagyok és hálás a sorsnak, hogy közöttük nőhettem fel. Sokat tanultam tőlük és példájukkal sok erőt adtak nekem az életem későbbi szakaszában. Az ötvenes években, a nagyon nehéz időszakokban is csak azt láttam, hogy az embernek helyt kell állnia, függetlenül attól, hogy miket veszített el az évek folyamán. Ők mindig újrakezdték, egészséges lélekkel, erővel és kitartással. Először váratlanul ért, amikor felkértek zászlóanyának, mert nem tudtam pontosan, mi lesz a feladatom. Most vagyok abban az állapotban, hogy kifejezetten örömforrás számomra, amikor a honvédtisztjelöltekre gondolok. Nem találkozom velük minden nap, de azt tudom és érzem, hogy a sok katona mellé kell egy zászlóanya, aki támogatja és összetartja őket, mint egy családot.

Megalapította a honvédtisztjelöltek számára a Szent László-díjat. Miért tartotta ezt fontosnak? A családi hagyomány szerepet játszott ebben?

M.K: Amikor elkezdtem részt venni a honvédtisztjelöltek számára szervezett száznapos ünnepségeken, és láttam, hogy számos díjat ajánlanak fel. Elgondolkodtam, hogy zászlóanyaként talán nekem is feladatom valami olyan kézzelfoghatót adni egy diáknak, amit csak ő érdemel meg. A zászlóalj vezetőivel folytatott közös gondolkodásban sikerült megfogalmazni, hogy a kiválóság legyen a mérce. Azt szeretném, hogy aki a Szent László-díjat megkapja, annak az életét határozza meg, és még jobban erősítse meg őt az elhatározásában a jövőt illetően.

Az NKE-n tavaly indult a Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kar, amelynek távlati célja, hogy a hazai diplomataképzés bázisa legyen. A diplomáciában eltöltött évek tapasztalata alapján hogyan látja egy ilyen képzés jövőjét, indokoltságát?

M.K: A világ nagyon kicsire összeszűkült, és a diplomácia minden szinten érinti a hétköznapjainkat. Nagyon fontos, hogy milyen magas szinten tanulják ezt azok, akik ebben akarnak egzisztenciát teremteni. Úgy érzem, a mai nemzetközi helyzetben elengedhetetlen, hogy olyan képzett, több nyelvet beszélő, felkészült diplomaták képviseljék Magyarországot, akik érvényt tudnak szerezni mindannak, ami nekünk, magyaroknak fontos. Fontos, hogy tudják rólunk, kik vagyunk, mit akarunk, és hogyan tudjuk hozzátenni a tudásunkat ahhoz, hogy Európa és a világ is jobb legyen.

Mit gondol, egy huszonéves fiatal, aki elvégzi az egyetemet, kész erre a feladatra?

M.K: Egy egész élet munkája és tapasztalata kell ahhoz, hogy valaki minél többet tudjon befogadni. Minden eset egyedi, és adódnak váratlan helyzetek, amelyekhez alkalmazkodni kell. Leginkább a tudás és szakmai hozzáértés dönti el, hogy egy helyzetben jól vagy rosszul lépünk. A gyakorlat és a hétköznapi élet fogja eldönteni, hogy valaki alkalmas-e a diplomata szerepre, vagy sem.

Mit üzen a fiataloknak, akik erre a pályára készülnek?

M.K: Mindig úgy forduljanak az emberek felé, hogy őket szolgálják. Ha ez az alázat nincs meg bennük, akkor elvesznek a feladatban. Alázat, kitartás, fegyelem - ezek a legfontosabbak. Ezeket azonban nem a közszolgálati egyetemen kell megtanulni, hanem már otthon, gyerekkorban.       


Szöveg: Búzás Beáta

Az interjú teljes terjedelmében a Bonum Publicum májusi számában olvasható:
http://uni-nke.hu/uploads/media_items/bonum-publicum-2016-majus.original.pdf

Megosztás a Facebook-on


Ez lesz Budapest legszebb egyetemi campusa

    • latvany
    • campus ter 11
    • elso skiccek
    • finta 2
    • finta
    • nke oktatasi 01
    • nke oktatasi 02
    • nke oktatasi 03
    • nke oktatasi 04
    • nke oktatasi 07
    • nke oktatasi 08
    • nke oktatasi 09
    • nke oktatasi 10
    • nke oktatasi 11
    • oktatasi 1
    • oktatasi 2
    • oktatasi 3
    • oktatasi 4
    • oktatasi
  • Előző
  • Következő

Gőzerővel halad a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Ludovika Campusának fejlesztése. A tavaly ősszel átadott Orczy Úti Kollégium mellett a most épülő oktatási épület terveit is a Finta és Társai Építész Stúdió készítette. A cég alapítójával, a Kossuth-díjas Finta Józseffel és a szintén alapító, Ybl-díjas Szabó J. Tamással beszélgettünk.


Mindketten elég sok jelentős épület tervezésében vettek részt az elmúlt években, évtizedekben. Mi késztette Önöket arra, hogy egy egyetemi campus létrehozásában is szerepet vállaljanak?

Finta József: Amikor először volt szó arról, hogy részt vehetünk a projektben, a feleségemmel elsétáltunk az Orczy-kertbe. Első alkalommal jártunk ott, és egyből lenyűgözőnek, nagyon jó hangulatúnak találtuk a környezetet, a tóval és a fákkal együtt. Nagyon lelkesen láttunk hozzá a munkához, mivel azt vallom, hogy egy egyetemi campus létrehozásában részt venni egy nagyon jó dolog. Előtte csak egy alkalommal volt részem benne, amikor a Műegyetem informatikai épületét terveztük. A Ludovika Campus esetében mind a kollégium, mind az oktatási épület tervezésekor azt tartottam az egyik fontos kiindulópontnak, hogy az épületeknek megfelelő kapcsolata legyen a város és az Orczy-kert irányába is. Úgy gondolom, hogy ha megvalósul a teljes projekt, ez lesz Budapest legszebb egyetemi campusa.

Szabó J. Tamás: Egy nemrég megjelent újságcikkben azt kérték számon tőlünk, hogy a kollégium épülete miért nem illeszkedik jobban a Ludovika Pollack Mihály tervezte főépületéhez. Ennek az az egyszerű oka, hogy a két épület között ott van a park, és nekünk a tervezéskor elsősorban arra kellett figyelnünk. Az oktatási épület annyiban más, hogy az már közelebb van a Ludovikához, és fel is veszi annak geometriáját.

Az egykori Ludovika Akadémia klasszicista stílusban épült. Reálisan elvárható-e, hogy ezek a stílusjegyek egy 21. századi épületen is megjelenjenek?

Finta József: A mai világban a média egy része azt sugallja, hogy minden, ami régi, az szép, és minden, ami új, az rossz, csúnya. Kétségtelen, hogy a jelenkor építészete nem tud olyan hatásos, egyértelmű üzeneteket megfogalmazni, mint amilyeneket a régebbi épületek tükröznek. De azért a maiaknak is vannak üzeneteik, legfeljebb az emberek nehezebben fedezik fel azokat. Mondhatnám azt is, hogy jó lenne a klasszicizmus idején élni, de most teljesen más világ van, és ezeknek a kihívásoknak kell elsősorban megfelelni.

Szabó J. Tamás: Sok rosszat lehet mondani például a hatvanas évek építészetéről, de az látható minden egyes akkori épületen, hogy tervezőik hittek az értékteremtésben. Sajnos manapság az építészek többségére ez nem annyira jellemző.

Finta József: A nagy építészeti stílusok nem azokban az átmeneti korokban születnek, mint amilyenben most is vagyunk. Ettől függetlenül most is törekedni kell az újra, a jóra. Mi például a Ludovika Campus épületeinek tervezésekor is abból indultunk ki, hogy milyen funkciók, viselkedések, mozgások fognak azokban megvalósulni, és ehhez igazítottuk a tartalmat. Fő szempont volt, hogy a hallgatók ne csak a tanulás, hanem egyúttal a mindennapi életük fontos tereiként tekintsenek az épületekre. Ez a szemlélet különösen igaz volt a kollégium tervezésére.

A tervezéskor mennyire tudták szabadjára engedni a fantáziájukat, és ebben mennyire támogatta Önöket az egyetem?

Szabó J. Tamás: Az egyetemtől mint megrendelőtől egy négyzetméterekre lebontott pontosságú programot és üzleti tervet kaptunk, amely elvileg jelentősen behatárolta a lehetőségeket, hiszen egy adott összegből kellett mindent megvalósítani. Ezeken a kereteken belül azonban lehetett úgy „játszani” a négyzetméterekkel, hogy a lehető legtöbb közösségi teret tudjuk becsempészni a tervbe. Ebben pedig szerencsére tökéletes partner volt az intézmény.

Finta József: Én is úgy érzékeltem, hogy az NKE vezetése teljes mértékben támogatta a koncepciónkat, és kiállt mellette akkor is, amikor próbálták „megnyirbálni” azt. Sajnos ugyanis a közbeszerzéseken legtöbbször az „olcsóság” számít, és kevésbé a minőségi tartalom. Az egyetem szerencsére fontosnak tartotta, hogy ne csak a lehető legolcsóbbak, hanem használhatóak is legyenek az épületeik. Ez a fajta szemlélet ritka manapság.

Említették többször is, hogy szerettek volna minél több közösségi teret megjeleníteni a tervekben. Ezekre miért van szükség?

Finta József: Az egyetem nemcsak a tanulás színhelye, hanem egyfajta otthon is a hallgatók számára. Kellenek tehát olyan terek, ahol társasági életet élhetnek a fiatalok. Ez a kollégium esetében magától értetődik, de az oktatási épületben is meg kellett találnunk ennek a lehetőségét. Ezért épülnek meg azok a pihenőterek, amelyek funkcióik ellátása mellett nagyon szép kilátást nyújtanak majd az Orczy-kertre és az Üllői útra is.

Szabó J. Tamás: Az oktatási épület egy ízig-vérig modern hely lesz, amelynek tervezésénél nem az volt a célunk, hogy mindenféle építészeti bravúrokkal kápráztassuk el az egyetemi polgárokat, hanem a használhatóságot helyeztük a középpontba a közösségi terek esetében is. A Campus térnél pedig sokáig gondolkoztunk azon, hogy az az Orczy-kert kitüremkedése legyen-e, vagy inkább a városi jelleget öltse magára. Végül az utóbbi mellett döntöttünk.

Ha már itt tartunk, ezek az új épületek mennyire illeszkednek a városképbe?

Finta József: Ezt a különböző építési szabályozások alapvetően meghatározzák. Ilyen például, hogy hány százalékát lehet beépíteni a teleknek, vagy milyen lehet az adott területen az épületsűrűség. Ezután jön az igazi játék, amikor az építész felteszi a kérdést: „mi lenne, ha….?” Ez a gyermeki kíváncsiság elengedhetetlen ahhoz, hogy valaki jó építész legyen.

A beszélgetésünk elején említették azt, hogy fontos az épületek üzenete. A Ludovika Campus épületei esetében milyen üzenetekről beszélhetünk?

Finta József: Mindkét épület térbeli üzenete az, hogy a tereiben jól lehet mozogni, élni, továbbá mindkettő szoros kapcsolatot tart az Orczy-kerttel. Emellett elengedhetetlen az is, hogy funkciójukból adódóan legyen egyfajta méltóságuk is az épületeknek, amelyeknek egyértelmű, jól értelmezhető közlekedési struktúrával kell rendelkezniük. Tehát fontos, hogy a lehető legkönnyebben eljussak oda a város valamelyik pontjáról, ne kelljen azon gondolkoznom, hogyan is tudom megközelíteni. Ez a belső közlekedésre is igaz, azaz a campus jelenlegi és majdani épületeinek egymáshoz viszonyított megközelíthetőségére.

Szabó J. Tamás: A Ludovika Campus esetében van egy külső, úgynevezett publikus gyűrű, és van egy belső, általában az egyetemi polgárok által használt gyűrű, amely felfűzi az egyetemi funkciókat. Ennek érdekében például a kollégiumnál a másodlagos bejáratot nem a város, hanem a park felé nyitottuk meg.

A campus építését tiltakozók zaja is kíséri, akik nem igazán nézik jó szemmel a munkálatokat, különösen a fakivágásokat. Igazuk lehet?

Finta József: Amikor az első skicceket megcsináltuk, már akkor is egészben kellett gondolkodnunk. Én azt látom, hogy akik most tiltakoznak, nem érzik azt igazán, mennyivel több lesz ennek a területnek az értéke a beruházással. Mindig azt kell ugyanis nézni, hogy mi az a többletérték, amely a végén keletezik. Én például a József nádor téri fák kivágásával egyáltalán nem értettem egyet, hiszen ott egy mélygarázs építése miatt került erre sor, s ez szerintem nem tekinthető olyan többletnek, amely miatt érdemes volt a fákat kivágni. Itt viszont egy nagyon komplett egyetem születik, amiért megéri ezt az áldozatot meghozni. Budapest legszebb campusa épül a Ludovikán.

Egy építész életében vannak-e olyan tervek, amelyeket még mindenképpen szeretne megvalósítani, és mi az a felkérés, amelyre feltétlenül nemet mondana?

Finta József: Eddig három templomot terveztem, és ezt a sort szívesen folytatnám, de ebben valószínűleg már nem lesz részem. De családi házat is szívesen terveznék, csak sajnos nem volt rá lehetőségem, mert mindig jöttek a nagyobb lélegzetvételű munkák. Most benne vagyunk egy igazán jelentős projektben, a kongresszusi központ megvalósításában a MÜPA melletti parkoló területén. Sajnos már öt éve húzódnak a tárgyalások, és még nem tartunk az engedélyezési terv elkészítésénél sem. Pedig még pénz is van rá, de a bürokratikus folyamatok lassítják a megvalósítást. Börtönt viszont biztosan nem építenék, hiszen annak szellemisége nagyon messze áll tőlem, és nem is igazán mozgatja meg a fantáziámat, ahogy például egy gépjárműgyártó csarnok megvalósítása sem.

Szabó J. Tamás: Én még nem gondolkozom konkrét álmokban, úgy vagyok vele, hogy mindenben meg lehet találni a szépséget és a kihívást. Az biztos, hogy a már említett kongresszusi központ megtervezése életem egyik legjelentősebb munkája lenne.


Szöveg: Szöőr Ádám,
Fotó: Finta és Társai Építész Stúdió

Megosztás a Facebook-on


Fél éve a Magatartástudományi Intézet élén

    • haller jozsef

Dr. Haller József egyetemi docens, az MTA doktora fél éve irányítja a Rendészettudományi Kar Rendészeti Magatartástudományi Intézetét. A biológus végzettségű tudós harminc éve kutat az MTA Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézetében, ahol a Magatartás Neurobiológiai Osztályt vezeti. Szakterülete a magatartás neurobiológiája. Kutatási témái között szerepel az agresszió, a szorongás neurobiológiája, az abnormális agresszió hormonális és idegrendszeri szabályozása.  Úgy véli, valaki annak a területnek válhat a szakértőjévé, amelyet évtizedek óta kutat.


Hogyan került kapcsolatba a biológia tudományával?

Haller József: Mindig is érdekelt az állatok viselkedése, édesapámmal sokat jártam az erdőbe, volt alkalmam megfigyelni őket. Az első „tudományos cikkemet” tizenkét éves koromban írtam az iskolám lapjába. Kutató kisbiológus néven meghirdetett programban vettem részt, a hangyák viselkedésének a vizsgálatáról írt munkámmal első helyezését értem el. Azt kutattam, hogyan találják meg a táplálék felé vezető optimális útvonalat két pont között. Megállapítottam, hogy a hangyák szaglása rendkívül jó.

Időközben a magatartás neurobiológiája vált a szakterületévé.

H. J. A szakterületem a magatartás, elsősorban az agresszió, a szorongás és a traumás zavarok kutatása, valamint ennek neurobiológiai alapjai. A kutatócsoportommal modellezni kezdtem az emberi pszichopátiás jelenségeket. Az egyik általunk modellezett jelenség az agresszivitással járó pszichopatológiákhoz kapcsolódik. Korábban ezeket a kórképeket egyszerű laboratóriumi tesztekkel vizsgálták. Mi voltunk az elsők, akik rájöttünk, hogy ha az emberi pszichopatológiák kiváltó tényezőinek (etiológiai faktorainak) tesszük ki az állatokat, abnormális agresszió alakul ki náluk, amelynek egyik legfontosabb sajátossága a fajra nem jellemző agresszió, például a sérülékeny testfelületek (fej, torok, has) támadása. Munkánk nyomán több kutatócsoport is saját fejlesztésbe kezdett. Jelenleg két modellel dolgozunk. Az egyik az antiszociális személyiségzavarra jellemző ún. „hidegvérű” agresszió, a másik az időszakosan jelentkező, explozív zavarra jellemző fokozottan emocionális agresszió. Mindkét zavarnak köze van az erőszakos bűnözéshez, de más okokra vezethetők vissza (ezeket az okokat modelleztük), eltérő környezetben jelennek meg, és eltérnek a kezelési lehetőségeik is. Jelenleg ezen abnormális viselkedések mechanizmusait sejt- és idegsejtszinten próbáljuk tisztázni. Olyan mechanizmusokat tanulmányozunk, amelyek kutatása néhány éves múltra tekint csupán vissza. Azt is vizsgáljuk, hogy az állatoknál megfigyelt jelenségek milyen mértékben alkalmazhatók az emberi abnormális (pszichopatológiás) agresszióra. Engem leginkább mindig az ember érdekelt. Azért foglalkoztam állatokkal, mert rajtuk sokkal több minden vizsgálható, mint az emberen. A humán kutatás nehezebb, több pénzbe kerül, bonyolultabb az engedélyeztetési eljárás, ami lassítja a munkát.

Mit kutat jelenleg?

H. J. A traumák viselkedési következményeivel foglalkozom. Ez olyan stressznek az átélését jelenti, amelynek hosszú, akár évtizedekig zajló következményei lehetnek, és komplex zavart okoznak: szorongást, depressziót, pszichózist, skizofréniaszerű tüneteket, alvászavart, és agresszivitás komponense is van.

Ha valakit trauma ér, mindenképpen jelentkeznek ezek a tünetek?

H. J. Nem feltétlenül. A poszttraumás stressz zavar első leírása a nemi erőszakot átélt nők vizsgálata során született meg, azonban ez a hetvenes évek elején nem keltett olyan nagy feltűnést. Ám amikor Vietnámból hazatértek a háborús veteránok, a poszttraumás stressz zavar okozta viselkedési problémák olyan méretűvé váltak, hogy speciális kórházakat kellett felállítani a kezelésükre. Ekkor kezdték el tudományosan is vizsgálni a kérdést. Azóta már kiderült, hogy sok minden okozhat poszttraumás stressz zavart: akár az állás elvesztése, ha reménytelen helyzetbe kerül valaki vagy amikor életveszélyes betegség jelentkezik a családban. Egy háborús trauma az emberek harminc-negyven százalékánál idéz elő problémát, egy halálos betegség a családban, egy állás elvesztése csupán három-négy százalékuknál. Egyes emberek kiheverik, de vannak, akik nem tudnak túllépni rajta, a kezelésük nagyon nehéz és hosszú ideig tart. A vietnámi katonák esetében, akiknél öt év eltelte után is fennállt ez a zavar, örök életükben meg is maradt. A betegség kezelésére kétféle terápia létezik: az egyik a pszichoterápia, a másik a gyógyszeres kezelés. Ezek tüneti kezelések, és az okokat nem tudják megszüntetni. A kutatásunk arra irányul, hogy azonosítsuk azokat az idegrendszeri elváltozásokat, amelyek a trauma következtében kialakulnak, és így olyan gyógyszeres kezeléseket lehessen kifejleszteni, amelyek nemcsak a tüneteket képesek kezelni, hanem meg is szüntetik ezt az állapotot. Ez egy intenzíven kutatott terület, amelynek az az oka, hogy folyamatosan vannak háborúk, de traumát okoz a migráció is, a migránsoknak ugyanis megváltozik a pszichikumuk.

Oktatott az ELTE-n, a SOTE-n, a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen, valamint a Szent István Egyetem Biológiai Intézetében. Hogyan kapcsolódott be a Rendészettudományi Karon végzett munkába?

H. J. Az volt az előzménye, hogy 2013-ban a Belügyminisztérium Nemzetközi Oktatási Központjának a vezetője, Farkas István ezredes megkeresett, aki azt szerette volna a segítségemmel megtudni, hogy miért van az, hogy a kiképzésre érkező rendőröknek csak egy része teljesít jól szélsőségesen stresszes körülmények között. Az is érdekelte, hogy ez előre jelezhető-e. Nagyon megtetszett a téma, felkeltette az érdeklődésemet. Először videó-felvételekkel és szívritmus-regisztrációkkal dolgoztam. Ennek során a viselkedés és a szívritmus között érdekes összefüggéseket találtam. Azt tapasztaltam, hogy a kiképzés extrém stresszhelyzetei egyes embereknél szívritmuszavart okoznak, ami befolyásolja viselkedésüket. Pályázatot nyújtottunk be, amelynek a segítségével a jövőben is aktívan folytatjuk ezt a rendkívül érdekes munkát.

Milyen kutatási témákat, irányokat jelölt ki a Rendészeti Magatartástudományi Intézetben?

H. J. Olyan kutatási irányokat indítunk el, amelyek szorosan kötődnek a hallgatóinkhoz. A kollégákkal közös fejlesztésekbe kezdtünk. A létszám- és eszközfejlesztésre is nagy hangsúlyt fektetek a jövőben.

Az egyetem fontos jellemzője a kutatás. Ön szerint mi a kutató legfőbb jellemzője?

H. J. Alapvetőnek tartom a fegyelmezett gondolkodást, aki ugyanis nem képes rendet tartani a fejében, más foglalkozást űzhet ugyan, de kutató nem lehet. A kutató fontos jellemzője, hogy olyan mélységekig merül el a valóság valamely aspektusában, amely a kívülálló számára már túlzásnak tűnhet. Szükséges továbbá egyfajta vonzalom a rendkívül alapos és sokirányú tudás iránt. Már egyetemista koromban kutató akartam lenni. Amikor elolvastam egy fejezetet az egyetemi jegyzetekből, nem a tudás érzése alakult ki bennem, hanem kérdéseim támadtak, amelyeket szerettem volna tisztázni. A kérdések egy részére választ kaptam más könyvekben, néha azonban a választ csak kutatással lehetett megtalálni. Ezért lettem kutató. Megjegyzem, a tudás, amelyet szereztem életem során, kutatóként soha nem lehet számomra elegendő.

Szöveg: Dr. Tóth Nikolett Ágnes

A cikk teljes terjedelmében a Bonum Publicum júliusi számában olvasható.
 

Megosztás a Facebook-on


A gazdaság alappillére az erkölcs

    • laura nover

Baritz Sarolta Laura Budapesten született, szerető és hívő családban nőtt fel, közgazdász diplomát szerzett. Nagynevű vállalatoknál dolgozott, sikeres üzletkötőként, majd kereskedelmi menedzserként bejárta a világot. Családi tragédia miatt hite újra felerősödött, és az Istennel való szoros kapcsolat kialakulása nyomán bevonult a domonkos szerzetesi rendbe. A nővérek budakeszi rendházában él, tanít, nevel, szervezi a közösség életét, és a közgazdaságtannak egy új paradigmáját hirdeti- ősztől már az NKE-n is. Laura nővérrel beszélgettünk.


Élettörténetének kétség kívül legérdekesebb és talán legfontosabb momentuma, amikor maga mögött hagyva korábbi szakmáját belép a domonkos szerzetesi rendbe. Volt ennek előzménye a gyermekkorában?  Milyen mintát kapott otthonról?

Laura nővér: Csodálatos gyermekkorom volt. Hívő családban óriási szeretetben nőttem fel. Öten voltunk: a szüleim, nagymamám, a testvérem meg én. Édesapám erdélyi, annak idején cserkész volt, engem kicsit fiúsan nevelt: kitartásra és csomó olyan cserkészértékre megtanított, aminek most sok hasznát veszem. Gépészmérnök volt, úgyhogy a matematika szeretete innen származik: már gyermekkoromban nagyon sokat matekoztunk együtt szórakozásból. A racionális gondolkodást ő nevelte belém. Másik oldalon anyukámtól a művészeteket kaptam: ének-zene tanár volt. Már kisgyermekkorom óta zongoráztam, minden nap szorgalmasan gyakoroltam. Mondhatni a humán és a racionális tudományok kombinációja az, amit én gyermekkoromban megkaptam a szüleimtől, valamint egy olyan értékrend, ami arról szólt, hogy az embereknek adni nagyon nagy érték, és szeretetet adni a legfontosabb. Ezt talán a legjobban a nagymamámtól kaptam meg, aki a családért áldozta az életét. Ez a légkör vett körül egészen huszonkét éves koromig, amikor meghalt az édesapám. Ez volt az első nagy tragédia az életemben. Akkor végeztem a közgazdasági egyetemet, ahol nagyon szép öt évet töltöttem el külgazdasági szakon. 1983-ban kaptam meg a diplomámat, és elmentem dolgozni egy akkor nagyon menőnek számító külker vállalathoz, a Hungarotexhez. Ez emberileg is kiváló hely volt, egymást bátorítottuk, és szakmailag is nagyon sok tapasztalatot adott, sokat utazhattam. A legfőbb piac Amerika lett. Volt egy saját iroda New Yorkban és Los Angelesben, oda küldtek ki gyakorlatra, ott ismerkedtem meg a Pepsi Cola céggel, ahová ’90-ben mentem át. Irodavezetőt kerestek. Később ugyanitt lettem kereskedelmi menedzser. Ezekre az időkre most is büszkén gondolok vissza, szakmailag sokat tanultam.

Annak ellenére, hogy ilyen szép eredményeket ért el a munkájában, úgy döntött, másik útra tér. Mikor és hogyan fogalmazódott meg Önben először, hogy változni és változtatni akar? Mi indokolta ezt a döntését, és miért éppen a domonkos rendet választotta?

Laura nővér: A szerzetesség az Istentől indul, a hivatás tőle származik. Az ember nem úgy lesz nővér, hogy eldönti, hogy az lesz. Ha az Úristen azt mondja, hogy adjam neki az életemet, és az ember erre igent mond, akkor vele csodálatos élet kezdődik. A domonkos hivatás nagyon szép, mert az igaz hitet prédikálja. A prédikátor rendet 800 éve, 1216-ban alapította Szent Domonkos,  és célja, hogy az igazságot hirdesse. A mai világban erre óriási szükség van. A szerzetesség olyan életforma, amit az ember nem egyedül és nem emberségében választ, hanem hit kell hozzá. El kell hinni, hogy létezik egy teremtő és egy teremtmény, és a teremtő hívja az embert a vele való közös életre. Ez nagyon ritka, ezért én egy szerencsés, mondhatni kiválasztott ember vagyok. Szakmailag nagyon sikeres történet volt az enyém, de egy kicsit kiüresedtem ebben a karrierben. Úgy éreztem, nem találom az életem célját. Akkor édesanyámmal éltem, aki halálos beteg lett, egy éve volt hátra: éreztem, hogy a sok szeretetet, amit kaptam tőle, most nekem kell visszaadnom. Kinyíltam a hit értékeire, kinyíltam Istenre, és ebben az élő kapcsolatban az Ő akaratát is el kezdtem érzékelni, hallani. Intenzívebb kapcsolatba kerültem az egyházzal is, lett egy domonkos lelki vezetőm, és ő mondta édesanyám halála után, hogy keressem az Isten akaratát életemben. 1994-ben léptem be a rendbe. Ez nem kudarc volt, nem letérés az útról, hanem igazi tartalommal való megtöltődése annak az útnak, amit addig is jártam.

Laikusként az a kép élhet a fejünkben, hogy egy szerzetes nővér mindennapjait a négy fal között ülve, imádkozva tölti.

Laura nővér: Amint mondtam, a domonkos rend elsősorban prédikátor rend, nagy hangsúlyt fektetünk a teológia tanulására. A nővérek közül sokan tanítanak egészen az óvodától egyetemig, főiskoláig. Van egy saját iskolánk Kőszegen, egy házunk Hódmezővásárhelyen, ahol pasztorális munkákkal és közösségvezetéssel foglalkoznak, és jelen vagyunk Szombathelyen is. Én kivételesebb helyzetben vagyok a többi nővérhez képest, mert a közgazdászi hivatást elméleti szinten most csak én űzöm. Nekem is a tanítás az alapvető dolgom. A Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán Keresztény Társadalmi Elvek a Gazdaságban (KETEG) néven szakirányú képzést indítottunk, tanítok az MNB egyik alapítványában, a Corvinus Egyetemen megalapítottam az Emberközpontú Gazdaság képzést, és ősztől az NKE-n is oktatok. Még középiskolás szinten is tanítjuk a KETEG elveket társaimmal. Úgy érzem, ebben rátaláltam a hivatásomra, a mostani közgazdászi identitásomra, amely nem szól másról, mint hogy a katolikus egyház társadalmi tanításainak az elveire fel lehet építeni egy fő áramlattól eltérő, egy másik paradigmára épülő közgazdaságtant. Ebben a gondolkodásmódban eljutottam a doktori fokozatig is, a Corvinus Egyetemen PhD-ztem 2014-ben, tehát többnyire ezzel foglalkozom, de konferenciákat és könyvbemutatókat is szervezünk, kiadványokat készítünk, könyveket fordítunk. Emellett követjük a domonkos rendi tradíciókat, amelyek közül az egyik a zsolozsmázás, azaz rendszeresen, napi négyszer imádkozzuk az Egyház imáját, aminek egy része zsoltárok énekléséből vagy mondásából áll.  A kolostoron belül silentiumban élünk, őrizzük a csöndet. Nagy hangsúlyt fektetünk a közösségi életre, rendszeresen vannak közösségi programjaink.

Etikus közgazdaságtan – ezzel a megnevezéssel találkoztam az Ön munkásságát kutatva. Mit jelent ez pontosan?

Laura nővér: Erről szólnak az óráim és az előadásaim. Jó példa erre a Volkswagen esete, amikor olyan szoftvert raktak be az autókba, amely nem valós adatot szolgáltatott a kibocsátásról. Ez egy tisztán etikai vétség. Azért tették, hogy a cég több profitot realizáljon, és amikor kiderült az egész botrány, több száz millió eurós kár keletkezett. Ez a mérleg egyik serpenyője. A másik serpenyője pedig a becsületesség, ami nulla pénz, mert becsületesnek lenni nem kerül semmibe. Felvetődik a kérdés, hogy az ember melyik serpenyőt választja. Nem csak én, most már nagyon sok ember mondja azt, hogy a közgazdaságtant nem lenne szabad erkölcs nélkül űzni, mert a gazdaság alappillére az erkölcs, csak az teszi fenntarthatóvá. Nem jó célkitűzés a profit maximalizálása, az csupán egy részcél. A profitot nem maximalizálni, hanem optimalizálni akarjuk. A gazdaság végső célja az, ami eredetileg is volt: a közjónak a megvalósítása, az emberi valós szükségletek kielégítése.

Ön tavasszal vendégelőadóként tartott előadást az NKE Államtudományi és Közigazgatási Karán Etikus állampénzügyek kurzus keretében. A Nemzeti Közszolgálati Egyetemmel való együttműködés folytatásaként 2016 őszétől saját tárgyat oktat majd.

Laura nővér: Igen, erre kaptam felkérést Lentner Csaba professzor úron keresztül az egyetemtől. Nagy örömmel vállaltam el, mert így lesz 12-13 alkalom arra, hogy amit most itt nagyon röviden elmondtam, azt kifejtsem, a történelmi alapjait is bemutassam, ugyanis ez az egész gondolkodásmód visszamegy egészen az ókorig. Arisztotelésztől, Platóntól és Cicerótól indul ki. Szó lesz majd a középkori felfogásról, Aquinói Szent Tamás meglátásairól, továbbá pszichológiáról, szociológiáról. Kontrasztozni szeretném a hedonista szemléletet és az arisztotelészi boldogságfelfogást, ütköztetni a mai főáramú közgazdaságtan alapelveit az erényetika alapelveivel. Gondolkodási rendszereket szeretnék bemutatni, és ezen keresztül rávilágítani arra, hogy az erényetika egy emberközelibb és fenntarthatóbb gondolkodásmódot ajánl. A filozófia, történeti, etikai alapok megismerése után szeretnék beszélni a tulajdonképpeni közgazdaságtanról, az általunk képviselt erényetikai közgazdaságtani paradigmáról.

Az oktatásnak is nagy szerepe van abban, hogy változtatni tudjon az emberek felfogásán, attitűdjén. Mit gondol, egy egyetemnek, akár a Nemzeti Közszolgálati Egyetemnek, amely a köz szolgálatára készíti fel a hallgatókat, milyen szerepe van az etikus magatartásra való felkészítésben, nevelésben?

Laura nővér: Egy egyetemnek óriási szerepe van: a tanároknak, professzoroknak, tanszékeknek. Azt gondolom, hogy a tanáron múlik, hogy mit tart előrevivőnek, jónak vagy követendőnek. Itt nemcsak diákok neveléséről van szó, hanem tanárok egymás közti neveléséről, egymás közti kommunikációjáról. Alapvetően arról érdemes elgondolkodnia minden embernek, hogy ha ezt a világot tovább szeretnénk élni, fenntarthatóvá tenni, akkor hogyan járható ez az út. Ki lehet próbálni, hogy mekkora örömet okoz az, ha az ember ad másoknak vagy mértékletesen bánik az anyagi jószággal. A boldogságnak ez az útja ad igazán szabadságot az embernek.


Szöveg: Búzás Beáta


A cikk teljes terjedelemben a Bonum Publicum áprilisi számában olvasható:
http://uni-nke.hu/uploads/media_items/bonum-aprilis-2016.original.pdf

Megosztás a Facebook-on


„Európa tőlünk tanulta a szakmát” - 68 éve a rendőrség szolgálatában

    • less ferenc 1 rendvedelem
    • rendvedelem keszi 2
    • rendvedelem
    • rendvedelem dunakeszi 2
    • rendvedelem dunakeszi
    • rendvedelem keszi
  • Előző
  • Következő

Az ember és a kutya kapcsolata a történelem előtti időkre nyúlik vissza. Számos emlék tanúskodik arról, hogy az ember és a kutya társulásából milyen értékes előnye származott az emberiségnek. Ez a szolgálati kutyák estében sincs másképp, akik ugyanúgy a hazát szolgálják, mint gazdáik. Minderről a dunakeszi kiképzőközpontban személyesen is meggyőződhettünk.


 

A Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ Kutyavezető-képző és Állatfelügyeleti Központ Dunakeszin, egy 27 hektáros területen található. Jogelődjét a belügyminiszter kezdeményezésére 1948-ban alapították meg Budapesten. A rendőrkutyák képzése Kispesten és Budapesten, a Hős utcában kezdődött, majd az 1970-es évek elejére a magyar fegyveres szervek központi kutyavezető-képző és kutyakiképző bázisává alakulhatott. A központ ellátja a kutyavezetők és szolgálati kutyák képzésére, a szolgálati állatokkal kapcsolatos szakterület felügyeletére vonatkozó feladatokat, valamint – az ORFK utasítása alapján – az Európai Rendvédelmi Kutyakiképzők Rendőrségi Hálózata, a Kynopol titkársági feladatait is.

Az ember és a kutya kapcsolatát nagyban meghatározza a gazda intellektusa, ami a kutyája viselkedésében tükröződik. A kutya intellektusa csak annyiban juthat érvényre, amennyiben az emberrel kapcsolatba lép. A szolgálati kutyát a megfelelő kiképzés után fajtája, alkata, tekintélyt parancsoló megjelenése, idegrendszeri tulajdonságai, érzékszervi képességei teszik alkalmassá feladatai ellátására. Képzettségétől függően alkalmazzák őket bűnügyi, közbiztonsági, személy- és vagyonvédelmi, határőrizeti és más speciális feladatok végrehajtására. A rendőr és a kutya együttesen teljesít szolgálatot a közrend védelmében, a bűnelkövetők, veszélyes anyagok vagy tiltott kábítószerek felkutatásában.

Less Ferenc alezredes, a Kutyavezető-képző és Állatfelügyeleti Központ vezetője 2014 márciusától vesz részt az intézmény munkájában, előtte csapatszolgálati rendőrként dolgozott a Készenléti Rendőrségnél. 2012-ben került kapcsolatba szolgálati állatokkal. Elmondta, hogy nem ismer a rendőrségen belül olyan még egy ilyen régi múltra visszatekintő szervezetet. A Kutyakiképző és az Állatfelügyeleti Központ két osztályán, a Kutyakiképző és az Állatfelügyeleti Osztályon 35 fős állomány teljesít szolgálatot. Feladatuk a kutyák, a kutyavezetők és a szolgálati ebek képzése, a szaktanfolyamok, tanfolyamok, továbbképzések, minősítések megszervezése, lebonyolítása, a szolgálati kutyák és lovak felügyelete az ország területén, valamint az utánpótlás kutyák tenyésztése, beszerzése. Kéthetente szerdánként kutyavásárt rendeznek. A legfrissebb adatok szerint összesen 631 kutya szolgál a rendőrségnél. A központban járőrkutyákat, tömegkezelésre is bevethető, nyomkövető, általános rendőr-, kábítószer-, robbanóanyag-, személy-, tetem-, tűzfészek-kereső, szagazonosító kutyákat, valamint őrkutyákat is képeznek.

Az alezredes emlékei szerint az intézmény a ’90-es években élte fénykorát, Dr. Janza Frigyes ny. r. vezérőrnagy parancsnoksága idején, aki 1983-ban lett a BM Kutyavezető-képző Iskola vezetője. Ebben az időszakban egy kutatócsoport segítségével teljesen új alapokra helyezték a korábbi képzési rendszert, majd előbb a honi bajnokságot, utóbb a szolgálati kábítószer-kereső kutyák, valamint a szolgálati robbanóanyag-kereső kutyák Európa-bajnokságát is megnyerték. A győzelem hatására a világ számos pontján oktatták angol nyelvű tankönyvükből a kábítószer-ellenes kiképzés taktikáját és metodikáját.

„Azóta azonban csak minimális fejlesztések történtek, közel egymilliárd forintos beruházásra lenne még szükségünk” – tudtuk meg az alezredestől. akinek az igazgatása alatt működő központ kiemelkedő szakmai tevékenységét nemrégiben oklevéllel ismerte el az emberi erőforrások minisztere. „A kutyáink bűnügyi és közrendvédelmi szakterületen dolgoznak, egyes megyékben öt kutya szolgál, némelyikben ötven” – mondta az alezredes. A legnagyobb igény ma a járőrkutyákra van. A legjobb kutyás rendőr partnerként kezeli kutyáját, aki általában 6–11 évig szolgál mellette. Ha még életükben fejeződik be a munkájuk, néhány ezer forint jelképes összegért megtarthatják őket a gazdáik. „Általában nem mérjük föl a szolgálati kutyák értékét, de az köztudomású, hogy a bekerülési értékük 300 ezer forint, a tanfolyam díja pedig szintén közel ennyi. A jól képezett kutya értéke ugyanakkor külföldön milliós nagyságrendű. Az osztrákok megveszik a kölyköket és a rendőrök maguk nevelik fel őket” – árulta el az alezredes, aki a legnagyobb sikerüknek azt tartja, hogy idén sikerült annyi kutyát venni, mint amennyire szükségük van, ezáltal a pótigényeket is ki tudják elégíteni, valamint egy kisebb felújítás is elkezdődik az objektum területén.

A kilencvenes években még két nagy főzőüstben főztek az ebeknek, ma már az átalakított, speciálisan berendezett konyhahelyiséget a bűnügyi technikusok képzésére, oktatókabinetként használják. Napjainkban ugyanis az állatok már előre készített takarmányt, kutyatápot fogyasztanak, a pihenőhelyükön pedig mindig friss ivóvíznek kell lennie. Az állatorvosi vizsgálatok, a kiképzők, kutyatenyésztők azonban megállapították, hogy a vegyes táplálkozás a legmegfelelőbb a kutyák számára. Elengedhetetlenül fontos, hogy az állatok a szolgálat során jó kondícióban legyenek, egészségesen éljenek.

Schindl Róbert r. őrnagy tíz éve dolgozik Dunakeszin kiképzésvezetőként és tanfolyamparancsnokként. Előtte 15 évig a bűnügyi technikán teljesített szolgálatot kutyáival, ez a második szolgálati helye a rendőrségnél. „Elhivatottság és a kutyák feltétlen szeretete szükséges ehhez a munkához” – fogalmazott az őrnagy, aki 16 évesen kapta az első németjuhászát. Munkakutya-kiképzéssel is foglalkozott, ennek kapcsán került kapcsolatba a rendőrkutyákkal is. A civil életében munkakutya-sporttal, pontosabban annak nyomkövetésből, engedelmességi és őrző-védő munkából álló IPO ágával foglalkozik, ami tulajdonképpen a rendőri munka szimulációja. Az őrnagy négyszer állt már dobogón az országos rendőrnyomozó-kutyavezetők versenyén, erről beszélve Janza vezérőrnagy egyik gondolatát idézte: „a legnehezebb mindig a csúcson lenni”.Arra a kérdésre, hogy lehet-e szabadságra menni ebből a munkából, azt válaszolta, hogy mindig olyan programot választ a családjával a munkaszüneti napjain is, ahová a kutyákat is vihetik. Nyugdíjas rendőrkutyája tíz, fiatalabb társa pedig hároméves. Az ebeknek avatási számuk és nevük is van: Donner germán mitológiai nevet kapott, a mennydörgés istene után, Sammo, a másik névadó pedig rendőrt, harcost alakított a ’90-es évek végi akciófilm-sorozatban. Az őrnagy mindig is bízott abban, hogy kutyája névadója tulajdonságait viseli majd. „A kiképzés során az állatokat feladatonként motiváljuk, lehet azt labdával vagy kedvenc játékkal, esetleg jutalomfalattal. Kiválasztásuknál a zsákmányszerző ösztönére építünk” – mondta el az őrnagy, aki a pisztolynál hatékonyabbnak, humánusabbnak tartja – a jogszerűség és a szakszerűség keretei között – az állomány tagjának tekinthető rendőrkutyát.

A vonatkozó ORFK-utasítás tartalmazza, hogy a jó harckészültség érdekében az egyes szakterületeken hetente milyen időtartamú szinten tartó képzésre van szüksége a kutyának és a vezetőjének, hiszen mindketten folyamatos készenlétben állnak. A járőrkutyának meg kell tanulnia, hogy támadás esetén vezényszó nélkül is elhárítsa azt, de indokolatlanul nem támadhat. Mindezt a járőrkutya-vezetői szaktanfolyamon sajátítják el a kutyák és a kutyavezetők, és minden évben minősítő vizsgát is tesznek. Az őrnagy szerint a kutya munkája sok ember életét megkönnyíti, csökkenti a költségeket, illetve nagy segítséget jelent a rendőröknek a felderítések és az elfogások során.

Látogatásunk idején az ország megyéiből érkezett járőrök éppen három és fél hónap időtartamú, bentlakásos alapképzésen vettek részt. Csoportos harci játékot és szituációs feladatokat láthattunk, a vizsga előtt álló szolgálati kutyákkal. Az volt a cél, hogy elsajátítsák, miként tudják szájkosárban és póráz nélkül az elkövetőt harcképtelenné tenni, a menekülő személyt kibillenteni az egyensúlyából. Csak a megfelelő fizikai állóképességgel rendelkező rendőrök jelentkezhetnek kutyavezetői tanfolyamra. A kutyával meg kell értetni, hogy vezetője megfelelő dominanciával rendelkezik. Ez felkészülést igényel, fontos az összhang a kutya és a rendőr között.

Maticsek János ny. r. főtörzszászlós, rendőrségi tanácsos, 1979 óta foglalkozik kutyás kiképzéssel, amelyet nem egyszerűen hivatásnak, hanem életformának tekint. Az elmúlt negyven év egyik legnagyobb sikerének azt tartja, hogy Európában egyedülálló módon megszervezték a bányamentő kutyák tanfolyamát, akik azóta 13 embert életét mentették már meg. Egy pályázat keretén belül méreg- és tetemkereső kutyákat is képeztek a Madártani Egyesület számára, akiknek két és fél év alatt hatezer találatuk volt. „Mindnyájunknak az a legnagyobb elismerés, ha értesülünk az általunk kiképzett kutyák és vezetőik eredményes munkájáról. Európa is tőlünk tanulta a szakmát” – mondta büszkén Maticsek János.


Szöveg: Dr. Tóth Nikolett Ágnes


Az írás a Bonum Publicum júliusi számában jelent meg.

Megosztás a Facebook-on


Intézet átalakítással a közszolgálati továbbképzésért

    • leadership2

A Kormány 2014-ben új alapokra helyezte a közszolgálati továbbképzés rendszerét, amelyben kulcsszerepe volt a képzések fejlesztését, szervezését, megvalósítását, illetve a rendszerszintű informatikai támogatást végző Nemzeti Közszolgálati Egyetemnek, kiemelten a Vezető- és Továbbképzési Intézetnek (VTKI). Az elmúlt években a VTKI bázisán kiépült a kötelező, rendszeres és egységes közigazgatási továbbképzési rendszer. Az intézetben folyó munkának köszönhetően korszerű és gazdag programkínálat, megújult tudástartalmak és korszerű oktatási módszerek várja a köztisztviselőket.

Az VTKI életében komoly kihívást jelent, hogy a Közigazgatás- és Közszolgáltatás- Fejlesztési Operatív Program (KÖFOP) Éves Fejlesztési Keretben (ÉFK) Egyetemünk két kiemelt projektben is nevesítésre került. A KÖFOP-ot az Európai Bizottság határozatban hagyta jóvá, fejlesztései A hatóságok és az érdekelt felek intézményi kapacitásának javítása és a hatékony közigazgatáshoz történő hozzájárulása EU tematikus cél elérését biztosítják. A két, egyetemen megvalósuló kiemelt KÖFOP projekten kívül, az NKE további KÖFOP projektek – közszolgálati életpálya rendszer, valamint az antikorrupciós törekvések szakterületeken – sikeres kivitelezésében, mint konzorciumi partner vehet részt. A tisztviselői továbbképzés rendszer fejlesztésével kapcsolatos feladatok valamennyi projektben megtalálhatóak, így a projektmegvalósításában a VTKI meghatározó szerepet lát majd el. 2016-2020 között komplex állami- és közszolgálati tudásfejlesztésre kerül sor. A szolgáltatói szemléletű feladatellátáshoz szükséges kompetenciákat nyújtó, az életpályamodellnek megfelelő emberierőforrás-menedzsment rendszer bevezetésének való eleget tétel a VTKI következő éveit alapvetően határozza meg. A közigazgatás és a közszolgáltatások fejlesztésében, a lakosság és a vállalatok adminisztratív tehercsökkentésében, az elektronikus szolgáltatások kiterjesztésében a kompetens tisztviselő jelenti a kritikus humánfaktort. A megfelelőn képzett, motivált tisztviselőik képzéséhez elengedhetetlen az egyéni fejlesztési igényeket szolgáló programok, a korszerű tanulási feltételek és a fejlesztő környezet megléte. Ezek elérését segíti a két KÖFOP projekt. A projektvállalásoknak megfelelően a tisztviselők egyéni fejlesztési igényein alapuló képzési programkínálat létrehozása kizárólag korszerű tanulási eszközökkel (e-learning képzések, virtuális osztályterem), a tisztviselők egyéniesített életpályán belüli mobilitását elősegítő fejlesztési programokkal (új szakirányú továbbképzésekkel, képesítő képzési programokkal) lehetséges. Mindezek megteremtése a VTKI új küldetése. Az új célok teljesítésének érdekében szükségessé vált a szervezet átalakítása, a feladatok mennyiségéhez igazodó struktúra létrehozása, valamint a céloknak megfelelő, új szemléletű feladatellátás megalapozása.

Az intézet hónapok óta készül a nagy volumenű, országos, a közigazgatás-fejlesztést komplex módon érintő fejlesztési tevékenység megvalósítására, amely a szervezet átalakítását igényelte. 2016. április 1. került elfogadásra a VTKI Szervezeti és Működési Rendje (SzMR). A régi szervezeti struktúra (Igazgatói Iroda, Fejlesztési Központ, Szervezési és Szolgáltatási Központ) átalakításával a korábbi szervezeti egységek egy része megváltozott feladatkörrel és elnevezéssel – így Képzésfejlesztési Központként a fejlesztési területen, és Szervezési Központként a képzésszervezés területén – folytatja munkáját. Új szervezeti egységként megalakult az Oktatási Központ, és önálló központként újjáalakult a Minőségirányítási Központ. Az Igazgatói Iroda megerősítette eddigi működését, a kiemelt fejlesztésekhez kapcsolódó megnövekedett személyügyi ügyfélszolgálati feladatok ellátására pedig megalakult a Személyügyi Iroda. A projektfejlesztési feladatok szakmai koordinációs központjaként létrejött a Projektfejlesztési Központ, amely a KÖFOP projektek támogatási szerződésnek megfelelő szakmai végrehajtását támogatja.

Az intézet tevékenységének célja a közszolgálati továbbképzési programok fejlesztése és megvalósítása érdekében történő kapacitásfejlesztés. A kormányhivatalokkal, területi hatóságokkal, vidéki egyetemekkel és önkormányzatokkal történő együttműködéseken keresztül a VTKI biztosítani kívánja a teljes és arányos országos jelenlétet. A KÖFOP projektek keretében sor kerül a közszolgálati továbbképzési rendszer infrastrukturális feltételeinek fejlesztésére, s így, valamennyi megyeszékhelyen biztosítottá válik a helyi igényekhez illeszkedő, és azokat kiszolgáló képzésszervezési kapacitás. Realizálódik a helyben dolgozó, magasan képzett tisztviselők bevonása a képzési programok fejlesztésébe, a tisztviselők oktatásába.

A közszolgálati továbbképzési programok tisztviselők számára történő, minél szélesebb körben történő hozzáférésének biztosítása a Szervezési Központ működésének célja. A közszolgálati továbbképzési rendszerben mintegy 70.000 tisztviselőnek van továbbképzési kötelezettsége, részükről jogos elvárás, hogy a továbbképzési igényeket korszerű felnőttképzési módszertant alapul véve, rugalmasan és a legújabb tudományos eredményekre alapozva elégítsék ki. A Szervezési Központ e törekvéseikben kívánja támogatni a tisztviselőket: ellátja a képzés- és vizsgaszervezési tevékenységet a szakértők, oktatók, képzők, vizsgáztatók, vizsgabiztosok és egyéb közreműködők kiválasztásának, felkészítésének és továbbképzésének szervezését; felel az ügyfélszolgálati tevékenységért, a közigazgatási vizsgarendszerrel, közszolgálati továbbképzéssel kapcsolatos nyilvántartásokat vezeti; kapcsolatot épít a közszolgálati továbbképzési és vizsgarendszerben közreműködő társegyetemekkel és a fővárosi, megyei kormányhivatalokkal.

A Képzésfejlesztési Központ tevékenysége az átalakulást követően a továbbképzési programok és a szakirányú továbbképzések fejlesztésére, valamint a fejlesztésben és az oktatásban résztvevők – oktatók, tutorok, trénerek – személyi fejlesztésére koncentrálódik. A tartalomfejlesztés keretében kialakítja a közszolgálati továbbképzési programok képzésfejlesztési terveit, fejleszti a továbbképzési programokat, gondoskodik azok hatályosításáról; fejleszti és aktualizálja a közigazgatási és ügykezelői alapvizsga, valamint a közigazgatási szakvizsga követelményrendszerét, tananyagát, vizsgakérdéseit; fejleszti a szakirányú továbbképzési szakok képzési programját, tantárgyait, tananyagait. A központ a személyi fejlesztéssel összefüggő feladatai körében kidolgozza az oktatók, szakértők és egyéb közreműködők felkészítésének és továbbképzésének módszertanát és programjait, részt vesz az oktatók, szakértők, egyéb közreműködők kiválasztási kritériumrendszerének meghatározásában, valamint biztosítja azok felkészítését és továbbképzését.

A Képzésfejlesztési Központ szorosan együttműködik az újonnan alakult Oktatási Központtal, amely biztosítja a továbbképzések fejlesztéséhez szükséges oktatói, szakértői erőforrásokat. Az Oktatási Központ 11 kabinetből épül fel, amelyek a közszolgálati szakemberképzés szempontjából olyan kiemelt szakterületeken biztosítanak speciális szaktudást, mint a fenntartható fejlődés, a közszolgálati média és kommunikáció, a közszolgálati informatika, kormányzati tanulmányok, közgazdálkodás és menedzsment, közszolgálati integritás, kormányhivatali és hatósági ügyviteli tanulmányok, közszolgálati kompetenciafejlesztés, fejlesztéspolitika és projektmenedzsment, szociális és pedagógiai tanulmányok, idegen nyelvi tanulmányok).

A Minőségirányítási Központ tevékenyégében ellátja a közszolgálati továbbképzéssel, közigazgatási vizsgarendszerrel kapcsolatos minőségirányítási feladatokat, az intézet minőségirányítási feladatait; a programminősítési és program-nyilvántartási feladatokat; valamint az oktatói-szakértői minőségbiztosítási feladatokat. A szervezeti egység létrehozásának legfőbb indoka, hogy a KÖFOP projektek végrehajtása során az intézet egy olyan új minőséget kíván meghonosítani, amelyben a kompetenciaalapú képzés, illetve a gyakorlati alkalmazhatóság válik a képzések súlypontjává.

A Személyügyi Iroda a KÖFOP projektben megvalósuló humán-erőforrásfejlesztésekhez szakmai támogató hátteret nyújt a személyügyi feladatok előkészítésétől azok végrehajtásáig. Kapcsolatot tart a kiemelt pályázati projektek megvalósításában részt vevő oktatókkal, szakértőkkel, egyéb közreműködőkkel, ellátja a velük kapcsolatos személy-és munkaügyi feladatokat (pl. foglalkoztatási jogviszonyhoz kötődő, információkezelési feladatok, adatszolgáltatások.)

A VTKI által megvalósított KÖFOP szakmai fejlesztési tevékenységek vonatkozásában a központi szakmai koordinációt, az információk nyilvántartását és az ügyek KÖFOP szempontú támogatását a Projektfejlesztési Központ látja el, amely az elsődleges operatív szakmai kapcsolattartó a támogató Miniszterelnökség és a projekt adminisztrációt végző Központi Projektiroda felé.

A KÖFOP projektek sikeres megvalósítása érdekében az intézetben dolgozók létszáma, a jelenlegi 60 főhöz képest a jövőben a jelentősen megemelkedik.


Szöveg: Benedek Mariann

Megosztás a Facebook-on

Cimkék: Bonum Publicum, VTKI, 2016

ÉletHivatás

    • dsc 4014 2
    • prof dr blasko bela
  • Előző
  • Következő

ÉletHivatás


Prof. Dr. Blaskó Béla rendőr vezérőrnagy 34 éve oktatja a büntetőjogot a Rendészettudományi Karon és a jogelőd Rendőrtiszti Főiskolán, ahol főigazgatóként, oktatási dékánhelyettesként, tanszék- és intézetvezetőként is tevékenykedett. A hallgatói tehetséggondozást mindig is fontosnak tartotta, a kezdeményezésére jött létre a Szent György Szakkollégium az intézményben. Kiemelkedő oktatói munkája elismeréseként 2015-ben a Rendészettudományi Kar, majd idén a NKE kiváló oktatója lett.


Hogyan lesz egy repülőgép-technikusból rendőr?

Blaskó Béla: Az Eötvös Loránd Gépipari Technikum légiközlekedés gépészeti szakán szereztem technikusi oklevelet, itt is érettségiztem. A repülőgépész technikusi képesítő vizsga letétele után az osztályunk három munkahelyen kezdett el dolgozni: a tököli repülőgépgyárban, a tököli repülőtéren állomásozó szovjet vadászrepülő ezred magyarországi javítóbázisán, a budaörsi repülőtéren, amely a mezőgazdasági repülés honi központja volt, valamint a MALÉV-nél, ahová én is kerültem. A kötelező két év sorkatonai szolgálatból az itt dolgozó fiataloknak csupán három hónapot kellett letölteniük. Három hónap után felmondással megszüntettem a munkaviszonyomat, ugyanis azt az ígéretet, amit nekünk, ott kezdő fiataloknak tettek – nevezetesen, hogy kiküldenek az akkor hazánkba érkező TU-134/A típusú repülőgép  féléves kijevi „típustanfolymára” –, nem teljesítették. Itthon maradtam és nem sokkal később bevonultam két évre sorkatonának. Mikor leszereltem, megnősültem és először a SZIM Esztergagépgyárában, majd az ÉLGÉP-nél gépésztechnikusként dolgoztam. 1972-ben megjelent egy újsághirdetés, hogy a BRFK rendőr tiszthelyetteseket keres felvételre 2 800 forint kezdő fizetéssel. Öt éven belül lakáshoz juthattam és továbbtanulási lehetőséget biztosítottak. Nagyjából annyit tudtam a rendőrségről, mint egy átlagember. Vagyis kerüljük el messzire, mert nem sok jó származhat abból, ha a rendőrséggel kapcsolatba kerül valaki. Végül is győzött a hivatástudatom, amelynek kialakulásában a döntő szerepet akkor még a magas fizetés és a lakáshoz jutás belátható időn belüli ígérete játszotta. Természetesen a rendőri hivatásról alkotott képem, az ahhoz való kötődésem idővel jelentős változáson ment át. Kereken negyven évet töltöttem a rendőrség hivatásos állományában, talán ez is érzékelteti, hogy azon szerencsés emberek közé tartozom, akik megtalálták élethivatásukat.

Mit jelent az Ön számára a rendőri hivatás?

B. B. Nekem a rendőri hivatás életpályát adott, megtaláltam benne mindent: örömöt és persze bánatot is egyaránt. Ma az az általános nézet, hogy nyolc-tíz évenként fontos megújulni. Ebben a kérdésben konzervatív vagyok. Szerencsésnek tartom azt az embert, így magamat is, akinek nem kell a foglalkozását váltogatni, hanem élethivatásszerűen végezheti a tevékenységét.

Milyen a jó rendőr?

B. B. Úgy viselkedik, ahogyan a szolgálati szabályzat előírja. Legyen meg a fizikai erőnléte, állóképessége, mert ezek nélkül az elméletileg legfelkészültebb rendőr sem állhatja meg a helyét sokáig. A mai viszonyok között elengedhetetlennek tartom, hogy olyan empatikus készsége legyen, ami a legitim erőszak alkalmazásának privilégiumával felruházott, hatósági jogosultságokat érvényesítő rendőrt a polgárok nézőpontjából emberré teszi.

Több mint három évtizede, egészen pontosan 34 éve oktatja a büntetőjogot. Az oktatási módszerek sokat változtak az idők folyamán?

B. B. Magamon is észreveszem, hogy igen, de különösen a fiatal büntetőjogász generáción látom, hogy van változás.  Jelentős mértékben változtak az oktatás technikai feltételei is, és az oktatók attitűdje is, igazodva az újabb és újabb beérkező fiatalok életszemléletéhez, világlátásához. Az itt végző tiszteknek be kell illeszkedniük egy sajátos szervezeti kultúrába, és ezt a középiskolában nem sajátíthatják el. Érthető módon a civil felsőoktatástól eltérő oktatási módszereknek – persze a kor színvonalának megfelelően – továbbra is helye van a karunkon.

A hallgatók elismerése mindig fontos volt az Ön számára? Egyáltalán milyen a jó tanár?

B. B. Egyértelműen igen a válaszom. Ezzel valószínűleg nem vagyok egyedül. Talán akkor kell elhagyni a pályát, amikor ez már nem fontos egy oktató számára.  Úgy gondolom, egy jó tanártól a hallgató mindig kérdezhet. Még akkor is, ha azonnal nem tudja a kérdésre megadni a választ.

Amikor a hallgatója voltam, nagyon szerettük a gyakorlati példáit. A mai napig a gyakorlatorientált oktatás pártján van?

B. B. Igen. A mi végzőseinknek nincs „próbaidejük”. Rögtön az élet kellős közepébe csöppennek. Sokan azt gondolják, hogy könnyű a jogászoknak, mert majd a szakvizsga után lehetnek ügyvédek, bírók, ügyészek. A végzett orvos sem operál azonnal. A mi végzőseink pedig rögtön „operálni” fognak.  Csak úgy tudnak helytállni, ha a képzés a lehető leggyakorlatiasabb. Ezzel együtt meg kell kapniuk azt a lehetőséget, hogy ne azonnal dobják őket a mély vízbe.

Mit tudna elmondani az RTK hallgatóiról?

B. B. A karra való jelentkezési adatokból látható, hogy van „merítési bázisunk”.  Akik felvételt nyernek,  jó középiskolai eredményekkel érkeznek.  Többségük bírja a kemény kiképzést, és eleget is tesznek tanulmányi kötelezettségeiknek. A kart elhagyó fiatalok remélhetőleg rátalálnak majd a hozzájuk illő élethivatásra. Azokra a hallgatóinkra, akik nálunk végeznek, joggal lehetünk büszkék. 

A hallgatói tehetséggondozás is szívügye.

B. B. Büszkeséggel tölt el, hogy én kezdeményeztem a Szent György Szakkollégium megalapítását, amelynek ma is elnöke vagyok. A tehetséggondozásnak sok formája létezik. Ide tartozik a TDK-ra felkészülés során végzett hallgatói tevékenység, de az is, hogy az átlagnál többet tenni akaró hallgatók megtalálhassák annak lehetőségét, hogy az elképzeléseiket valóra váltsák.

Az egyenruha viselését mindig is fontosnak tartotta az RTK-n és a jogelőd RTF-en is.

B. B. Ennek egyszerű oka van. A hallgatók formaruhában kötelesek részt venni a foglalkozásokon. Az egyenruházott oktatói állomány is tekintse kötelességének, hogy egyenruhában tartja a foglalkozást, ezzel egyúttal követésre alkalmas mintát nyújtva a fiataloknak. Felháborítónak és egyúttal komoly fegyelemsértésnek tartanám, ha kellő indok hiányában a hivatásos oktató civil ruhában tartana órát a hallgatók számára.

Hogyan emlékszik vissza főigazgatóként és oktatási dékánhelyettesként eltöltött éveire?

B. B. Mindkét beosztásra magam pályáztam, senki nem kényszerített. Így amikor időnként nehezebb napok jöttek, egyedül magamat okolhattam. Összességében úgy érzem, hogy megérte. Óhatatlanul voltak konfliktusaim, de kevés emberben hagytam tüskét, megbántást vezetői tevékenységemmel.

Az új büntetőeljárási törvény megalkotásában tevékenyen részt vesz. Milyen elfoglaltsággal jár ez a munka?

B. B. 2014 őszén kaptam felkérést Trócsányi László miniszter úrtól arra, hogy a Be. kodifikációs munkájában vegyek részt. Heti rendszerességgel ülésezik szakbizottságunk az Igazságügyi Minisztériumban, ahol igyekszünk eleget tenni a kormányzati elvárások alapján meghatározott határidőknek. A munka során úgynevezett problématérképek készültek, amelyeket az üléseken vitattunk meg.  Amíg az egyetértés nem alakult ki a bizottság tagjai között, soha nem léptünk tovább. Úgy vélem, hogy komoly szakmai viták kereszttüzében születhet meg a hazai büntetőeljárást az elkövetkezendő évtizedekben meghatározó jogszabály.

Mire a legbüszkébb a pályája során?

B. B. Arra – és ebben a csillagok kedvező állásának vagy egyszerűen csak a szerencsének is jelentős szerepe volt –, hogy a karon, illetve jogelőd intézményénél a legalacsonyabb beosztástól a legmagasabbig is eljuthattam, és valamennyire sikerült megismernem és jobbá tennem hazánk egyetlen rendvédelmi felsőoktatási intézményét.

Hogyan látja magát Prof. Blaskó Béla tíz év múlva?

B. B. Harminc kilogrammal könnyebbnek. Fiatalokkal ülök majd egy szép Cessnában és olvasgatom a Büntető törvénykönyv legújabb módosítását, és ha kérdésük van, még tudok rá válaszolni.


Szöveg: Dr. Tóth Nikolett Ágnes


A z interjú teljes terjedelmében a Bonum Publicum áprilisi számában olvasható:
http://uni-nke.hu/uploads/media_items/bonum-aprilis-2016.original.pdf 

Megosztás a Facebook-on


Csernobil és Fukusima – több mint tragédia

    • patzay gyorgy
    • chernobyl
    • chernobyl
  • Előző
  • Következő

Bár az atomerőművek jóval biztonságosabbak, mint a hagyományos erőművek, ha azokkal baleset történik, az nagyon jelentős emberi és anyagi áldozattal járhat. Így történt ez harminc évvel ezelőtt az ukrajnai Csernobilban és öt éve a japán Fukusimában. A látszólag eltérő kiváltó okokat vizsgálva megállapítható: mindkét katasztrófa alapvetően a rossz konstrukciós tervezés következménye volt.

1986. április 26. egy megszokott napnak indult a Kijevtől száznégy kilométerre fekvő csernobili atomerőműben. A 4-es reaktor személyzete – a főmérnök-helyettes kezdeményezésére – rutinleállítás előtt hozzákészült egy teszthez, amely megállapította volna, hogy a fő elektromosáram-forrás kiesése esetén mennyi ideig forognának a turbinák, és szolgáltatnának energiát a központi keringető szivattyúknak. A tervezett teszt előtt számos, a biztonságot károsan befolyásoló műveletet hajtottak végre, így például kikapcsolták az automatikus vészleállító rendszert. Pátzay György, az NKE Katasztrófavédemi Intézet professzora szerint ez később végzetes hibának bizonyult. A szakember elmondta, hogy a csernobili erőművi blokkokat egy kisméretű katonai reaktorból fejlesztették ki, amelyek labilisan működtek alacsony teljesítményen. Ennek ismeretében nem lett volna szabad egy 1000 MW elektromos teljesítményű, ráadásul éghető grafitot tartalmazó erőművet megtervezni és megépíteni. Az éjjel megindított kísérlet során a reaktor a veszélyes, labilis teljesítménytartományba került, és a hűtés további csökkentése során a reaktor hőteljesítménye hirtelen a tervezett érték kétezerszeresére nőtt. Ekkor az operátor úgy döntött, hogy leállítja a reaktort. A szabályozórudak tervezési sajátossága miatt a grafitrudak visszaeresztésekor hirtelen drámai energiafelszabadulás következett be. A nagyon forró üzemanyag és a hűtővíz kölcsönhatása miatt az üzemanyagrudak széttörtek és nagy mennyiségű gőz szabadult fel. A túlnyomás leemelte a reaktor mintegy ezertonnás fedelét, szétszakította az üzemanyag-csatornákat és összepréselte a szabályozórudakat, amelyek még csak félig voltak leeresztve. Az intenzív gőzképződés végül gőzrobbanáshoz vezetett, ez pedig illékony radioaktív izotópokat juttatott az atmoszférába. Ezt követte hamarosan egy második, immáron kémiai eredetű robbanás, amely törmeléket és forró grafitot lövelt a levegőbe. A reaktor magját képező grafithenger aztán egy héten keresztül égett, mígnem sikerült azt eloltani. Először vízzel próbálkoztak, de ez egyáltalán nem használt, így nagy magasságból helikopterekkel dobtak le homokot, dolomitot, ólmot, bórt. Addigra azonban a tűz a kiszabaduló radioaktív illékony anyagokhoz hozzáporlasztotta az alacsony forráspontú, hosszú felezési idejű radioaktív izotópokat, így a cézium-137-es izotópot is, amely a levegőbe jutva, felhő formájában, a szél segítségével eljuthatott a Föld különböző pontjaira. Leginkább a mai Ukrajna, Fehéroroszország és Oroszország szennyeződött radioaktív anyagokkal, de Bulgária, Törökország, Ausztria és Németország déli része is kapott belőle rendesen. „Magyarország aránylag olcsón megúszta, mivel a Kárpátok vonulatai nagyrészt eltérítették a radioaktív felhőket, amelyek így összesen háromszor érintették az országot” – hagsúlyozta Pátzay György. A professzor a tanítványainak is sokszor elmondja, hogy a 60-as években a légköri atomrobbantások miatt mintegy százszor annyi radioaktív anyag hullott Magyarországra, mint 1986-ban. A csernobili baleset idején a Műszaki Egyetem izotóp laboratóriumában dolgozó szakember maga is megmérte az akkori sugárzási szinteket, amely a levegőben a háttér két-háromszorosa volt, míg például az esőgyűjtő csatornáknál vagy az utak padkáinál akár harminc-negyvenszeres értéket is mutatott. „A főváros és a nyugati határszél kapott relative többet a kihullott, kimosott sugárzó anyagból, de az éves dózisnak így is mintegy csupán az egytizedét kellett többletként elviselni a magyaroknak” – hangsúlyozta a professzor. A cézium-137 radioaktív izotóp azonban a mai napig megtalálható a talajban, mintegy harminc centiméter mélyen, anyagásványokhoz kötve, így tehát a mozgásában korlátozott formában.  

Pátzay György szerint a közhiedelemmel ellentétben csak kisebb mértékben írható az emberi mulasztás számlájára ez a katasztrófa. Véleménye szerint inkább a téves konstrukció eredményezte a balesetet. Az alacsony teljesítményen labilis reaktort nem lett volna szabad megépíteni és éghető grafitot használni, ami elég gyúlékony és nehezen lehet eloltani. „Az már azonban emberi felelőtlenség, hogy ilyen adottságok mellett miért kellett tesztelni a reaktor képességeit” – tette hozzá Pátzay György.

A következmények ugyanis rendkívül súlyosak voltak, emberéletben mérve is. A közvetlen sugárzás következtében mintegy negyvenen veszítették életüket a tragédiát követően, de a közvetett károsodás miatt mintegy négyezer halálos áldozattal lehet számolni. Ide tartoznak azok a likvidátorok és tűzoltók is, akik részt vettek a mentési munkálatokban. És akkor még nem beszéltünk azokról, akik nem a sugárzás, hanem a tragédia és a kitelepítés okozta stressz következtében hunytak el, vélhetően a vártnál hamarabb. Ráadásul az ukrán és a fehérorosz gyermekeknél jelentősen megnövekedett a pajzsmirigyrák előfordulása is. Ennek Pátzay György szerint az oka az, hogy a jódtartalmú füvet a tehenek lelegelték, így az elfogyasztott tejen keresztül a normális mennyiségnél jóval több radioaktív jód jutott be a gyermekek szervezetébe is. Bár a kitelepítést pár napon belül megkezdték a környékről, az addig „megszerzett” sugárterhelés bizonyára sokak halálához vezetett a későbbiekben.

„Sokan gondolják azt a mai napig, hogy atomrobbanás történt Csernobilban, holott ez teljes képtelenség egy atomerőműben” – hangsúlyozta a szakember. Ehhez ugyanis 92 százalékot meghaladó dúsítású urán-235 izotóp kell, aminek aránya Csernobilban mindössze 1,8 százalékos volt, de még Pakson is csak 3-5 százalék körüli ez az érték.

Nagyon érdekes megvizsgálni azt is, hogyan jutott egyáltalán a világ tudomására minden idők egyik legsúlyosabb atomerőmű-balesete. Az oroszok ugyanis, amíg tehették, eltitkolták a történéseket, állítólag még saját vezetőjük, Gorbacsov sem tudott róla egy ideig. Egy svédországi erőműben történtek világítottak rá a problémára: az ott dolgozók sugárszennyezettségének mértékét ugyanis be- és kilépésnél rutinszerűen ellenőrizték. Döbbenten tapasztalták, hogy az erőműbe belépőknél magasabb szintet mértek, mint a kilépőknél. Az időjárási viszonyokból kiindulva először arra gyanakodtak, hogy Litvániában történhetett baleset, aztán a gyanú egyértelműen Csernobilra terelődött. Pátzay György arra is emlékszik, hogy amikor először hallotta a Magyar Rádióban a hírt, az csak a kövekezőröl szólt: „A csernobili atomerőműben robbanás történt. Egy ember meghalt. Az illetékesek megtették a szükséges intézkedéseket.”

„A csernobili katasztrófához hasonlóan a fukusimai balesetnél is alapvetően tervezési, kivitelezési hiba vezetett tragédiához” –  véli a professzor.

A japán partoknál 2011. március 11-én bekövetkező földrengés és az azt követő cunami romboló hatásai súlyos nukleáris üzemzavarok és -balesetek sorozatát indították el. Három reaktorban teljes zónaolvadás történt, négy reaktorblokk szerkezetileg is károsodott. Az erőműből nagy mennyiségben kijutott radioaktív anyagok több tíz kilométeres távolságig beszennyezték a környezetet. A japán kormány számára 2012-ben publikált független parlamenti bizottsági jelentés a katasztrófa fő okának egyértelműen az emberi felelőtlenséget jelölte meg – vagyis ember okozta katasztrófának minősítette a fukusimai balesetet. Pátzay György viszont úgy gondolja, hogy itt is konstrukciós problémák voltak, a tartalék zóna-vészhűtő rendszerek ugyanis a felszínhez képest nagyon alacsonyan voltak elhelyezve az erőmű területén, így a földrengést követő tizennégy méteres hullám elsodorta és tönkretette a vészhűtő-szivattyúkat, az áramot szolgáltató dízelaggregátorokat és azok üzemanyagtartályait is. A cunami többméteres magasságban elárasztotta a komplexum alsó szintjeit. Az elégtelen hűtés miatt a már leállított reaktorok vészhűtése megszűnt, hűtés hiányában pedig az aktív zónák hőmérséklete és a reaktorok nyomása kritikussá vált. A felhasadt fűtőelem-burkolatokból illékony radioaktív izotópok kerültek a levegőbe, a reaktorcsarnokokat szétvető kémiai robbanások, valamint a három reaktorban bekövetkezett zónaolvadás és a reaktorkonténmentek sérülései következtében pedig további nagy mennyiségű radioaktív szennyezés került a környezetbe. Hűtés nélkül maradt egy frissen kiégett fűtőelemeket tároló medence is, ahol hasonló folyamatok játszódtak le.

„Egy atomerőművet úgy kell megépíteni, hogy emberi hiba ne vezethessen ilyen tragédiához, ehhez pedig a tervezésnél és a műszaki kivitelezésnél is nagyon észnél kell lenni” – emelte ki Pátzay György.

A cikk teljes terjedelmében a Bonum Publicum áprilisi számában olvasható.


Szöveg: Szöőr Ádám

Megosztás a Facebook-on


2011. április 25.

    • alaptorveny

Isten, áldd meg a magyart! – így, a Himnusz első sorával kezdődik Magyarország Alaptörvénye, amelyet az Országgyűlés 2011. április 18-án fogadott el és április 25-én látott el kézjegyével Schmitt Pál köztársasági elnök. A döntés minden szempontból mérföldkőnek számít: két világháború, az ország megcsonkítása, negyven év diktatúra és húsz év átmenet után a magyarok végre a saját kezükbe vették jövőjük alakítását. 

Az Alaptörvény megszületése joggal nevezhető történelmi pillanatnak, nem véletlen, hogy a Kormány ünnepségsorozatot hirdetett az ötödik évforduló alkalmából. A volt kommunista térség országai közül ugyanis hazánk volt az utolsó, ahol még hatályban volt az 1949-ben írt és átmenetinek elfogadott alkotmány. A szovjet mintára szerkesztett és politikai paktumok alapján létrejött dokumentum kényszerű kompromisszumok eredményeként teremtődött, amely már nem volt elfogadható. Ahogy Orbán Viktor miniszterelnök fogalmazott: „A magyar szellem nem vert benne tanyát.”

A miniszterelnök szerint a Fidesz kétharmados választási győzelme forradalmat indított el, és ez politikai értelemben épp az alkotmányozást jelentette. Így a választásokat követően szinte azonnal neki is álltak a munkának. 2010. június végén a Parlamentben negyvenöt fős Alkotmány-előkészítő Eseti Bizottság alakult, amelynek az volt a feladata, hogy az új alkotmány alapvető elveire vonatkozó országgyűlési határozati javaslatot az Országgyűlés elé terjessze. Az eseti bizottság első ülésén elfogadta a Salamon László (KDNP) elnök által előterjesztett menetrendet, ekkor derült ki az új alkotmány elfogadásának valódi határideje is. A döntést a kormánypártok támogatták, az ellenzék nem, mert szerintük ilyen rövid idő alatt nem lehet érdemi munkát végezni. Ellenzéki kezdeményezésre elfogadták, hogy minden frakció megjelölhet öt társadalmi, érdekvédelmi, szakmai szervezetet vagy egyházat, amelyeket a bizottság megkeres és véleményt kér tőlük az új alkotmány koncepciójáról.   

Ebben az időszakban azonban már élénk kritikai hangok szólaltak meg, amelyek leginkább arra irányultak, hogy az új alkotmány kizárólag a Kormány elképzeléseit és az általa képviselt ideológiát fogja tartalmazni. A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) nyílt levélben tudatta: noha felkérték, nem vesz részt az alkotmányozásban, mint mondták: „Az egy politikai oldal általi alkotmányozás diktátuma eltántorít minket attól, hogy egy nem nyílt kimenetelű, átláthatatlan eljárásban részt vegyünk.” További indokként hozták fel, hogy az eddig elhangzott „alkotmányozási ötletek, mint pl. a kereszténység  alkotmányba foglalása, ellentétes a TASZ által vallott értékekkel és sérti a polgárok egyenlőségét, a vallásszabadságot.

Pedig az Alaptörvény koncepciójának kidolgozását széles körű társadalmi egyeztetés kísérte. Az eseti bizottság által felkért államigazgatási szervek és társadalmi szervezetek szakmai álláspontja mellett a Kormány nemzeti konzultációt indított. Minden választásra jogosult állampolgár egy tizenkét kérdéskört tartalmazó kérdőívet kapott, amelyen keresztül véleményt mondhatott az új alkotmányról.  A kérdések elsősorban a vitás pontokra tértek ki, mint pl. a halálbüntetés visszaállítása. A válaszadók 91 százaléka  értett egyet abban, hogy az alapvető állampolgári kötelességek rögzítése ugyanolyan fontos az alkotmányban, mint a jogoké. Több mint 90 százalék támogatta, hogy legfőbb közös értékeink (a család, a rend, az otthon, az egészség, a munka) védelme az alkotmányban is megjelenjen. Szintén jelentős volt a támogatottsága annak, hogy a jövő nemzedéke védelme is alkotmányos garanciát élvezzen, ebbe beletartozik az, hogy a különböző generációk nem élhetik fel a következő generációk jövőjét, vagyis az államadósságot alkotmányosan is meg kell fékezni. A válaszadók többsége ugyanakkor nem támogatta a gyermekek után járó szavazati jogot.  A válaszokból egyértelműen kiderült az is, hogy a magyarok szeretnék, ha az alkotmányban megjelenne a határon túli magyarság, a nemzeti hitvallás, és deklarálná a természeti környezetünk megóvását, a nemzeti vagyon, a termőföld és a vízkészlet alkotmányos védelmét.

Az Országgyűlés az állampolgárok többségi véleményének helyt adott a végleges szövegben. Az új alkotmány rögzíti az alapvető jogok mellett a kötelességeket is. Kifejezi, hogy a legfőbb közös értékek: a család, a rend, az otthon, a munka és az egészség.  Az államadósságféknek köszönhetően alkotmányos védelmet kaptak a jövő nemzedékek is, egy generáció sem élheti fel a következő jövőjét. Az emberek akaratának megfelelően nem került be az alkotmányba a gyermekek után járó szavazati jog, ugyanakkor erősen jelen van a gyermeknevelés elismerése, a szülők kötelezettségei, és az az elv, hogy a közös tehervállalás mértékét a gyermekes családok esetében a gyermeknevelés kiadásainak figyelembevételével kell megállapítani. Az emberek többsége véleményének megfelelően az új alkotmány kifejezi, hogy a határon kívül élő magyarság a nemzet teljes értékű része.

Az egyik legnagyobb vita az Alaptörvény preambulumát, a Nemzeti Hitvallást övezte, amely rögzíti Magyarország helyét a nyugati civilizációban, és felidézi azokat a szellemi értékeket és történelmi tényeket, amelyek hazánk történetében kiemelkedők. A fejezet megemlékezik a kereszténység szerepéről a magyar történelemben, és a Szent Koronáról, amely a magyar államiság folytonosságának jelképe. A Nemzeti Hitvallás kimondja, hogy a nemzetiségek a magyar politikai közösség részei és államalkotó tényezők; vállalja nyelvük és kultúrájuk ápolását és megóvását. Az Alaptörvény tagadja a magyar nemzet és polgárai ellen a nemzetiszocialista és kommunista diktatúrák uralma alatt elkövetett emberiség elleni bűnök elévülését. Megfogalmazza továbbá, hogy az emberi lét alapja az emberi méltóság, valamint – többek között – rögzíti az elesettek és a szegények megsegítésének kötelességét. A preambulum utal arra, hogy Magyarország mai szabadsága az 1956-os forradalmunkból eredeztethető. Kiemeli a szabadságáért és függetlenségért folytatott küzdelmek jelentőségét.  

A Parlament végül 2011. március 7-én fogadta el az alkotmánykoncepciót, amellyel felkérte a képviselőcsoportok tagjait, illetve a független képviselőket, hogy nyújtsák be saját alkotmánykoncepciójukat március 15-ig az Országgyűlésnek. Ezt a Fidesz–KDNP frakciószövetségen kívül csak Szili Katalin független képviselő tette meg.

A Parlament 2011. április 18-án 262 igen, 44 nem, 1 tartózkodás mellett fogadta el az új Alaptörvényt. A nem szavazatokat a Jobbik adta le, míg az MSZP és az LMP képviselői távol maradtak a szavazástól. Schmitt Pál köztársasági elnök árpilis 25-én látta el kézjegyével a dokumentumot.

Az új alkotmánnyal hazánk szimbolikusan is lezárta a múltat.  A rendszerváltoztatást követő évtizedek eseményei bebizonyították, hogy a sztálinista alkotmány nem volt képes arra, hogy megvédje az állampolgárok alapvető érdekeit és értékeit. Az Alaptörvény pedig levonta a szükséges következtetéseket hazánk jogállami működésének hibáiból és a közpénzek védelméről szóló szabályozás hiányosságaiból. Megteremtette a gazdasági megújuláshoz, az államadósság csökkentéséhez és annak féken tartásához szükséges alkotmányos garanciákat.

A cikk teljes terjedelmében a Bonum Publicum áprilisi számában olvasható.


Szöveg: Horvátth Orsolya

Megosztás a Facebook-on


Leteszteltük az ország biztonsági rendszerét - interjú Simicskó István honvédelmi miniszterrel

    • dr simicsko istvan

Jó kiállású, határozott, dönteni képes honvédtiszteket kell képezni a jövőben a honvédelmi miniszter szerint. Simicskó István a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen folyó képzés színvonala és az ide jelentkezők motiváltsága alapján bizakodó. Mint ahogy bízik abban is, hogy sikerül majd egy területi alapon működő tartalékos katonai rendszert bevezetni hazánkban, erre ugyanis a megváltozott geopolitikai viszonyok miatt is szükség van.


Dolgozószobájában sok olyan emléktárgyat lehet látni, mint például a kungfu mestervizsgáit igazoló oklevelek, amelyek korábbi sportolói múltjához köthetőek. A honvédelmi miniszter Simicskó István még ma is sportos embernek tekinthető?

Simicskó István: Mostanában sajnos csak heti egyszer tudok edzésre menni, de néha otthon is tudok gyakorolni: a garázsban jó néhány eszköz található ehhez, mint például egy fali zsák és egy fabábu. Utóbbi a mesterszintű gyakorlóeszközünk, ami segít a mozdulatok pontosságának megtartásában. 22 éve gyakorlom a Wing Tsun kungfut, és 4. mesterfokozattal rendelkezem.

Azt olvastam, hogy a harcművészetek nagyon alkalmasak a stressz oldásra is. Mennyire van szüksége erre manapság?  
S. I. A harcművészetek mindig segítettek ebben is: először karatéztam, később kezdtem el a kungfuval foglalkozni. Mivel mozgékony és akaratos gyerek voltam, sokat segített abban, hogy egy kicsit lenyugodjak, így az ingerküszöböm az átlaghoz képest viszonylag magasra került. Ennek köszönhető, hogy a politikában gyakran megjelenő stresszhelyzeteket próbálom kellő nyugalommal kezelni. A harcművészetek egyfajta bölcsességet is adnak az embernek, megtanítanak például az ellenfél tiszteletére. A munkához is türelem, kellő szorgalom és alázat kell, de mindig törekednünk kell arra, hogy a legtöbbet kihozzuk magunkból. Emellett fontos a hűség is a politikai közösséghez, az ügyhöz és magához a hazához.  A kungfu arra is tanított, hogy ameddig csak lehet, kerüljük el a harcot, de ha sor kerül rá, mindent bele kell adni. Nem lehet félgőzzel küzdeni.

Tavaly szeptemberben, már a tömeges migráció okozta nehéz helyzetben vette át a honvédelmi tárca vezetését. Már akkor is lehetett tudni, hogy jóval fajsúlyosabb feladatot vállalt, mint a korábbi megbízatása. Mik voltak az első gondolatok, amelyek megfordultak a fejében?

S. I. Meglepett miniszterelnök úr felkérése, és sok mindent végiggondoltam akkor. Például azt, hogy mindig is érdekelt a biztonságpolitika, már politikai pályám kezdetén is ebbe az irányba „szakosodtam”. Aztán voltam nemzetbiztonsági bizottsági elnök és nemzetbiztonsági államtitkár is. Emellett hadtudományokból szereztem doktori fokozatot a Nemzeti Közszolgálati Egyetem jogelőd intézményében. Amikor felkérést kaptam a miniszteri feladatok ellátására, már egy olyan válsághelyzettel állt szembe Európa és Magyarország, amelynek kezelésben minden szakembernek részt kell vennie. Tehát nemcsak a feladat, hanem a felelősség is nagy, aminek folyamatosan igyekszem tisztességesen megfelelni.

Ahogy említette, a Honvédelmi Minisztérium nem ismeretlen az Ön számára, hiszen korábban dolgozott itt államtitkárként. Most valószínűleg mégis másként élhette meg a visszatérést, hiszen egy sokkal feszültebb nemzetközi környezetben kellett átvennie a tárca vezetését.

S. I. Egy nagy feladat kellős közepébe kerültem bele, amely helyzetben az volt a döntő, hogy minél előbb kiépítsük a biztonsági határzárat és minél hatékonyabban felkészüljünk az új feladatra, ami a határok védelmét, őrzését jelenti a rendőrség munkájának segítésével. A vezérkari főnökkel közösen fellépve fel tudtuk gyorsítani a folyamatokat, így mintegy hétezer katona vett részt a határvédelmi feladatokban. A párizsi terrorcselekmény után a főváros forgalmasabb helyeire a polgárok biztonságérzetének biztosítására katonai rendészeket vezényeltünk. Közben számos nemzetközi és hazai gyakorlaton is részt vettek katonáink, valamint a balti légtér védelmét is elláttuk. Mindehhez egy magas fordulatszámon működő minisztériumra és hadseregre volt szükség. Ez a munka mindenki részéről nagy erőfeszítést igényelt, de az egyik nagy eredménye az, hogy a civil emberek is láthatták: a bajban számíthatnak a kormányra, a honvédségre, a rendőrségre és a büntetés végrehajtás szakembereire is. 

Az így megszerzett tapasztalatokat hogyan lehet majd hasznosítani a jövőbeli feladatok tervezése során? Melyek azok a pontok, amelyen változtatna?

S. I. Egy ilyen válsághelyzet nagyon jól rávilágít egy szervezet erősségére és gyengeségeire is. Tulajdonképpen azt is mondhatom, leteszteltük az ország biztonsági rendszerét. Bár szerintem kiválóan helytállt a magyar honvédség, természetesen kijöttek olyan kisebb gyengeségek, amelyeken érdemes változtatni: például tudni kell adott esetben a beszerzési folyamatokon gyorsítani, hogy például időben legyen esővédő felszerelése a katonáknak. Természetesen egy új vezető megjelenése személyi változásokat is hoz a szervezetben, hiszen neki kell eldönteni, hogy kivel akar együtt dolgozni. Létrehoztunk egy miniszteri biztosi pozíciót is, akinek a területvédelmi elven újjászervezett és megerősített tartalékos rendszer felépítése a fő feladata.  

A sorkatonaság 2004-ben megszűnt Magyarországon. A NATO védőernyője alatt miért van szükség a tartalékos rendszerre?  

S. I. Az egy általános alapelv, hogy tartalék nélkül nincsen hadsereg. De emellett társadalompolitikai okok is szükségessé teszik ezt. A honvédelmi törvény úgy fogalmaz: a haza védelme nemzeti ügy. Szerintem ezt komolyan kell venni. Ha felépítünk egy hadsereget, komoly pénzt költünk annak működésre, de közben egy zárt rendszert hozunk létre, akkor nem lesz belőle nemzeti ügy. A civil lakosság, a nemzet egésze ugyanis ekkor nem lát rá a hadsereg működésére és nem is érzi azt, hogy szükség lenne rá. Az elmúlt 25 évben mindig arról beszéltünk, hogy kisebb haderőre van szükségünk már csak a NATO- tagság miatt is. A haza védelmének nemzeti üggyé alakítása azt jelenti, hogy a magyar társadalom tagjai részt vállalhatnak ebben a folyamatban, teljesen önkéntes alapon. Szerintem az emberek többsége lokálpatrióta érzésű, így fontos számukra a lakókörnyezetük biztonsága. Tehát lehetne egy területi alapon szervezett önkéntes katonai rendszerünk, amelynek tagjai a Magyar Honvédség szervezeti rendszerében látnák el a feladatukat, a felkészítésüket kiképzésüket, továbbképzésüket pedig hivatásos katonák végeznék, megyénként egy-egy bázison. Ha komolyabb baj éri az országot, akkor ezek az öntevékeny emberek védelmeznék a saját területüket és azon keresztül az országot is. Ha megyénként mondjuk 1000 embert sikerülne meggyőzni ennek fontosságáról, akkor a Magyar Honvédség mostani létszámához közelítő  tartalékos állományunk lenne.

Az eddigi tapasztalatok alapján hogyan fogadta ezt az elképzelést a politika és a civil szféra?

S. I. Számos nyugat-európai példa van a tartalékos rendszerre, de az amerikai nemzeti gárda működése is hasonló elveken nyugszik. Az egyik legfontosabb feladatunk, hogy jól határozzuk meg az ösztönző elemeket, hogy minél többen csatlakozzanak a rendszerhez. Ilyen lehetne például az, hogy egyetemi felvételi esetében plusz pontszámot adnánk a jelentkezőnek, ha részt vesz a tartalékos rendszerben. De az egyetemi hallgatókat is lehetne ösztönözni plusz kreditpontokkal. A kormánynak tetszik ez a szándék, így március végén újra bevisszük a részletes javaslatot a kormányülésre.

Egyfajta toborzásra is szükség lehet?

S. I. Mi nem elsősorban klasszikus toborzóirodákban gondolkodnunk, hanem a járási rendszer adta intézményi kereteket használnánk ehhez. A járási hivatalok és kormányablakok jól tudnák koordinálni ezt a folyamatot.

Említette, hogy az önkénteseket egy komolyabb baj esetén kellene majd mozgósítani. Ez lehet, mondjuk egy terrorveszély?

S. I. Akár lehet az is, de a tartalékos rendszert nem elsősorban ilyen esetekre használnánk. Hanem például egy szomszédunkban zajló esetleges konfliktus során átszivárogó fegyveres szabadcsapatok megfékezése, vagy természeti, ipari katasztrófák esetén. A terrorizmus viszont kétségtelenül korunk nagy kihívása. Ma már nem a 20. századi megoldásoknak megfelelően kell elképzelnünk egy háborút, hiszen az úgynevezett hibrid hadviselésben különböző hadviselési elemek keverednek. Ilyen sajnos a terrorizmus is, amivel szemben mindenkinek küzdenie kell.

Akár úgy is, hogy a kormány majdnem tejhatalmat kapna terrorveszély esetén? Ezt tervezik ugyanis az alkotmány módosításával, amelyhez kétharmados többség kell a parlamentben.

S. I. A terrorcselekmények azért hatásosak általában, mert váratlanul történnek, sok áldozattal járnak, és nagy médianyilvánosságot kapnak. Az a céljuk, hogy félelmet keltsenek a civil emberekben.  Az alkotmánymódosító javaslatunk terrorveszély és terrortámadás esetére vonatkozik. Ma már sajnos nincs száz százalékos biztonság hazánkban sem, hiszen az utóbbi egy évben a terrorveszély jelentősen növekedett Európában. Ráadásul a tömeges migráció miatt a terroristák bejutása sokkal egyszerűbbé vált. Nekünk fel kell tudnunk készülni a legrosszabb helyzetre is, ezért kell, hogy nagyobb mozgásteret kapjon a kormány.

A mostani jogszabályok nem adnak erre lehetőséget?

S. I. Itt van például a határvédelem, a határőrizet kérdése, ami alapvetően rendészeti hatáskör. A migráció azonban rámutatott arra, hogy egy ilyen helyzetben önmagában a rendőrség kevés, kell a honvédség közreműködése is. De hasonló együttműködésre lenne szükség terrorveszély vagy támadás esetén is. Láthattuk, mi történt a párizsi merénylet során: tízezer katonát azonnal kivezényeltek az utcákra. Ha katonáink külföldön eredményesen harcolnak a terrorizmus ellen különböző színtereken, akkor itthon miért ne tehetnék ezt meg? Erre ugyanis a jelenlegi jogszabályok nem adnak lehetőséget. Erről is szól ez a törvényjavaslat.

Aminek elfogadásához úgy néz ki, hogy nem lesz meg a kétharmados többség a parlamentben. Ennek ellenére is benyújtják majd?

S. I. Szerintem ezt a kérdést mindenképpen meg kell vitatnunk a parlamentben, ugyanis valamennyi közvélemény-kutatás azt jelzi, hogy az emberek aggódva figyelik az eseményeket, féltik a saját és gyermekeik biztonságát, jövőjét.  Azok az ellenérvek, amelyek az ellenzéki pártok részéről elhangzanak, egy ilyen helyzetben nem állják meg a helyüket. Szó volt például arról, hogy azért nem támogatják a javaslatot, mert azzal a kormány tejhatalmat kapna, akár katonai diktatúrát is bevezethetne. Ahogy a természeti és az ipari katasztrófák esetén életbe lépő veszélyhelyzet, úgy a terrorveszély esetén is a kormány lenne felhatalmazva a döntési jogosítványokkal a parlament folyamatos tájékoztatása mellett.  A kormánynak ilyenkor nyílván nagyon gyorsan kellene cselekednie, a rendőrség és a katasztrófavédelem erői mellett a hadsereget is igénybe vehetné. A kormány nyilvánvalóan nem teljhatalmat akar, csak mozgásteret ahhoz, hogy minél gyorsabban és hatékonyabban reagáljon a terrorcselekményre. Ha a parlament ezt a felhatalmazást nem adja meg a kormánynak, akkor további lehetőségeken is gondolkozni kell, mert nekünk a magyar emberek biztonsága a legfontosabb.

Mire gondol, akár népszavazásra?

S. I. Én nem szaladnék ennyire előre, előbb le kell folytatni a parlamenti vitát. Aztán ha nem sikerül elfogadni a javaslatot, akkor kell új megoldáson gondolkozni. Én remélem, hogy józanul fognak mérlegelni a képviselők, azok is, akik most még látszólag nem támogatják ezt a javaslatot. Azt ugyanis nem lenne jó visszahallani, ha bármilyen támadás éri az országot, hogy a kormány nem védte meg az embereket.

Az ideiglenes határzár biztosításában az NKE honvédtisztjelölt hallgatói is részt vettek. Hogyan látja a tisztképzés jövőjét és mikor kerülhet az vissza a Ludovikára?

S. I. A költözés már tény, hiszen erről már van kormánydöntés. A helyszínnél azonban szerintem fontosabb a tartalom, azaz hogy kik képzik majd a jövő tisztjeit. Ez egy fontos és felelősségteljes munka, hiszen a hadsereg jövőjét mindig a tisztikar, a vezérkar határozza meg. A tisztek felkészültségét nagyrészt az oktatás minősége, az oktatók színvonala határozza meg. Egy ekkora létszámú hadseregnél, mint a magyar, nyilván kevesebb tisztre van szükség, mint egy nagyobb haderővel rendelkező országban. A képzés színvonala és a jelentkezők motiváltsága alapján én nagyon bizakodó vagyok a jövőt illetően. Ugyanakkor a hadseregnek is szüksége van egy tudományos műhelyre, ahol azonban nem elsősorban hadtudósokat kell képezni, hanem kiválóan felkészített tiszteket, parancsnokokat. Elsősorban a katonai életre kell felkészíteni a fiatalokat: legyen jártassága a hadtudományokban is, de főleg legyen jó katona, jó parancsnok és nem utolsó sorban jó ember. Az oktatási rendszerünket abban az irányba kell erősíteni, hogy jó kiállású, döntésképes, határozott tiszteket képezzünk, akik ha majd kiállnak egy század elé, tudjanak eligazítást adni, irányítani. Az egyetemen elsősorban a jövő katonatisztjeit kell képezni!  


Szöveg: Szöőr Ádám

Megosztás a Facebook-on


Aki megélte a történelmet

    • horvath janos 4
    • horvath janos
  • Előző
  • Következő

Február 25-e a kommunizmus áldozatainak emléknapja. Az Országgyűlés 2000. június 16-án hatályba lépett határozatával döntött úgy, hogy ezen a napon emlékezni kell a több tízezer, családjától elválasztott és kényszermunkatáborba hurcolt honfitársunkra, a koholt vádak alapján elítélt emberekre, az ellenállóként mártírhalált halt hősökre. 1947-ben ezen a napon tartóztatták le a megszálló szovjet hatóságok Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát és hurcolták el a Szovjetunióba. A mentelmi jogától megfosztott képviselő hozzávetőleg kilenc évet töltött börtönökben és munkatáborokban. Szabadon engedése után pár évvel, 1959-ben, 51 évesen halt meg. A kommunista diktatúra meghurcoltatásaitól sokan szenvedtek, tízezrek hagyták el az országot. Ilyen volt Horváth János is, magyar közgazdász, politikus. 1945 és 1947 között nemzetgyűlési, majd 1998 és 2014 között országgyűlési képviselő. 1947-ben koholt vádak alapján őt is elítélték, 1951-ig börtönben ült. 1956 után távozott Amerikába.  Horváth János – aki korábban a nácik börtöneit is megjárta- professzor lett az Egyesült Államokban. Orbán Viktor hívására döntött a hazaköltözéséről, majd négy cikluson keresztül volt parlamenti képviselő. A 94 éves egykori politikus élete maga a történelem.


Készülve a beszélgetésre, az egyértelművé vált számomra, hogy az Ön élete egy élő történelem.  Mennyire él az emlékeiben a Ludovika Akadémia, amely most a Nemzeti Közszolgálati Egyetem főépületeként szolgál?

Horváth János: Bár katonaként nem szolgáltam ott, több alkalommal jártam én is a Ludovikán. Ez a magyar történelem egyik emblematikus intézménye volt, mint ahogy a történelmi jogutódjának mondható Nemzeti Közszolgálati Egyetem is az lehet majd. Országgyűlési képviselőként én is részt vettem az egyetem létrehozását célzó törvényjavaslat elfogadásában. Úgy gondolom, hogy ez az egyik legjobb, legmesszebb mutató döntés volt, amit parlamenti képviselőként hoztam politikus társaimmal együtt. Egy ország számára ugyanis nagyon fontosak az intézményei és az, hogy ezek hogyan kapcsolódnak az állam megfelelő működéséhez. Már csak azért is, mert Magyarország sajnos még mindig sok mindenben le van maradva a nyugati világhoz képest.

Miben érzékeli ezt a lemaradást?

H. J. Az ország GDP-je vagy a személyi jövedelem mértéke például kétszer ekkora is lehetne, ha a lehetőségeinket, vagy a hasonló adottságú országok teljesítményét nézzük. A 1930-as években például a magyar életszínvonal még hasonló volt az osztrákhoz, azóta azonban nagy a különbség, sajnos nem a mi javunkra.

Erre szokták mondani, hogy a „sógoroknak” nem kellett több évtizedes szovjet megszállást elviselniük.

H. J. Minket sajnos a hitlerista-náci, majd a kommunista rendszer is sújtott. Ez is vezetett ahhoz, hogy még mindig nem tudtuk teljesen leküzdeni a hazánkra oly sokáig jellemző feudális jegyeket a termelés, a gazdaság tekintetében. A termelékenység hatásfoka ugyanis a meghatározó, erre jó példa a volt Szovjetunió és az akkori Egyesült Államok összehasonlítása. A Szovjetunió hiába volt lényegesen nagyobb területű ország, gazdagabb természeti erőforrással, mégis jelentősen lemaradt a versenyképesség területén az USA mögött. Ott ugyanis jobban össze tudták egyeztetni a kevesebb termelőeszközt  a társadalmi tényezőkkel, így egy polgári, demokratikus országként sokkal magasabb fejlettségi szintet produkáltak.

Lát arra valós esélyt, hogy Magyarország életszínvonalban egyszer utolérje a nyugati világot?

H. J. Elméleti esély van rá, ámbár közben ők is fejlődnek, ami nem baj. Persze, ha egy ország alacsonyabb szintről indul, magasabb fejlődési számokat produkál, mint például Kína. De az a nyolc százalékos fejlődés, amit ők produkálnak, még mindig kevesebb eredménnyel jár, mint az USA kétszázalékos növekedése. Ott ugyanis egy jóval magasabb szintre rakódik rá az újabb növekedés. Ami Magyarország jövője mellett szól, az a sok természeti adottság, amelyik egyik legfontosabb része a termőföld. Ezzel kellene jobban gazdálkodnunk.  

Bár 2014 óta már nem képviselő, az látszik, hogy most is képben van a világ és az ország gazdasági történéseivel kapcsolatban.

H. J. Ez a mesterségem, a közgazdaságtannak vagyok a professzora. Világhírű intézményekben műveltem és művelem még ma is ezt a tudományt. Magyarországnak egyébként a tudósai révén jó híre van a világban. A Scientific American, a világ egyik legrangosabb tudományos folyóirata az ezredfordulón megjelent kiadványában azt írta, hogy a huszadik század döntő tudományos dolgai Budapesten formálódtak. A magyar származású tudósok által új lehetőségek nyíltak a világ számára.  Jó lenne, ha a magyar egyetemisták is tudatában lennének ennek. Mi magyarok, sajnos hajlamosak vagyunk elfelejteni ezeket a dolgokat.

Ha már a külföldre emigrált magyar „koponyáknál” tartunk, nem lenne az ország számára is üdvözítőbb, ha a legjobbjainkat olyan feltételeket tudnánk biztosítani, hogy ne kelljen külföldre menniük?

H. J. Azt hiszem, hogy ezt várja a társadalom és a politika is például a Nemzeti Közszolgálati Egyetemtől. Hogy egy hatásos katalizátor szerepe legyen ebben a folyamatban. Értékelni és fejleszteni a pozitívumainkat és kigyomlálni azt, ami nem tartozik oda.

Mi az, amit a nyugati értékvilágból érdemes megtartani, hasznosítani magunknak?

H. J. Megbecsülni a jó dolgainkat, megdicsérni magunkat és másokat, ha azt megérdemlik. Sajnos a magyar mentalitás nem ez, inkább az „ócsárlás” megy mindenfele. Nem tudjuk például azt mondani a szomszédunknak, hogy milyen szép a kertje, mert alapvetően irigyek vagyunk. Amerikában örülnek a másik sikerének. Ez a szemléletbeli különbség sokszor nagyobb dimenziókban is érződik: ma az Egyesült Államok és Magyarország kapcsolata jóval hűvösebb, mint mondjuk 20 évvel ezelőtt volt. Ebben természetesen az amerikaiaknak is van szerepük, mert többször állítanak megalapozatlan dolgokat Magyarországról. Ezen azonban nem szabadna ennyire megsértődnünk, ez nagy diplomáciai hiba is. Nem szabad ellenségnek látni a másikat.

Számos államférfival, közéleti személyiséggel találkozott élete során. Ki vagy kik voltak Önre a legnagyobb hatással?

H. J. Talán azért is volt szép életutam, mert mindig voltak mentoraim. Ilyen volt Nagy Ferenc, egykori miniszterelnök, akivel éveken át megmaradt barátságunk, illetve Karácsony Sándor, a magyar néplélek professzora és Amerikában Kenneth E. Boulding polihisztor.  De nagy hatást gyakorolt rám Magyary Zoltán is, aki a tanárom volt a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen. Mindenki nagyra becsülte, nem hiába hivatkoznak rá ismét egyre többször.

Ahogy tudom, amerikai évei alatt elég közel került az Egyesült Államok vezetőihez is.

H. J. Ismertem Trumant, Eisenhowert, Kennedyt, Johnsont, Nixont, Reagant és az idősebb George Bush-t is. Reagannel még kaliforniai kormányzóként ismerkedtem meg, amikor Indiana államba jött kormányzótársa és barátja mellett kampányolni. A körútra én is velük mentem, mint gazdasági tanácsadó, így sokat autóztunk így hármasban. Reagan nagy ismerője és tisztelője volt az 56-os magyarországi forradalomnak, így erről is sokat beszélgettünk. Tudta azt is, hogy például a Széna téren milyen csata volt 56-ban. A baráti kapcsolat megmaradt vele elnökként is, aminek eredményeképpen részt vettem abban a nyolcfős munkacsoportban, amely az akkori Jugoszlávia geopolitikai helyzetét vizsgálta. Akkoriban már egyre érezhetőbb volt, hogy előbb-utóbb szétesik az ország, az amerikaiak meg szerették volna egybe tartani. A bizottságban, a többség véleményével ellentétben én Szlovénia függetlenségét támogattam, mivel az már akkor is egy nyugatias ország volt. Bár leszavaztak, a történelem végül engem igazolt.

Igaz, hogy még Jasszer Arafattal is „eltöltött egy éjszakát”?

H. J. A reagani külpolitika időszakában én voltam az a professzor, aki tárgyalt a palesztinokkal és az arab ligával. Az Egyesült Államoknak akkoriban nem volt hivatalos diplomáciai kapcsolata velük, de szerették volna enyhíteni a feszültséget. Elküldtek tehát egy egyetemi professzort tárgyalni: 6-8 éven át utaztam több arab országba, több sejknek is voltam a vendége. Ami azonban a legemlékezetesebb marad, hogy 1989 tavaszán Tuniszban Arafattal tárgyaltam egy éjszakán keresztül.

Nem sok hiányzott ahhoz sem, hogy amerikai kongresszusi képviselő legyen.

H. J. A 90-es évek elején a republikánusok színeiben voltam kongresszusi képviselőjelölt Indiana állam 10. számú választókerületében, ahol húsz éve mindig demokrata politikus győzedelmeskedett. Két alkalommal is indultam, másodjára már nagyobb esélyekkel. Akkor azonban idősebb Bush volt az elnökjelölt, így a szavazólapon kettőnk neve szerepelt. Abban az évben Bushnak nem ment jól, és ez az én szereplésemre is kihatott.

Életútja kapcsán beszélnünk kell Kádár Jánosról és a kommunista rendszerről is, amelynek Ön is az egyik áldozata volt. Meghurcolták, börtönbe is vetették. Van még Önben harag irántuk?

H. J. 1945-ben a kisgazdapárt elnöke lettem, és Angyalföldön indultam képviselőjelöltként. A kommunista színekben politizálók meg is kérdezték tőlem, hogy kisgazdaként mit akarok én egy munkás kerületben, a kommunisták akkori fellegvárában. A kampány során többször találkoztam Kádár Jánossal is, aki a kommunisták jelöltje volt. Nagy meglepetésre, az én programom kapott több szavazatot. Az újságok azt írták: Horváth János megverte Kádár Jánost! Ellenfelek voltunk, de nem ellenségek. A győzelmet én úgy fogtam fel, hogy az általam képviselt program jobban tetszett a választóknak.

Egy patrióta szellemiségű embernek mennyire nehéz rászánni magát arra, hogy elhagyja a hazáját?

H. J. Szerintem Magyarországon a szó legszorosabb értelmében nem volt kommunista hatalomátvétel, hanem egy külföldi nagyhatalom fegyveres erővel ültetett be a hatalomba embereket. Innen következett a forradalom és szabadságharc 1956 októberében, amit a szovjet hadsereg levert. 1956. november 9-én diplomáciái feladattal mentem külföldre, nem emigráltam. Azt tekintettem a küldetésemnek, hogy a nyugati világban képviseljem: a nagyhatalmak érdeke, hogy Magyarország visszatérjen az 1945-ös alapokhoz. Úgy gondoltam, hogy pár hétig tart majd ez az út, végül negyvenegy év lett belőle. Előbb Strasbourgban a Magyar Forradalmi Tanács egyik szervezője, majd New Yorkban a Kossuth Alapítvány egyik létrehozója voltam. A Columbia Egyetemen szereztem meg a közgazdaság-tudományi doktorátust, majd az egyetem professzora lettem. Menet közben azért figyelemmel követtem a magyarországi eseményeket, annyira, amennyire azok hatással voltak rám.

Amennyire nehéz döntés elhagyni a hazát, annyira nehéz lehet több évtized után visszatelepülni. Mi vonzotta haza?

H. J. A kilencvenes évek első felében a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem díszdoktora lettem, ennek alkalmából tartottam ott előadást. A bankett szünetében Andorka Rudolf rektor felhívta telefonon az akkori ellenzék vezéralakját, Orbán Viktort, hogy érdemes lenne megismerkednie velem. Még aznap találkoztunk, együtt vacsoráztunk. Egyfajta barátság alakult ki közöttünk, ami odáig vezetett, hogy 1998-ban Orbán Viktor kérésére elvállaltam a Fidesz gazdaságpolitikai bizottságának vezetését. 1998-tól 16 éven át voltam képviselő. Ma is segítek, ha felkérnek rá.  Az elmúlt években például az interparlamentáris unió magyar elnökeként jártam a világot.

Magyarországon elég kevesen élik meg az Ön korát, ráadásul ilyen szellemi és fizikai állapotban. Mi élteti az embert a nyugdíjas években?

H. J. Számomra az élet egy nagyon érdekes jutalom. Mind a mai napig tevőlegesen is részt veszek az eseményekben, azok alakításában. Nagyon fontos, hogy mindig legyen tennivalója az embernek, nem szabad soha elhagynia magát. Úgy gondolom, nem váltam időszerűtlenné. Értékelni kell az életet!             



 Szöveg: Szöőr Ádám

Megosztás a Facebook-on


Az együttműködés egyeteme: új irányok az NKE intézményfejlesztési tervében

    • connections index e1417181719322

Az NKE Magyarország egyik legjobb és legvonzóbb egyeteme kíván lenni, a magyar közszolgálat fejlesztésének, a közszolgálati életpályának stabil oktatási és kutatási bázisa, a hazai és a külhoni magyar nyelvű felsőoktatás elkötelezett támogatója, amely Európa és a világvezető egyetemeivel szövetségben aktív részese tud lenni a nemzetközi felsőoktatási és tudományos kapcsolatoknak.  Ezeket a legfontosabb célokat fogalmazta meg az egyetem új Intézményfejlesztési Tervében(IFT), amelyet ősszel fogadott el a Fenntartói Testület.


Elkészült a Nemzeti Közszolgálati Egyetem közép- és hosszútávú fejlesztési céljait tartalmazó, új stratégiai dokumentum. Az IFT egyaránt tartalmazza a fenntartók fejlesztési elképzeléseit és az egyetem saját magára vonatkozó koncepcióját, amellyel irányt szab a 2015-2020. között időszakban megvalósítandó feladatoknak.

Az NKE első IFT-je a 2012-2015 közötti időre határozta meg az egyetem alapítását követően végrehajtandó célokat, amelyeket az intézmény eredményesen teljesített. Sikerült az elődintézmények integrációját a hivatásrendi alapértékek megőrzése mellett megvalósítani. Megtörtént a képzési profil tisztítása, megújítása, valamint új szakok fejlesztése és indítása, továbbá az egyetem a közszolgálati tisztviselői továbbképzés– és vezetőképzés új rendszerének bázisintézményévé vált. Létrejött a Közigazgatás-tudományi Doktori Iskola és jelenleg is zajlik a Rendészettudományi Doktori Iskola akkreditációja.  Az integráció „közös” intézményeket hozott létre 2015-ben: létrejött a Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kar és megkezdte működését az Államtudományi Intézet, mint az egységes, elsősorban az államtudomány területére fókuszáló, egyetemi kutatásirányítás bázisintézménye. A belső együttműködés eredménye a közös képzési modul, a közös közszolgálati gyakorlat, valamint az egységes nemzetköziesítés elindítása is. . Mindeközben az egyetem saját tudományterületén vezető szerepet játszik a hazai tehetséggondozásban, ennek bizonyítéka az NKE-n 2015-ben megszervezett két sikeres OTDK szekció megrendezése  

A következő tervezési időszak 2020-ig határozza meg az NKE vízióját, stratégiai alapvetéseit, misszióját, fejlesztésének értékalapjait, irányait, valamint mindazokat a kihívásokat, amelyek az intézményre várnak. Az IFT kitér az egyetem vagyongazdálkodására, valamint a Ludovika Campus beruházásra is.

Államtudományi egyetemmé válik az NKE

Az NKE középtávú víziója, hogy az NKE Magyarország egyik legjobb és legvonzóbb egyeteme legyen, amely példát mutat a hazai és nemzetközi, képzési és kutatási együttműködésekben is. Mindezt a célt szolgálja az NKE államtudományi egyetemmé alakítása.

Az NKE-nek a hazai és nemzetközi tudományos intézményekkel közösen újra kell fogalmaznia az államtudomány helyét a társadalomtudományok rendszerében.

Az államtudomány megerősítése az NKE minden egységére kiterjedő, egységes és összehangolt kutatásirányítást tesz szükségessé, amely összehangolása az Államtudományi Intézet feladata, a többi között az Államreform II.-t koordináló kormányzati szervekkel, testületekkel (Államreform Bizottság).

Az NKE törvény 2015-ben a közigazgatási felsőoktatási területet az „államtudományi és közigazgatási” bővítéssel új fejlődési pályára állította. Az államtudomány megerősítésének új képzési és kutatási feladatrendszere szükségessé teszi a Közigazgatás-tudományi Kar szervezeti újragondolását és egyben annak koncentráltabb, az új képzési programokhoz jobban igazodó megszervezését. 

Várhatóan 2017-ben indul el az NKE törvényben nevesített államtudományi mesterszak ötéves képzése, amely doktori fokozatot ad a végzettek számára és a népszerű jogászképzés valós alternatívájaként szeretne megjelenni a közszolgálati ambíciókkal rendelkező fiatalok előtt. Az államtudományi mesterképzés a közszolgálati életpálya megalapozója, ahol az állami humántőkét rendszerszemlélettel kezelni tudó szakemberek végeznek és ismerik a kormányzati modelleket, technikákat, az alapvető közjogi és közigazgatási jogi kereteket, átlátják az állami működést meghatározó és befolyásoló társadalmi, politikai, gazdasági és emberi tényezőket.

A következő időszakban fontos feladat a jó állam –kutatások folytatása a többi között  a védelmi szektor, a közbiztonság- rendvédelem területére kiterjesztve, az igazságszolgáltatás-jogbiztonság, a vállalati versenyképesség és az adóbürokrácia-csökkentése területén. A digitális állam fejlesztésében az NKE-nek folytatnia kell a nemzetközi színvonalú e-közszolgálati kutatásokat, valamint erősíteni kell a rendészeti munkához kapcsolódó magatartástudományi kutatásokat. Szükséges a nemzetbiztonsági tudatosság fejlesztése minden hivatásrend számára az oktatás, nevelés területén, valamint a migrációs kutatásokban az NKE-nek hazai és nemzetközi viszonylatban is tudásközponttá kell válnia.

Az IFT –ben megfogalmazott cél, hogy az NKE a fenntartható fejlődés egyik elismert hazai felsőoktatási kutatóhelye legyen. Az elképzelések szerint a kutatások kiterjednek majd a sérülékeny erőforrások többségére, így a többi között az ivóvíz, és az élelmiszerbiztonság területére.

Fejlesztés uniós forrásokból

Az IFT-ben meghatározott stratégiafejlesztésekhez a pénzügyi forrásokat elsősorban a kormány által elfogadott Közigazgatás- és Közszolgáltatás-fejlesztés Operatív Program (KÖFOP) biztosítja.

A KÖFOP keretében az egyetem két komplex projektet valósít meg, amelyek a szolgáltató szemléletű állam megteremtését és fenntartását szolgálják. Ennek során megtörténik a közszolgálati továbbképzési rendszer komplex fejlesztése, a közszolgálat-fejlesztés hatásvizsgálati és kutatási megalapozása, a nemzetközi kompetencia igények támogatása, a közszolgálati tudásmenedzsment fejlesztése,

Képzés-továbbképzés: cél a kiválóság

Az elmúlt időszakban megújult a rendészeti alapképzések tanterve és megtörtént a rendészeti vezető mesterképzési szak fejlesztése.  A 2015/2016-os tanévben megkezdődött a két éves CEPOL rendészeti mesterképzés, amelyben az Egyetem az 1. modul oktatásáért felelős.

A Rendészettudományi Karon az alap-, és mesterképzésben a jelenlegi hat féléves struktúra helyett várhatóan bevezetik majd a nyolc féléves alapképzést és az erre épülő egyéves mesterképzést. Stratégiai cél a kriminalisztika mesterszak fejlesztése, valamint nemzetközi kapcsolatainak kiépítése.   

Az új katasztrófavédelem alapszak a tavalyi tanévben indult el. A végzettek számára a továbbtanulási lehetőség a katasztrófavédelem mesterképzési szak jelenti a 2016/2017-es tanévtől.

A 2013/14. tanévtől kezdődően elindultak az új katonai alapképzési és katonai mesterképzési szakok, illetve a katonai előmeneteli tanfolyami képzések is. . Megkezdődött a Nemzetbiztonsági Intézet által gondozott és a Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar által meghirdetett nemzetbiztonsági alap- és mesterképzési szakok megújítása, az önálló polgári nemzetbiztonsági alap- és mesterképzési szak kidolgozása.  Idén a nemzetbiztonsági alapképzési szak kiegészült a terrorelhárítási specializációval.

A Nemzetközi és Európai Tanulmányok kar (NETK) képzésfejlesztéseinek célja a közszolgálatban nemzetközi kapcsolatokkal, diplomáciai feladatokkal foglalkozó szakértők alap– és mesterképzése, felkészítése a közszolgálati pályára. Az IFT megfogalmazása szerint a nemzetközi közszolgálati kapcsolatok mesterszakot nyitottá kell tenni az NKE és jogelődjein végzettek számára, a karrierképzésként pedig a közszolgálatban dolgozók irányába. 2016-ban önálló szakként indul el az International Public Service Relations mesterképzési szak, amely a nemzetközi képzési környezet megteremtésének fontos eszköze.

Az NKE tavaly indította el a közszolgálati továbbképzés rendszerét. Ebben a tisztviselők új, inspirálóbb tanulási környezetben végezhetik munkájukat. 2014-ben a jogszabály szerint elindult az első négy-éves továbbképzési ciklus, amelynek első évében közel 70 ezer tisztviselő vett részt képzésekben. Az idei év a közszolgálati továbbképzési rendszer konszolidációjáról szól és folytatja a hazai felnőttképzés egyik leginnovatívabb tanulási rendszerének kialakítását. Fontos célkitűzés, hogy a tisztviselők fejlesztési igényei összhangban legyenek az államreform céljaival, a jogi és szervezeti környezet változásaival, az egyéni karrier- és életpálya tervekkel, az egyéni teljesítmény-értékeléssel, az egyéni kompetenciák tényleges fejlesztési igényeivel.

Az IFT-ben megfogalmazottak szerint a továbbképzések területén az NKE-nek törekednie kell arra, hogy a közszolgálat valós igényeire reagáló új képzéseket fejlesszen és kínáljon. Idén a többi között a közszolgálati protokoll, a közszolgálati médiakommunikáció, és a közszolgálati személyügy területén indult el a képzésfejlesztés. Az egyetemnek a közigazgatási állomány (tisztviselői) továbbképzése területén stratégiai célja, hogy egyéni fejlesztési igényeket szolgáló programokat, korszerű tanulási eszközöket és fejlesztő környezetet biztosítson a hatékonyság növelése érdekében.

Eredményes kutatások

Az államtudományi egyetemmé fejlesztés érdekében új kutatási stratégiát kell alkotni. A következő években a többi között növelni kell a PhD-s és DSc-s oktatók arányát, az összes tudományos közlemény, valamint a monográfiák és szakkönyvek számát. Fontos cél az is, hogy az egyéni és a szervezeti tudományos teljesítmény-értékelés a vezetői/irányítási rendszerben is megjelenjen.

Az IFT-ben meghatározott kutatási célok érdekében egy központi egység felállítását tervezi az egyetem, amely összehangolja a karok és intézetek kutatási céljait, az államtudományi kutatási stratégiát érvényesíti, és alkalmas a központi K+F forrásgazdálkodásra és projekt alapú működésre.

A kutatói munka eredményessége a tudományos eredmények megfelelő publikálásán is múlik, ezért fontos a tudományos adatbázisok bővítése. Jelenleg az offline és on-line NKE szakfolyóiratok, könyvkiadás és repozitórium ad lehetőséget a publikálásra, emellett szükséges megteremteni az egyetem teljes kutatási spektrumát átfogó, saját angol nyelvű szakfolyóirati publikáció lehetőségét is.  

Tehetséggondozás

Az NKE-n a szakkollégiumok és a tudományos diákkörök a tehetséggondozás színterei, amelyeket továbbra is támogat az egyetem. Az intézmény szem előtt tartja a tudományos ambíciók megalapozását valamint az egyetemi karrierre való az ösztönzést az ösztöndíjrendszerben, a kiválósági pályázatokban és a mentorálás eszközeiben. Emellett külön figyelmet fordít a hallgatói tehetséggondozás külsős szervezeteivel való hatékony együttműködésre, így például az Országos Tudományos Diákköri Tanáccsal.  

NKE a tudomány olyan területein nyújt PhD fokozatot, amelyen más hazai egyetemek nem folytatnak doktori képzést.

A hadtudományi, a katonai műszaki doktori és a közigazgatás-tudományi doktori iskolák, valamint az akkreditáció alatt álló rendészettudományi doktori iskola vonatkozásában a legfontosabb feladat a nemzetköziesítés. Ez az angol nyelvű képzés és témavezetés feltételeinek megteremtését jelenti elsősorban. Ez magában foglalja a szabályzók lefordítását, az adminisztráció felkészítését és az idegen nyelven is oktatni képes oktatók-kutatók minél szélesebb körének bevonását a képzésbe és témavezetésbe.       

Nemzetközi porondon

A NKE teljesítményének nemzetközileg kompatibilis mérésével kell az erősségeket felmutatni, a gyenge pontokat fejleszteni. A nemzetközi együttműködés dimenziója jelenti a legjobbak közé történő felemelkedés esélyét a nemzetközi felsőoktatásban.

Az NKE-nek nemzetközileg nyitott, mobilitás-barát, egyedi erősségeit felmutatni tudó, egyszerre magyar, közép-európai, európai és nemzetközi egyetemként kell megjelennie. Ehhez a többi között növelni kell a külföldi hallgatók, az idegen nyelvű tantárgyak, valamint a nemzetközi intézményi együttműködésben szervezett tudományos programok, publikációk,  számát. Fontos az is, hogy az NKE oktatói, kutatói egyre több idegen nyelvű hazai és külföldi közleménnyel jelenjenek meg a következő időszakban.   

A képzési programok nemzetköziesítésében  a kettős vagy közös diploma programok fejlesztése a cél az IFT szerint. Ezek a programok nem csak a hallgatói minőséget növelik, de a hazai és nemzetközi kiválósági szabályok szerint is előnyt jelentenek a minősítésben. A nemzetközi képzések a többi között a kisebbségpolitika, az E-közszolgálat és kibervédelem, a regionális biztonság, nemzetközi biztonság, a közjogi, a kriminalisztikai valamint a közpolitika-közmenedzsment szakterületeken fejlődhetnek majd a jövőben.

A nemzetköziesítéshez minél hatékonyabban kell felhasználni az Erasmus európai mobilitási program lehetőségeit. Így például az NKE is szeretné bővíteni az Erasmus szakmai gyakorlat lehetőségeit, az oktatói és a személyzeti mobilitást is. Az IFT-ben megfogalmazottak szerint az Egyetemnek vonzó célponttá kell válnia a nemzetközi minőséget képviselő külföldi oktatók, kutatók számára.

Korszerű infrastruktúra és szolgáltatások

A Ludovika Campus az Egyetem XXI. századi infrastruktúráját, egyszerre szellemi alapját és fizikai környezetét, a tradíció és a modernitás találkozását jelenti.  A beruházás első ütemének eredményeként 2014 márciusában vehette birtokba az egyetem az egykori  Ludovika Akadémia felújított épületét, amely azóta is az NKE központjaként szolgál.  Egy 2015-ös kormányhatározat rögzíti a további fejlesztési lépések ütemezését.  A tervek szerint 2018-ig megépül a többi között az új oktatási épület, a különböző sportlétesítmények, az RTK új képzési helye, kollégiuma és megújul az Orczy-park is, amelynek részeként lovarda és istálló is létesül. A megfelelő kormánydöntést követően 2017 és 2020 között a Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar bentlakásos képzési központja és a Katasztrófavédelem speciális képzési létesítménye is a Ludovika Campus területén valósul meg.   

Megosztás a Facebook-on

Cimkék: Bonum Publicum, 2015

„Fel kell gyorsítanunk a bírósági eljárásokat”

    • volner pal

Vezetőinek többségével ellentétben a nyugat-európai országok polgárai egyre inkább elítélik a jelenlegi, befogadó típusú európai menekültpolitikát – véli Völner Pál. Az IM nemrégiben kinevezett parlamenti államtitkára szerint jó esélyünk van arra, hogy az Európai Bíróság számunkra kedvező ítéletet hozzon a kötelező menekültkvóták elutasításával kapcsolatban. A korábban a Komárom-Esztergom megyei közgyűlés elnökeként is dolgozó politikus szerint hatékonyabbak lesznek a hatósági, bírósági eljárások, amennyiben a Parlament jövőre elfogadja az új perrendtartásokat és a büntető eljárásjogi kódexet.


Az interjú előtti napon fogadta el az Országgyűlés azt a törvényt, amely arra kötelezi a kormányt, hogy indítson pert az Európai Bíróságon a kötelező migrációs kvótákkal kapcsolatos uniós határozat miatt. Mit várnak ettől a pertől?

Völner Pál: A szeptember 22-i európai tanácsi határozat kötelező menekültkvótákat állapított meg a tagállamok számára. Eszerint minden országnak be kell fogadnia valamennyit a Görögországban és Olaszországban tartózkodó menedékkérők közül. Véleményünk szerint több szempontból is vitatható döntés született. Egyrészt, a tartalmát tekintve, egyértelműen jogalkotási aktusról van szó – szemben azzal, amiről az ülésen a belügyminisztereket tájékoztatták –, hiszen kötelezettséget ró a tagállamokra. Emellett sérül a szubszidiaritás elve is, hiszen a döntés kapcsán nem kérték ki a tagállamok véleményét, de még az Európai Parlamentet sem vonták be a döntéshozatali folyamatba. Úgy gondolom, ha mindezeket a kifogásokat figyelembe veszi az Európai Bíróság, akkor számunkra kedvező döntést fog hozni.

Várható-e, hogy Magyarország mellett más tagállamok is megtámadják ezt az uniós döntést?

V.P. A Magyarországgal lényegében egy álláspontot képviselő Szlovákia is jelezte már a reményét azzal kapcsolatban, hogy más államok is részt vesznek majd beavatkozóként ebben a folyamatban. A párizsi merényletet követően pedig már a lengyel kormány részéről is hangzottak el olyan nyilatkozatok, hogy nem kívánnak menedékkérőket befogadni ebből a kontingensből.

Korábban kormánypárti politikusok gyakran hangoztatták, hogy több mint 150 ezer bevándorló befogadását jelentené Magyarország számára a kötelező kvóta elfogadása. Ugyanakkor hivatalosan ez kettőezer embert érintene.  

V.P. Az úgynevezett Juncker-képlet alapján ennyi bevándorlóról van szó, de ezt az állapotot azóta már jóval túlhaladtuk, mivel európai viszonylatban már több mint egymillió migránsról beszélhetünk. Ez azt jelenti, hogy a ránk eső rész is jóval meghaladná a kettőezret, ráadásul a családegyesítési szabályok miatt néhány év alatt akár több mint 150 ezer, tehát körülbelül Szegednyi emberrel is „gyarapodhatna” Magyarország lakossága. 

Hogy látja, a párizsi terrortámadás és az azóta szinte folyamatosan meglévő terrorfenyegetettség menyiben változtatja meg a nagy európai országok menekültpolitikáját? Egyelőre ugyanis a nyilatkozatok alapján nem látszik lényeges súlyponteltolódás

V.P. Az államok vezetői esetében tényleg nincs lényeges elmozdulás a korábbi befogadó jellegű álláspontból. Ugyanakkor a nyugati országok közvéleménye, sőt egyes esetekben titkosszolgálatainak vezetői egyre inkább elutasítják ezt a menekültpolitikát. Azt viszont még nem lehet látni, hogy mindez mikor éri el a nagypolitika szintjét is. Az biztos, hogy mondjuk Franciaországban és Németországban jelentős mennyiségű a bevándorlók száma és egy részüknél megfigyelhető egyfajta radikalizálódás is. A visegrádi országokban, így Magyarországon is, ilyen szempontból kevéssé veszélyes a helyzet. Mi mindenképpen a biztonságosabb országok között vagyunk, de ezt az esélyt nem szabad eljátszanunk.

Egyre többen feszegetik azt a kérdést is, hogy a menekülthullám és a terrorizmus erősödése között van-e összefüggés. Egyelőre nincsenek konkrét bizonyítékok erre.

V.P. Méltánytalan lenne a migránsok tömegeivel szemben, ha ezt a két folyamatot egy az egyben összekötnénk. Ugyanakkor látszik az is, hogy a tömeges migráció lehetőséget azoknak, akik szeretnek a zavarosban halászni. Ők radikalizálódva, később komoly fenyegetést is jelenthetnek a nyugati társadalmakra. A mi álláspontunk továbbra is az, hogy nem fogadunk be bevándorlókat, a valóban menekültként érkezők azonban más elbírálás alá esnek. Az elmúlt hónapok tapasztalatai viszont azt mutatják, hogy a migránsok kizárólag déli szomszédaink felől érkeznek, tehát nem közvetlenül a veszélyzónából, hanem úgynevezett biztonságos országokból. Így a genfi egyezmény szerint sem kellene befogadnunk őket.

Attól, hogy mi nem engedjük be ezeket az embereket, a probléma európai szinten marad, hiszen megpróbálnak más útvonalakon továbbmenni. Milyen megoldás lehet hosszabb távon?

V.P. A világban korábban lezajló migrációs problémák tapasztalatai alapján nem lehetünk nagyon optimisták. Azt láthatjuk ugyanis, hogy hiába fogad be Európa milliókat, ha az alapproblémát nem tudja kezelni, nem lesz megoldva a helyzet. Ráadásul ezzel újabb gondokat generálunk magunknak – anélkül, hogy bárkinek érdemben segítenénk ezzel.

Ma már azt szinte mindenki látja, hogy a dublini-egyezmény bukásra van ítélve. A pesszimistábbak azonban már Schengen végét is vizionálják.

A schengeni egyezmény megszűnése az Unió jövőjét kérdőjelezné meg. Ez egy olyan érték, amelyet a meglévő lehetőségek mellett inkább bővíteni kellene. Ha azonban a jelenlegi menekültpolitika folytatódik Európában és nem alakul ki egy egészséges védelmi mechanizmus a schengeni határok mentén, akkor akár odáig is eljuthatunk, hogy visszaállíthatják a határellenőrzést a német és a francia határokon is. Ennek pedig felmérhetetlen politikai és gazdasági hatásai lennének Európára nézve.

Témát váltva, egy nagy jogalkotási folyamat közepén van az IM: készül a polgári valamint a közigazgatási perrendtartás és a büntetőeljárás-jogi kódex is. 

V.P. Ez a folyamat az elkövetkezendő időszak nagy kihívásai közé tartozik és izgalmas feladat is egyben. Terveink szerint jövő tavasszal már kész javaslatot fogunk letenni a kormány asztalára. Az új Btk.-hoz szükséges egy rugalmasan alkalmazkodó eljárásjogi szabályozás, ami figyelembe veszi a közvélemény elvárásait a bírósági, hatósági eljárások lerövidítésével kapcsolatban. Ennek kapcsán szeretnénk például hatékonyabbá tenni az elektronikus ügyviteli és a szakértői rendszert is. Külföldi példák is vannak előttünk, hiszen például Észtországban évek óta elektronikusan zajlik az adatforgalom az ügyfelek és a bíróságok között.  

Az Igazságügyi Minisztérium is a Nemzeti Közszolgálati Egyetem fenntartói közé tartozik. Év végéig ráadásul az IM adja a Fenntartói Testület ügyvivőjét. Miben látja az együttműködés eddigi eredményeit? Az IM hogyan tud hozzájárulni az NKE fejlődéséhez?

V.P. Kollégám, Molnár Zoltán közigazgatási államtitkár úr jelenleg a testület ügyvivője. A tőle hallottak és az eddigi tapasztalataim alapján is azt tudom mondani, hogy gördülékeny az együttműködés a két intézmény között. Persze, mindent lehet javítani, fejleszteni, és úgy gondolom, hogy ez iránt mindkét fél elkötelezett is.

A Jó Államhoz hozzátartozik a képzett, ügyfélbarát közszolga is. Az NKE a közszolgálati továbbképzés rendszer fő bázisává vált az elmúlt években. Ezt a folyamatot hogyan értékeli, milyen további lépéseket látna jónak?

V.P. Az Igazságügyi Minisztérium alapvető célkitűzése az igazságszolgáltatásba vetett közbizalom további erősítése. Úgy gondoljuk, hogy ennek elengedhetetlen eleme az, hogy a jogászképzés is magas színvonalú legyen, hiszen csak a jó oktatásban részesülő, jó képességekkel bíró és jól teljesítő hallgatókból lehetnek később olyan ügyvédek, bírók, ügyészek, akik egy hatékonyan, az állampolgárok érdekeit szem előtt tartó rendszert működtetnek. Ez természetesen igaz a közigazgatás más területeire is, így fontosnak tartom, hogy akár a diploma megszerzése során, akár a későbbiekben, már munkavállalóként olyan képzésekben részesülhessenek a köztisztviselők, amelyek elősegítik, hogy mind a szakmai tevékenységük, mind az attitűdjük a Jó Államot, az ügyfélbarát közigazgatást szolgálja.

Az NKE-n év elején indult el a Nemzetközi és Európai tanulmányok Kar. Mennyire tartja fontosnak a nemzetközi jelenlét erősödését a hazai felsőoktatásban?

V.P. Egyrészről fontosnak tartom, hogy a magyar hallgatók megfelelő tudással – és ideális esetben tapasztalattal – rendelkezzenek akár a nemzetközi szervezetek, akár más államok működéséről. Akik az államigazgatásban helyezkednek el később, azok számára ez azért kiemelkedő jelentőségű, mert szélesíti a látókörüket, ami végső soron az egész országnak a hasznára tud válni. Akiket pedig annyira megfog a nemzetközi intézményi környezet, hogy végül munkát is ott keresnek, hazánk jó hírét viszik világszerte.

Ön alig több mint egy hónapja tölti be a minisztériumban a parlamenti államtitkári pozíciót. Hogyan érintette ez a változás?

V.P. Én korábban, még úgymond civilként is jogi területen dolgoztam. Ezeket a tapasztalatokat jól tudtam hasznosítani megyei önkormányzati vezetőként, majd közlekedési államtitkárként is. De természetesen minden új munkakört, feladatot meg kell szokni, hiszen mások a súlypontok, más a leterheltség.

Az ön pozíciójában a szakmai vagy a politikai feladatok a hangsúlyosabbak?

V.P. Ez alapvetően egy politikai feladatkör, de érteni kell a szakmához is, hiszen nagyon nehéz úgy kommunikálni dolgokról, ha nem látjuk a lényegét. Például, ha nem ismerem egy jogszabálytervezet tartalmát, akkor nehezen tudom képviselni azt a parlamentben, a törvény tárgyalásakor. Ugyanakkor a kormányzás szempontjából egy politikai államtitkár feladata az, hogy a politika elképzeléseit a szakma felé meg jelenítse meg.


Szöveg: Szöőr Ádám

Megosztás a Facebook-on

Cimkék: Bonum Publicum, 2015

Action learning: új módszerek a vezetőképzésben

    • robert kramer

Az őszi és a tavaszi szemeszter során 10-10 hallgató veheti fel Robert Kramer óráit, hogy heti százhúsz percben újszerű módszerekkel tanulmányozzák a vezetőképzés gyakorlatát. Fókuszban az Action Learning és Robert Kramer, aki azon dolgozik, hogy 2020-ra Közép- és Kelet-Európa meghatározó vezetőképző intézetévé váljon az NKE.


Kezdjünk egy személyesebb jellegű kérdéssel: Ön hogy került kapcsolatba az Action Learning módszerével?

Robert Kramer: Tulajdonképpen még az egyik amerikai légi kadét hallgatóm mesélt róla egy órámon. Elmondta, hogy milyen érdekes műhelymunkát tartanak nekik, s hívott, ha van kedvem, nézzem meg. A téma később olyannyira magával ragadott, hogy szorgalmaztam, a módszert gyakorlati szinten is emeljük be az oktatásba. Tudtam, hogy sok ellenzőm lesz, de úgy gondoltam, az Action Learning kiváló helyettesítője lehet egy-egy átfogó jellegű vizsgának, amire korábban a diákoknak esettanulmányt kellett írniuk. Az ötletet végül úgy sikerült meghonosítanom, hogy 2004-ben megpályáztam egy tananyag innovációs pályázatot, amit meg is nyertem. Ha egy olyan rangos társaság, mint az American Society for Public Administration (ASPA) elismeri az újítás hatékonyságát, sokkal könnyebb lesz elterjeszteni – taktikáztam.

Az NKE életében Ön mint vendégoktató van jelen. Mesélne nekünk az itt folyó munkáról?

R.K. Oktatóként először az ELTE színeiben tevékenykedtem Magyarországon, a Fulbright program keretében. Később már a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen is tartottam előadásokat, tréningeket. Tavaly szeptemberben például az NKE trénerek számára szerveztünk egy négynapos módszertani képzést, kifejezetten az Action Learning módszerére koncentrálva, továbbá kísérleti projektként útnak indítottunk több képzési csoportot is. Ezek sikerét látva Patyi András rektor úr 2015 nyarán meghívásos pályázat keretében felajánlotta számomra az NKE ”International Chair” vendégprofesszori  pozíciót, amit természetesen elfogadtam. Jelenleg a doktori iskolában tartok órákat, miközben már a továbbképzési és nemzetközi rektorhelyettessel, Kis Norberttel dolgozunk a Budapest Academy for Leading Change program megvalósításán.

Vegyünk mindent sorjában! Mit lehet tudni a PhD kurzusáról?

R.K. Az őszi és a tavaszi szemeszter során 10-10 hallgató veheti fel az óráimat; velük heti százhúsz percben tekintjük át a vezetőképzés gyakorlatát. Öt élvonalbeli egyetem képzését elemezzük, többek között a Harvardét. Két amerikai, egy kanadai, egy angliai és egy francia példáról beszélünk. Nem csak azt vizsgáljuk, hogyan folyik az oktatás, hanem azt is, mely módszerekkel mérhető a vezetőképzés sikeressége. Szintén  ennek egy modellje az általam kifejlesztett transzformatív Action Learningis. Mivel az Action Learning csoportok esetében ideális, ha különböző képzettségű és érdeklődésű emberek gyűlnek össze, örvendetes tény, hogy az NKE-n külföldi hallgatókkal is dolgozhatunk. Az óráimat jelenleg indiai, nigériai és kurdisztáni diákok látogatják, magyar társaikkal egyetemben.

Miről fog szólni a Budapest Academy for Leading Change?

R.K. Célunk az, hogy 2020-ra Közép- és Kelet-Európa meghatározó vezetőképző intézetévé váljunk, amely bizonyítékokon alapuló, hatékony tréningeket biztosít a közszolgálati szereplők számára. Többek között EU finanszírozással is kalkulálunk, és minimum öt évre tervezünk. A ma oly divatos „think tank” megnevezés helyett mi a „think-act tank” cím kivívására törekszünk, hangsúlyozva azt, hogy a nálunk megszerzett tudás gyakorlati jelentőségű. A Magyarországon beindított, neves nemzetközi instruktorok előadásaira épülő képzést idővel Kínában és Oroszországban, illetve ázsiai, afrikai és közép-keleti országokban ismételnénk meg, a helyi minisztériumok delegáltjaival. Itthon eddig két államtitkári szintű tréningen vagyunk túl, a visszajelzések pedig pozitívak.

Mégis hogyan mérhető egy készségorientált képzés eredményessége?

R.K. A maximum hat fős csoportokkal dolgozó transzformatív Action Learning a valódi problémák valós idejű megoldásáról szól. Azt lehet lemérni, hogy a problémák megoldásáig milyen hamar jut el egy-egy csoport. Mi nem csak az egyéni, hanem a csoportos készségekre, képességekre is koncentrálunk. Szoftveresen, objektívan mérjük a csoport képességeinek alakulását, ez pedig egyedülálló a szakmában. A dolog szubjektív oldalát egyéni beszámolók alapján tudjuk értékelni: a közreműködőknek minden találkozó után írásban kell reflektálniuk az aznapi tapasztalatokra és a felmerült problémák lehetséges megoldásaira, minden későbbi találkozó pedig annak az áttekintésével kezdődik, hogy az illetőnek mit sikerült megtennie a való életben a probléma megoldása érdekében. Természetesen a teljes képzésre szigorú titoktartási kötelezettség érvényes, amely egyaránt vonatkozik a résztvevőkre és a képzést lebonyolító személyekre is.

Milyen hallgatóságra számítanak?

R.K. A Budapest Academy for Leading Change kifejezetten az állami felsővezetők számára jött létre azzal a szándékkal, hogy a döntéshozatali folyamatok egyszerűsítésével segítse a közéleti munkát. Arra tanít, hogy egy jelölt mely módon válhat hiteles, megbízható vezetővé, akinek teljesítménye objektív módon mérhető. Ebben a formában a képzés szorosan kapcsolódik a Jó Állam kutatóműhely munkájához is. 


Szöveg: Pétery Dorottya

Megosztás a Facebook-on

Cimkék: Bonum Publicum, 2015

„Igazi korszakváltást eredményezett az egyetemmé alakulás”

    • polt peter

Dr. Polt Péter legfőbb ügyész lett a Rendészettudományi Karon a Büntetőjogi Tanszék vezetője, aki a 65. életévét betöltött Prof. Dr. Blaskó Béla ny. r. vezérőrnagytól vette át a tanszék irányítását. Pályája kezdetéről, a tudományos gondolkodás legfőbb jellemzőiről osztotta meg gondolatait az olvasókkal, valamint arról, hogy milyen változásokat tapasztalt az egyetemmé válás, karrá alakulás folyamatában és azt is megtudhattuk, hogy milyen a jó vezető.


Polt Péter középiskolásként még kifejezetten a reáltudományok iránt érdeklődött, de családban fellelhető jogászok hatással voltak a pályaválasztására is. Már az egyetemi évei alatt lett kötődése a korábbi Rendőrtiszti Főiskolához Sárkány István tanítványaként, aki a büntetőjog felé terelgette. Ennek hatására jelentkezett tudományos munkatársnak az Országos Kriminológiai és Kriminalisztikai Intézetbe, amelynek ma már legfőbb ügyészként látja el a felügyeletét. 

Mi volt a pontos feladata az Országos Kriminológiai és Kriminalisztikai Intézetben?

P.P. Az akkori OKKRI nemcsak a kriminológiai tudományokkal foglalkozott, hanem a kriminalisztikával is. Bakóczi Antallal dolgoztam együtt, kutatási témám a fehérgalléros bűnözés volt, ezen belül is a számítógépes csalás érdekelt igazán, ami akkor még nem létezett hazánkban; senki nem kutatta, hiszen nem szolgált háttérként hozzá a számítástechnikai fejlettség. Ezért nem merültek fel a dogmatikai problémák sem, hogyan lehet egy számítógépet becsapni, a csalás törvényi tényállása ugyanis ezen alapul, hogy valakit tévedésbe ejtünk, vagy tévedésben tartunk. Itthon senkinek sem volt elképzelése arról, hogy ezt a számítógéppel hogyan lehet megtenni. Mindig is szívesen kutattam, de azt az elvet vallottam, hogy nem elég csak elméletileg művelni a tudományt, hanem arra is figyelni kell, hogy ez a gyakorlati életben hogyan hasznosítható. Legfőbb ügyészként nagyon szorgalmazom, hogy az OKRI ne csak egyszerűen legyen jelen a magyar és a nemzetközi tudományos életben magas szintű szellemi produktumokkal, hanem közvetlenül is segítse azt a jogalkalmazói munkát, amit a magyar ügyészek végeznek. Ha a kettőnek kialakul egy jó egyensúlya, az mindenki számára hasznos lehet.

A kutatás kezdettől fogva fontos része életének, PhD-fokozatot is szerzett. Milyen hozzáadott értéket jelent az életében a tudományos gondolkodás?

P.P. Nagyon sokat adott nekem. A tanulmányok, könyvek, cikkek olvasása, írása, a tudomány művelése önmagában kreatívabbá teszi az embert, más szemmel tudja nézni a világot. Egy kicsit jobban tud fókuszálni fontos pontokra, logikusabb lesz a gondolkodása. Mindig olyan területet választottam, ami nagy fontossággal bírt a tudományban. Ahogyan említettem, a számítógépes csalás volt a kutatási témám, majd nemzetközi büntetőjoggal kezdtem el foglalkozni, ami akkor, Magyarországon, a szocializmusban nem volt egy nagyon frekventált ága a büntetőjog tudománynak. Abban az időben egy gyanús kapitalista terméknek tűnt, ugyanakkor a rendszerváltás után a nemzetközi büntetőjog, nemcsak mint tudomány értékelődött fel, hanem a gyakorlati kérdései is nagyon fontossá váltak, gondoljunk csak a háborús vagy népellenes bűntettek elkövetőinek lehetséges felelősségre vonására, az igazságtételre. A PhD-értekezésemet mentelmi jog témában írtam. Mind a mai napig egy olyan fontos közjogi kérdésnek tartom, amely nem az íróasztalfiókoknak írt tanulmányokban realizálódik csak, hanem a napi életben, legyen szó Magyarországon a mentelmi jogról, mint büntethetőségi akadályról, vagy pedig nemzetközi színtéren, hiszen Magyarországnak is van olyan mentelmi ügye, ami európai parlamenti képviselőt érint. Nagyon fontos, hogy tisztában legyünk az elvekkel, ne csak a szabályokkal, hanem azok gyakorlati alkalmazási lehetőségeivel is. A kutatási eredményeimet mindig tudtam hasznosítani a gyakorlati munkám során, és egyfajta gondolkodási többletet jelentett, amit aztán a jogalkalmazási helyzetekben is tudtam alkalmazni.

Most ismét egy olyan témát kutatok, amely aktuális. Ez az Európai Unió pénzügyi érdekeinek a védelme. Ezzel összefüggésben az európai ügyész intézményének a létrehozatala napirenden van az unióban. 2013 óta ismert az európai bizottságnak az a javaslata, hogy az EU működési szabályzatának alapján létrehozzák az európai ügyész intézményét. Ezzel kapcsolatban több tervezet látott már napvilágot. Gyakorlati szakemberek és tudósok részletesen foglalkoznak ezzel a bonyolult, fontos elméleti és nagyon nehezen feloldható gyakorlati kérdéseket felvető intézménnyel.

Nemzetközi joggal kapcsolatos tanulmányait külföldi posztgraduális képzéseken igyekezett elmélyíteni. Úgy tudom, hogy részt vett a Strasbourgi Egyetemen és a Hágai Nemzetközi Jogi Akadémián. Milyen speciális ismereteket sajátított el?

P.P. A Strasbourgi Egyetemen egy jog-összehasonlítás témájú posztgraduális képzésen vettem részt, ahol a nagy európai jogrendszereket hasonlítottuk össze és azt, hogy milyen módon alakultak egymás mellett, egymást építve és egymással kölcsönhatásban, kezdve a római jogtól a kontinentális jogrendszeren keresztül egészen az angolszász jogig. Áttekintettük, hogy a kezdetektől napjainkig hogyan fejlődtek, hogyan hatottak egymásra és akkor, a nyolcvanas években milyen kölcsönhatásban voltak egymással. Abban az időben még létező volt a szocialista típusú jogrendszer. Ennek a jellemzőit is neves előadóktól hallhattam. A Hágai Nemzetközi Jogi Akadémián alapvetően nemzetközi jogi stúdiumokat ismerhettem meg a nemzetközi bíróság épületében. A nemzetközi jog fejlődését tanították, különös figyelemmel azokra az esetekre, amelyeket a bíróság elbírált, és amelyek rendkívül fontosak voltak egész Európa, sőt a világ számára is.

A kutatás mellett mindig is tanított, először az  ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Büntetőjogi Tanszékén, illetve a Rendészettudományi Kar jogelőd intézményében is. Mit jelent manapság az oktatás az életében?

P.P. 1984 óta tanítok a Rendőrtiszti Főiskolán, ahová Békés Imre professzor úr meghívására érkeztem. Mindig szívesen oktattam itt, mert jobban lehetett a napi gyakorlathoz igazítani a büntetőjog oktatást ebben az intézményben.  Ma ugyanazokban a termekben oktatok az RTK-n, mint a nyolcvanas években.

Milyen változásokat tapasztalt az egyetemmé válás, karrá alakulás folyamatában?

P.P. Történt egy igazi korszakváltás, mert a főiskola irányvonala és az egyetemé csak részben egyezett meg. Önmagában az a tény, hogy alapképzésben és mesterképzésben is folyik az oktatás, más minőségű tanítást kíván meg. Ez a fokozatosság azt is lehetővé teszi, hogy a többszintű képzés révén a gyakorlatban is más szerepet szánjunk azoknak a hallgatóknak, akik az alap, és akik a mesterképzést végzik el, és ehhez tudjuk igazítani a tananyagot is. Az egyetemi képzésnek nagyobb elméleti megalapozottsága van, mint korábban a főiskolainak. Az alapképzés arra nyújt lehetőséget, hogy a megszerzett elméleti szint alapul szolgáljon egy magasabb, tudományos jellegű képzéshez, ami ilyen értelemben nem volt meg a főiskolai képzésben. Jobban hasznosítható ez a rendszer a gyakorlatban is, jobban orientál, és jobb alapokat nyújt egy nagyobb elméleti tudás megszerzéséhez.

Ebben a tanévben vette át a Rendészettudományi Kar Büntetőjogi Tanszékének a vezetését. A tanszék jövője vonatkozásában milyen elképzelései vannak?

P.P. Szeretném, ha a kollégák minél magasabb szinten oktatnák a tárgyakat, ehhez fontosnak tartom, hogy a tanszéki munkatársak minél inkább képezzék magukat, ezáltal biztosított lesz a hallgatók magasabb szintű büntetőjogi képzése is. Szeretném azt, ha a képzés kicsit koherensebb lenne, az elmélet és a gyakorlat jobban kiegészítené egymást. Viszonylag csekélyebb óraszám esetében azon általános elvek tanítását szükséges előtérbe helyezni, amelyek nélkülözhetetlenek. Szeretném, ha a képzésben sokkal hangsúlyosabban tudnánk alkalmazni a számítástechnikai eszközöket. A tudományos teljesítmény kiemelt helyen kell, hogy szerepel ezen a tanszéken is. A hallgatók és az oktatók között egyetértés szükséges, hogy kialakuljon abban, hogy a büntetőjog egy fontos tárgy, amit jó oktatni és hallgatni is.

Mi a legfontosabb, legspeciálisabb büntetőjogi ismeret, amelyet egy leendő rendőrnek feltétlenül el kell sajátítania?

P.P. A legfontosabbnak azt tartom, ha egy hallgató sikeresen abszolválja a tárgyat és a későbbiekben, amikor az élete során találkozik egy-egy jogdogmatikai problémával, fel fogja ismerni azt és tudni fogja, hogy a megoldást merre kell keresnie. Büntetőjogi szakemberek segíthetnek ebben, ugyanakkor tudni kell, hogy mit és miért kérdezünk, hogy mit szeretnénk vele elérni.

Most készül az új büntetőeljárási törvény. Legfőbb ügyészként milyen elvárásai vannak törvénnyel kapcsolatban?

P.P. Alapvetően azt várom, hogy a büntetőügyek gyorsabban, hatékonyabban és az anyagi igazságnak megfelelően oldódjanak meg. Az új büntető-eljárásjogi kódex legfőbb jellemzői a maitól eltérően az kell, legyen, hogy nagyobb teret adjon az egyszerűsítésre, ugyanakkor a garanciális elemeket tartsa meg, de egy gyorsabb és hatékonyabb büntetőeljárást tegyen lehetővé. Az intézményrendszer, a hatáskörök és az eljárási szabályok kialakulóban vannak. Különösen fontosnak tartom a titkosszolgálati eszközök és módszerek alkalmazását, az így nyert adatoknak a bizonyításba való beépítését, bizonyítékként való felhasználását. Szükség van változtatásra, amely – a garanciális elemek megtartása mellett – egy jobb felhasználhatóságot tenne lehetővé. Egy bizonyítékok körét szélesítő szabályozást tudnék elképzelni. Nagyon fontosnak tartom annak eldöntését, hogy az érdemi bizonyítás hol történjen, mert azt nem tartom jónak, hogy mind a nyomozati, mind a bírósági szakban teljes körű bizonyítás folyik, ez a hatékonyság és a gyorsaság rovására megy.

 Az RTK-n leendő parancsnokokat nevelünk. Mit tanácsolna számukra? Ön szerint milyen a jó vezető? Milyen alapelveket követett vezetőként élete során?

P.P. Az ügyészség hierarchikus szervezet, de más típusú természetesen, mint a rendőrség, a rendvédelmi szervek. Az ilyen típusú, függelmi viszonyokon alapuló szervezet irányítása, vezetése is ma már a XXI. században egyfajta menedzserszemléletet igényel. Irányítani, vezetni egy szervezeti egységet vagy egy szervezetet csak akkor lehet, ha azt a szervezetet átlátja a vezető és egy minimális szinten tisztában van azokkal a feladatokkal, amelyeket a beosztottak, alárendeltek látnak el. Persze nem neki kell mindent megoldania, hanem azt kell biztosítania, hogy a szervezetben megoldódjanak ezek a kérdések. Ez egy más szemléletet igényel, mint amikor valaki úgy gondolja, hogy minden problémát csak személyesen ő oldhat meg. Ez egy más jellegű tudást igényel, más típusú büntetőjogi tudást is. A büntetőjog tele van garanciális elvekkel, egy vezetőnek, parancsnoknak is mindig tudnia kell, hogy melyek a korlátok és a lehetőségek. Ez utóbbiakat ki kell használni, a korlátokat viszont nem lehet átlépni.


Szöveg: Dr. Tóth Nikolett Ágnes

Fotó: Szilágyi Dénes

Megosztás a Facebook-on

Cimkék: Bonum Publicum, 2015

A karácsony mindenkinek jár

    • takacs tamas 1
    • takacs tamaskeresztelo
    • takacs tamasmaas4
  • Előző
  • Következő

A karácsony a kereszténység egyik legfontosabb ünnepe. Világszerte milliók ünneplik Jézus születését, család, rokonok, barátok körében. Utánajártunk hogyan bírkóznak meg az ünnep okozta kihívásokkal a hazánktól több ezer kilométerre, háborús övezetekben állomásozó katonáink. A Ludovika Campus kápolnájában beszélgettünk Takács Tamás alezredes, kiemelt vezető katolikus tábori lelkésszel saját tapasztalatairól, szolgálatáról, akivel a déli határ menti kerítésnél töltött szolgálata után találkoztunk.


A Tábori Lelkészi Szolgálat a Honvédelmi Minisztérium háttérintézménye, ugyanakkor a Katolikus Egyházon belül is különleges helyet foglal el. Hogyan épül fel és működik a szolgálat?

Takács Tamás: Három önálló szolgálati ággal rendelkezünk, ezek egyikének - a Katolikus Tábori Püspökségnek - vagyok a tagja én is. Hiába vagyunk kevesen, mégis önálló részét képezzük a Katolikus Egyháznak. Annyi különbséggel, hogy püspökség joghatósága nem területi, hanem személyi alapú. Manapság ennek jelentősége van, mert bár a területi határok fontosak lehetnek, de bizonyos helyzetekben ez az élettől elrugaszkodottá is válhat. Fontos hogy személyekhez, egyes élethelyzetekhez kapcsolódjon a pap. Az egyházon belül például az iskolai oktatáshoz, kórházakhoz, különleges feladatokat végrehajtó személyekhez kötődő szolgálatok specialitása, hogy ott és akkor segítsen az embereknek, amennyiben igénylik, amikor egy „hagyományos” egyházmegyés papnak ez nem adatik meg. Valójában ez a válasz az eredeti kérdésre. A tábori lelkész fő feladata, hogy együtt legyen a katonával. Egy vagy több egységhez kirendelve, minél több időt töltsön el velük, akár különleges élethelyzetekben is.

Mivel telik egy tábori lelkész napja?

T. T. Van, amikor azokkal találkozik, akikkel találkozni szeretne. Van amikor feladatot kap - például a határmenti kerítésen dolgozó katonáknál. Előtte még azért úszik egyet hajnalban, utána ellátja irodai teendőit, majd következhetnek a feladatok.

Hogyan lesz valakiből tábori lelkész?

T.T. A mostani - fiatalabb - generációból többen már egyenesen hozzánk tudtak jelentkezni, így a tábori püspökség szolgálatára szentelte fel őket a tábori püspök. Annak idején én egyházmegyés papként kezdtem. Ha jól belegondolok, igazából előbb lettem katona, mint pap. Amikor kispapnak jelentkeztem, rögtön besoroztak Lentibe katonának. Mondván, utána a papokkal már úgysem lehet mit kezdeni. Először tarka, később a fekete mundért öltöttem magamra, végül ötvöztem a kettőt. Kilenc év egyházmegyei szolgálat után döntöttem úgy, hogy újra csatlakozom a sereghez.

Miként fogadták újra?

T.T. Amikor beléptem a rendszerbe sok minden új volt. Kicsit kisarkítva azt szoktam mondani, hogy egy éven keresztül mást sem csináltam, csak sportoltam és köszöngettem mindenkinek. A közös sport kellő alapot adott arra, hogy megszólítható legyek. Ugyanolyan izzadt és koszos voltam, mint katonatársaim, ugyanúgy fel lehetett rúgni futballmérkőzésen, mint bárki mást. A köszönés pedig alapfeltétele annak, hogy az ember kapcsolatokat teremtsen. Eltelik egy év és visszaköszönnek neki. Valaki azért, mert tudja ki az illető, mások csupán azért mert tudják, hogy ez az az őrült, aki mindig mosolyogva köszönget. Annak idején, civil koromban egy öreg néni, a következőket mondta nekem új állomáshelyemre érkezésemkor: „Tisztelendő úr! Két dologra tanítsa meg a gyerekeket: köszönni és imádkozni!” Utólag belegondolva ez olyan instrukció volt, aminél frappánsabban megfogalmazni egy pap nevelői hivatását nagyon nehéz lenne: Tanítsa meg a rábízottakat, hogy kapcsolatot teremtsenek az emberekkel és Istennel is!

Korábban szóba került, hogy a déli határ menti kerítést építő katonáknál is járt. A szögesdrótnál is szükség van tábori lelkészre?

T.T. A tábor lelkész nem a helyzet miatt van ott, ahol, hanem a katona miatt. Ha ellenkezőleg gondolkodnánk, akkor feltehetnénk azt a kérdést is, hogy mit keresünk Afganisztánban? Háromszor voltam ott misszióban. Nem azért mentem oda, mert ilyen ambícióim vannak, hanem azért, mert ott voltak a katonák.

Afganisztán.

Háromszor fél év, plusz egy-két hónap felkészülés itthon. Ez az az idő, amikor szinte folyamatosan együtt lehettem a katonákkal, azaz a nap huszonnégy óráját addig talán teljesen ismeretlen emberekkel kell eltölteni. Mikor visszajön a kontingens, sok mindent hozunk haza: történeteket, tapasztalatokat és kapcsolatokat. Amik azután az itthoni a munkának az alapját adhatják.

A lelkészek jelenléte, feladata felértékelődik az ünnepek alkalmával. Miben tud segíteni ünnepekkor a misszión lévő katonáknak?

T.T. Úgy gondolom, a honvédségben kétféle ünnep létezik. A katonás ünnep, amelyek elsősorban a nemzeti ünnepek, ceremóniák. Ezekkel vagy azonosulunk, vagy nem. A másik, ami kicsit a civilek ünnepe, de nyilván a katonákat is érinti: a karácsony, húsvét és az egyéb egyházi ünnepek. A karácsony összekapcsolódik a családdal. Ha ebből kiszakítjuk a katonát, akkor válik „izgalmassá” a dolog. Ilyenkor mutatkozik meg minden, ami a lényegét és nehézségét adja az ünnepnek. A nehézségét a hiányzó személyek, a lényegét pedig a sallang- mentessége adja. Ez sok mindent letisztít az ünnepről, ami rárakódik. Életünk egyik legstresszesebb időszaka a karácsonyi.  Ilyenkor kellene pihenni és önfeledten ünnepelni, ehelyett azon aggódunk, jól fog-e minden sikerülni, örül-e a család, mikor leszünk szabadságon, kinek mit veszünk ajándékba. Ha vége van az ünnepeknek, mindenki fáradtan esik vissza a munkájába. A missziós karácsonyoknál ez nem így van. Ott nem tud a katona a családdal foglalkozni, legalábbis nem úgy, mint itthon. Nem feladat, hogy szervezzen, ajándékokért rohanjon az ember. Egy puritán környezeten belül kell átélnie az ünnepet. És itt van a tábori lelkésznek komoly feladata. Ha szükséges, személyes beszélgetések kapcsán segítse elviselni azokat a tényezőket, amiket a katona nem tud megváltoztatni.

Megváltozik valami az emberben az ünnepekkel kapcsolatban, miután hazaérkezik egy misszióból?

T.T. Egy ismerős családban próbálták a gyereket zsarolni azzal, hogyha rossz lesz, akkor nem kap ajándékot. Erre a gyermek megállt, és közölte, hogy karácsonykor mindenki kap ajándékot. Nyilván ő nem teológiai értelemben gondolta végig, hogy Jézus születése az ajándék, hanem úgy gondolta, ha karácsony, akkor jár az ajándék. Valahol a karácsony titka benne van ebben a mondatban. Mindenkié, aki várja. A karácsony igazi titkát hazaviszik a katonák a misszióból. Ezután valami megváltozik. Bennem is megváltozott az első kint töltött karácsony után sok minden. Sorkatona koromban, természetesen éppen szolgálatba osztottak karácsonykor. Katonatársaim a saját egyszerű módjukon megrendezték az ünnepet. Leültek és meggyújtottak egy szál gyertyát. Majd behívtak és mondták: „Atyám énekeljünk!” Tizennyolc éves voltam, az „atya” megszólításhoz semmi közöm nem volt még, de a többiek eldöntötték, hogy én csuhás leszek. Elkezdték közösen üvölteni a „Mennyből az angyalt”. Borzalmas lehetett hallgatni, mégis hihetetlen őszinteség volt benne. Úgy gondolom ez az ünnep titkához sokkal közelebb áll, mint a polgári rohangálós, ajándékszerzős készülődés.

Mi az értékmérője egy jó tábori lelkésznek?

T.T. Egykori tanárom mondta: „Fiaim jegyezzétek meg! Hazudni lehet igennel, nemmel és statisztikával.” Ha húznám a strigulát, hogy hány embert kereszteltem meg, hány jó pontot szereztem, értelmetlenné válna a szolgálatom. A statisztika nem Isten mértékegysége. Amikor valaki ezzel próbálja lefedni a saját életét, ott valami nagy baj van. Számomra az volt az egyik legpozitívabb minősítés, amikor misszióban egy katonatársam nekem ajándékozott egy tőrt a következő szavakkal: „Atyám, ezt magának adjuk, mert azon tisztek közé tartozik, akikért itt maradnánk” - mondta. Ez olyan megtiszteltetés, ami akkor, és azóta is hálával tölt el.


Szöveg és fotó: Szilágyi Dénes

Megosztás a Facebook-on


Hallgatásra ítélve

    • sara sandor
    • sara sandor
  • Előző
  • Következő

A Csonka Bereg című dokumentumfilm vetítésével kezdődött meg az a programsorozat, amely öt héten át minden hétfőn este, Sára Sándor egy-egy alkotását tűzi műsorra.  Az ismert rendező-operatőr munkáit az NKE Orczy Úti Kollégiumában tekinthetik meg az érdeklődők.

A Szent György Szakkollégium a kommunista diktatúra áldozatainak emlékéve alkalmából szervezi a rendezvénysorozatot, amelyen Sára Sándor, korábban tabunak számító témákat feldolgozó dokumentumfilmjei lesznek műsoron. Az 1989-ben bemutatott Csonka Bereg például a II. világháború végén "málenkij robotra" hurcolt kárpátaljaiak történetét mutatja be. Hasonló témával foglalkozik a Nehézsorsúak című alkotás is, itt 14 túlélő eleveníti fel a szovjet munkatáborokban töltött éveit.

A többi között a Nemzet Művésze címmel is kitüntetett rendező nyolcvanas évek elejétől készült, tabutémákat döntögető történelmi dokumentumfilmjei kiemelkedő darabjai a magyarok hiányos történelmi ismereteit bővítő alkotásoknak. A most 82 éves Sára Sándor 7 évig a Duna Televízió elnöke is volt. A számos díjjal elismert alkotó interjút adott a Bonum Publicumnak, amelynek beszélt a magyar filmgyártás és a magyar sajtó jelenlegi állapotáról is. Az interjút az egyetemi magazin decemberi számában olvashatják el.

A dokumentumfilmeket a következő időpontokban tekinthetik meg az érdeklődők:

http://uni-nke.hu/uploads/media_items/nke-sara-sandor-plakat.original.jpg


Szöveg: Szöőr Ádám

Megosztás a Facebook-on


A Haza lovagjaivá kell lennetek!

    • ludovikas levente

Egy tiszt életének legmeghatározóbb eseménye az, amikor leteszi az esküt. A Ludovika Akadémián felavatott hadnagyokat minden helyzetben az egyenes jellem és az egyenes tartás jellemzi. Bár az idők során a rituálé megváltozott, az ünnepség emelkedettsége és szentsége ma is a régi. Siposné Prof. dr. Kecskeméthy Klára ezredes, az NKE HHK egyetemi tanára kalauzolt el minket a régmúlt hagyományaiba.


Amit a történelem felülírt

„Összenőtt zsenge szívetek és lelketek Hazátokkal, így lettetek e hazának igazi hatalmas lovagjaivá. Törhetetlen vitézi erőtökkel rántotok kardot e földért, ennek népéért és minden részéért e Hazának” – ezeket a gondolatokat mondta Dr. Béres Gaudenc, a Ludovika Akadémia római katolikus lelkésze az 1926-ban végzett ludovikások avatási ünnepségén. Az Osztrák–Magyar Monarchia idején I. Ferenc József császár és magyar király születésnapján, augusztus 18-án tartották a tisztavatást. A világháborúk azonban sok mindent felülírtak. Az I. világháború kitörését követően egy tanév alatt négy tisztavatás volt a Ludovikán. Az elsőt pár nappal az I. világháború kitörése után tartották, majd ugyanebben az évben október 15-én a következőt, hiszen a frontokon szükség volt a jól képzett katonai vezetőkre. 1915. március 15-én esküt tettek azok a tisztek is, akik csak másfél évig tanultak a Ludovika Akadémián, majd augusztus 18-án, a császár születésnapján ismét volt egy avatás. Ez a négy ceremónia elvitte a teljes tiszti utánpótlást, gyakorlatilag megszűnt működni a Ludovika Akadémia, hiszen már nem volt kit tanítani és kibocsátani.

A Nagy Háború után 1920. szeptember 27-én indult meg újra a képzés a Ludovika Akadémián, ettől kezdve a tisztavatásokat mindig augusztus 20-ra, Szent István napjára időzítették, ettől csak egyszer, 1930-ban, Ferenc József születésének 100. évfordulóján tértek el. A II. világháborús évek alatt ismét sorozatban és rendhagyó időpontokban avatták a tiszteket. 1940-ben július 4-én volt a tisztavató, ekkor már a II. világháború szele elérte Magyarországot. 1942-ben is június 18-án tettek esküt a tisztek, Horthy Miklós kormányzó, a legfőbb hadúr születésnapján, majd december 6-án, Miklós napján, a kormányzó névnapján. Az 1944. augusztus 20-i avatás azért volt rendkívüli, mert az angolszász repülők akkor már javában bombázták Budapestet, és nem merték megkockáztatni, hogy a hagyományoknak megfelelően az Orczy-parkban, a Nagyréten tartsák meg az ünnepséget délelőtt. „Este hat órakor volt az avatás a Hűvösvölgyben, a magyar királyi Bolyai János Honvéd Műszaki Akadémia alakulóterén. A három katonai akadémia (1939 őszén a Ludovika Akadémia mellett létrejött a Bolyai János Műszaki Akadémia és a kassai Horthy Miklós – később Horthy István – Repülő Akadémia) kibocsátott tisztjeit odavitték a Hűvösvölgybe. Gondoljunk bele abba, hogy ha ez az esemény az amerikai vagy angol hírszerzés tudomására jutott volna, akkor úgymond le tudták volna fejezni a teljes leendő magyar tisztikart” – mondta Kecskeméthy Klára. Az ezredes hangsúlyozta, hogy 1921 és 1932 között Horthy Miklós kormányzó minden egyes tisztavatáson megjelent. 1933-tól 1944. augusztus 20-ig mindig csak a képviselőjét küldte el. Amikor 1944-ben a Hűvösvölgyben a három katonai akadémia tisztjeit avatták, ott volt Horthy Miklós, és beleírt az avatási naplóba. „Sokan azt gondolják, hogy ez volt a legutolsó tiszti avatás, azonban ez nem így van. Ugyanis amikor a front közeledtével kitelepítették a Ludovika Akadémiát, elindultak nyugati irányba, és 1944. november 15-én Körmenden, a Batthyány-kastély parkjában, illetve Hajmáskéren volt az utolsó ludovikás tisztavatás” – tudtuk meg Kecskeméthy Klárától. A Ludovika Akadémia fennállása alatt mintegy 10853 tisztet avattak fel, akik közül 1145-en haltak hősi halált a különböző frontokon és hadszíntereken.


Változó hagyományok

Az utolsó ludovikás eskütételen Szálasi Ferenc rendeletét olvasták fel az „idő előtti” tisztavatásra vonatkozóan. Ezek után a Ludovika Akadémia utolsó parancsnoka, Kocsis László vezérkari ezredes szólt az állományhoz. A tisztek a Ludovika zászlóra esküdtek fel, de a hagyományos szablya nélkül. Pisztoly volt helyette, így az eskü szövege is megváltozott: az „Ősi magyar szokás szerint rántsunk kardot!” fordulatot el kellett hagyni. Az évfolyamelső vitéz nemes Szőllősy Sándor hadnagy az alábbit mondta helyette: „A Duna, a Tisza, a Dráva, a Száva és a Kárpátok visszhangozzák fogadalmunkat: A hazáért mindhalálig!” Nem is díszes oklevelet kaptak, hanem egy igazolványt arról, hogy elvégezték a Ludovika Akadémiát.

Az avatás kezdetben a Díszteremben zajlott. Felsorakoztak az avatandó tisztek, ahol kihirdették a hadnagyi kinevezéseket, kiosztották a Ludovika Akadémia elvégzését igazoló díszes okleveleket és a ludovikás gyűrűket, amelyet gyűrűpróba előzött meg. Ezt követte az istentisztelet a római katolikus kápolnában, illetve a protestáns imateremben, ki-ki a vallásának megfelelően. A hálaadó istentisztelet után adták át az alapítványi díjakat a különböző fegyvernemeknél azoknak a rangelső hadnagyoknak, akik a legjobban teljesítettek, majd elkezdődött a tényleges ünnepség, amelyet a Ludovika Akadémia Nagyrétjén rendeztek. Itt felsorakoztak az akadémikusi alakulatok, az avatandó hadnagyok, valamint a tanári és a tiszti kar. Az eseményre a Magyar Honvédség elöljáróinak, a diplomáciai testületek képviselőinek dísztribünt építettek. Felsorakozott a Ludovika Akadémia teljes állománya. Amikor az elöljáróság bevonult és elfoglalták a helyüket a dísztribünön, a Himnusszal elkezdődött az ünnepség. A beszédet követte a tiszti eskü, amelyben a leendő hadnagyok a Legfőbb Hadúrra esküdtek fel, az Osztrák–Magyar Monarchia idején pedig I. Ferenc József császárra. Kiállt a katonatársai elé az a rangelső, akit kiválasztottak és méltónak tartottak arra, hogy az eskütétel után a kardrántásra szólítsa fel a leendő hadnagyokat. „Bajtársak, hazánk iránti hűségünk jeléül ősi magyar szokás szerint rántsunk kardot. Kardjaink érces pengése mellett egy szívvel, szent lelkesedéssel kiáltsuk fogadalmunkat: A Hazáért mindhalálig!” Egy, az 1932/33-as tanévben végzett ludovikás így emlékszik vissza az 1933-as hadnagyavatásra: „Hét órakor a díszteremben kihirdették a hadnagyi kinevezéseket és kiosztották a Ludovika Akadémia elvégzését tanúsító okleveleket, valamint a ludovikás gyűrűket. Fél 9 órakor hálaadó istentisztelet volt, ennek befejeztével az egyes fegyvernemeknél rangban elsőkként végzett új hadnagyok megkapták a nekik odaítélt alapítványi jutalmakat. A nyilvános ünnepség ősi Alma Materünk parkjában folyt le. Fél 11 órakor érkezett meg a Kormányzó Úr Ő Főméltósága képviseletében vitéz Kárpáthy Kamilló, a m. kir. honvédség főparancsnoka, aki kíséretével kivonult akadémikusi alakulatok, a felavatandó hadnagyok, valamint a tiszti- és tanári kar arcvonala előtt elhaladva, a Himnusz hangjai közben fogadta a kivonult alakulatok díszelgését. Miután a felavatandók a Ludovika-szobor elé vonultak, ahová az akadémia zászlaját előre hozták, vitéz Jány Gusztáv, a főcsoport főparancsnoka magas szárnyalású beszédében búcsúztatta el az életbe kilépő tanítványait. Ezután következett az eskü, aminek elhangzása után a rangban legidősebb új hadnagy, Rásky Jenő lelkes hangon tolmácsolta felavatott bajtársai nevében a Legfőbb Hadúr iránt érzett hűségüket és köszönetet mondott volt parancsnokaiknak és tanáraiknak. A beszéd végén az ifjú hadnagyok ősi szokás szerint kardot rántottak és a kardpengék csengése közben a ludovikás jelmondat: „a hazáért mindhalálig!” kiáltásával pecsételték meg fogadalmukat. Az ünnepséget a kivonuló alakulatoknak a ludovikás induló hangjára végzett feszes díszmenete zárta be.” 

Tisztavatások a második világháború után

A második világháborút követően 1964-től avattak ismét tiszteket hazánkban, az úgynevezett Egyesített Tiszti Iskola udvarán, szeptember elején. 1969. augusztus 20-án már az alkotmánynapi ünnepi program kiemelt eseménye lett a Kossuth téren megrendezett tisztavatás, amely az ország nyilvánossága előtt zajlott, s amelyen részt vettek az akkori állami és pártvezetők, a katonai felsővezetők, a fővárosi diplomáciai képviseletek katonai és légügyi attaséi, az ideiglenesen hazánkban állomásozó szovjet Déli Hadseregcsoport parancsnoka, illetve a Varsói Szerződés egyesített fegyveres erői főparancsnokának magyarországi képviselői is. Az 1980-as évek második felétől a tisztavatás menetében több változás is volt. 1986. szeptember elsejétől például a katonai tanintézetekben a négyéves képzésről áttértek a hároméves képzésre, így 1987. augusztus 20-án a végzős negyedévesekkel együtt a harmadik évfolyam hallgatóit is tisztté avatták. 1986-ban jelentek meg a tisztavatáson történelmi zászlók, ezzel hangsúlyozták ki a hadsereg nemzeti jellegét. 1989-ben a társadalmi és politikai változásoknak megfelelően módosítottak a fogadalom szövegén, amelyben az ország védelme, az alkotmány és a törvények betartása, illetve betartatása, továbbá a haza iránt elkötelezett szolgálat mellett tettek hitet az avatandó tisztek.  Az 1998-as tisztavatáson már a Szent Korona másolatának jelenlétében hangzott el a fogadalomtétel. Az államalapítás ezredik évfordulóján, 2000-ben a tisztavatást a Kossuth téren rendezték meg. 2010-ben a Hősök terén volt a ceremónia, és ezen az avatáson szerepelt először az új hallgatói díszöltözet, illetve két, a ludovikás hagyományokhoz visszanyúló lényeges mozzanat, a kardrántás, valamint „a Hazáért mindhalálig!” felkiáltás is. 2011-ben az Osztrák–Magyar Monarchia idejéből származó tradíciót, a kardlengetést elevenítették fel, amellyel akkoriban a végzősök a tisztté avatásuk miatt érzett örömüket fejezték ki. 2012-ben már nem a Hősök terén, hanem a Parlament előtti Kossuth téren tettek esküt az ifjú tisztek, akik már a 2012. január elsején létrejött Nemzeti Közszolgálati Egyetemen fejezték be tanulmányaikat, és a 2011-ben felállított MH Ludovika Zászlóalj állományába tartoztak. A legutóbbi tisztavatáson, 2014. augusztus 20-án 119 tisztjelölt tette le az esküt a Kossuth téren, ahol Áder János köztársasági elnök és Hende Csaba honvédelmi miniszter mondott beszédet. Az NKE-n idén 94 honvédtisztjelölt tesz majd esküt. A 85 fiú és 9 lány a ludovikás hagyományokat követve erősíti meg fogadalmát: a Hazáért mindhalálig! 


Szöveg: Szabó Tibor

Cimkék: Bonum Publicum, 2015

„Nyitott szemmel a világra” - A NETK első fél éve

    • Bonum_illusztracio

Fél éve működik, de már számos eredményt fel tud mutatni a Nemzeti Közszolgálati Egyetem negyedik kara. A Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kar (NETK) a folyamatos oktatási tevékenység mellett ma már szervezetileg is „működőképes állapotban” van, megalakultak az intézmény különböző egységei. Mindemellett konferenciákat, pódiumbeszélgetéseket és könyvbemutatókat rendeznek, a kar oktatói és kutatói rendszeresen szerepelnek szakértőként a különböző médiumokban és jelentősek a biztonság- és védelempolitika területén végzett kutatások eredményei is. Az elmúlt hat hónapot a NETK munkatársaival értékeltük.

„A Nemzeti Közszolgálati Egyetemnek kiemelkedő szerepe lesz a magyar felsőoktatásban a következő évtizedekben, hiszen az egyetem adja a tudást, a szellemi bázist a jövő államigazgatási elitjének. Magyarországnak szüksége van kiváló, jól képzett, megalapozott tudással és őszinte hazaszeretettel rendelkező vezetőkre, ezt pedig az Önök egyeteme biztosítani fogja” – mondta Dr. Vidoven Árpád, a Miniszterelnökség közigazgatási államtitkára, az NKE Fenntartói Testületének akkori ügyvivője a NETK alapító ünnepségén, január 30-án. Az ünnepi szenátusi ülésen Prof. Dr. Patyi András, az NKE rektora így fogalmazta meg a kar alapításának egyik célját: „A Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kar kiemelkedő feladata az, hogy utánpótlást képezzen, européer szemléletet és hozzáértést adjon, hogy az itt végzett hallgatók legyenek képesek döntéshozó vezetőként és ügyintézőként is arra, hogy az emberiség közös céljait szolgálják.”

Az alapítás óta eltelt fél év az építkezés jegyében telt a NETK háza táján. Első lépésként a szakok mintatanterveit tekintették át, hogy a kar létszámának bővítését oktatási és kutatási feladataival összhangban kezdhessék el. Az állomány feltöltése fokozatos, jelenleg 33 főállású minősített oktató és kutató van a karon, akiknek a munkáját a Dékáni Hivatal, a Tanulmányi Osztály és a kutatóközpontok adminisztratív munkatársaival együtt 11 fő segíti. Tálas Péter szerint komoly siker, hogy az egyetem Szenátusa és Fenntartói Testülete valamennyi mintatantervet szakmailag megalapozottnak találta és elfogadta. „Pozitív visszhangot kapott az a törekvésünk is, hogy oktatásunkat a megrendelői igényekhez szabjuk és a korábbiaknál gyakorlatiasabbá tegyük” – tette hozzá a kar dékánja.

Ezt a célkitűzést erősíti a hallgatók és az oktatók véleménye is. Marsai Viktor, a NETK Nemzetközi Kapcsolatok és Diplomácia Tanszék oktatója úgy véli, hogy az elméleti és a gyakorlati ismeretek jelenlegi arányát az utóbbi javára kell erősíteni: „A hallgatók körében tavasszal végzett vélemény- és igényfelmérés is ezt támasztotta alá, valamint ez a nemzetközi tendencia is.” A karon jelenleg két alapszakon (nemzetközi biztonság- és védelempolitika, nemzetközi igazgatás), valamint két mesterszakon (nemzetközi biztonság- és védelempolitika, nemzetközi közszolgálati kapcsolatok) folytatja tanulmányait közel 300 hallgató. Emellett olyan népszerű idegen nyelvű képzéseket is gondoznak, mint az Academy of Diplomacy, Budapest.

„A karon folyó képzések az oktatási portfolió folyamatos fejlesztését igénylik a nemzetközi biztonság, az Európa-tanulmányok, a nemzetközi és európai jog, valamint a nemzetközi gazdasági kapcsolatok témaköréhez illeszkedve” – mondta Tóth Norbert. A NETK oktatási dékánhelyettese szerint az őszi egyetemi önértékelésre, majd a MAB akkreditációra tekintettel már nyáron folytatják a munkát, amikor az oktatási szünet lehetővé teszi a szakfelelősök, vezető szakemberek bevonását ebbe az összetett fejlesztési, az oktatás tartalmát és minőségét a középpontba állító folyamatba.

Az elmúlt hónapok azonban nemcsak az oktatói munkáról szóltak, hiszen komoly szervezetépítésnek lehettünk tanúi. A NETK fokozatosan hozta létre az Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzatában előírt kari testületeket és szervezeti egységeket. „Annak ellenére, hogy a Nemzetközi Intézettől örökölt oktatói kör, az újonnan csatlakozott kollégákkal kiegészülve biztosítani tudta a képzés folytonosságát, az önálló kari lét rengeteg olyan adminisztratív, szervezési és szervezetfejlesztési feladatot állított elénk az elmúlt félévben, amelyet úgy kellett megoldanunk, hogy a hallgatók számára mind az oktatás, mind pedig a tanulmányi kérdések intézése ugyanolyan gördülékenyen történjen, mint a már évek óta működő karok esetében” – mondta el lapunknak Zámbó Dávid. A Dékáni Hivatal vezetője számára az elmúlt fél év legfelemelőbb pillanata a Kari Tanács alakuló ülése volt. „A kar megalapítására vonatkozó egyetemi szándék megfogalmazását követően ez volt az a momentum, amikor a fakultás mint közösség által megválasztott képviselők először hozhattak a karra vonatkozó döntéseket – számomra ez a nap volt a kar igazi születésnapja.” A Kari Tanács elfogadta – és időközben már a Szenátus is jóváhagyta – a kar emblémáját és jelmondatát – Aperi oculos ad mundum, avagy Nyitott szemmel a világra, illetve a kari kitüntetések adományozásának rendjét. A szimbolikus döntések mellett azonban a Kari Tanács fontos érdemi döntéseket is hozott, támogatta a négy szak mintatantervét, amelyet az egyetem Szenátusa a 2015. június 24-i ülésén elfogadott.

A NETK létrejöttének célja a hazai – rendvédelmi, honvédelmi és civil – közigazgatási intézményrendszer nemzetközi és diplomáciai jellegű feladataiban részt vevő hivatásos és tisztviselői állomány, valamint a külképviseleteken és az Európai Unió egyes intézményeiben Magyarországot képviselő szakemberek képzése és utánpótlásának biztosítása.

„E küldetésből kiindulva az elmúlt fél évben azon dolgoztunk, hogy a korábbi Nemzetközi Intézet feladatrendszerét, oktatói és kutatói állományát, egyúttal felelősségét kibővítve a kar szervesen beilleszkedjen az NKE szervezetrendszerébe és értékrendjébe” – fogalmazott Tóth Norbert. A dékánhelyettes szerint fontos, hogy a kart „alma materül” választó hallgatók egyfajta stratégiai, elemző szemléletet is elsajátítsanak, hiszen az itt szerzett elméleti és gyakorlati tudás mellett ez is nagyban növeli a diploma utáni elhelyezkedés esélyeit.

Mindenesetre az eddigi felvételi jelentkezések számadatai azt bizonyítják, hogy jó úton járnak. „Az olykor húszszoros túljelentkezés, valamint a júniusi – mesterszakos – felvételi tapasztalatok azt mutatják, hogy a hallgatók körében népszerűek a képzések, ami jó kiindulási alapot jelenthet az építkezéshez” – véli Marsai Viktor. A NETK oktatója szerint a népszerűség oka kettős. „Azon dolgozunk, hogy a NETK által kiadott diploma megszerzése megteremtse a nemzetközi pályára lépés lehetőségét. A kar állományába tartozó oktató és kutató kollégák felkészültségét és elismertségét jelenlegi hallgatóink is visszaigazolták, így a képzésekről kialakult kép kedvező.”

A sikeres munkához azonban nem elég az oktatók, kutatók, kari vezetők egyéni képessége, hiszen itt is csapatmunkáról van szó. „A kar vezetése fontosnak tartja, hogy a NETK valamennyi munkatársa – legyen régi vagy új – olyan területen dolgozzon, ahol a legkiemelkedőbb eredményt tudja nyújtani. Ez kulcsfontosságú ahhoz, hogy a kar oktatói, kutatói és adminisztratív dolgozói csapatként tevékenykedhessenek” – fogalmazott Tálas Péter, aki szerint az egyetem rektorától, rektorhelyetteseitől és dékánjaitól kapott támogatás nélkülözhetetlen volt. „Ez azért is jelentős, mert a NETK egyetemünknek az integrált működésre leginkább építő, abban leginkább érdekelt kara. Részben profiljából fakadóan – hiszen az általunk lefedett külkapcsolati területen katonákra, rendőrökre és a civilekre egyaránt szükség van –, részben pedig azért, mert oktatóink közül sokan tanítanak az egyetem más karain is” – véli Tálas Péter.

A dékán a kar munkatársainak első félévi teljesítményét pozitívan értékeli, mert „a kar szervezetfejlesztési feladataiban úgy vettek részt, hogy közben saját oktatói, kutatói, adminisztratív, illetve egyéb feladatukat is el kellett látniuk. Vagyis szinte mindenkinél pluszmunkával járt, néhányuk esetében pedig azzal, hogy a dékán este 10-11-kor is hívta őket telefonon vagy Skype-on.” A kar első fél évét több mint 25 nemzetközi relációjú rendezvénnyel, szakmai eseménnyel zárta, hol házigazdaként, hol oktatói, kutatói szerepvállalásával. Kínai, pakisztáni, dél-koreai, nigériai, cseh, lengyel, román delegációk látogatásai, a magyar uniós biztosok vitája, nemzetközi kiberbiztonsági képzés, a Ludovika Nagyköveti Fórum és szakértői workshopok, szakmai konferenciák fémjelzik azt az utat, amit a NETK február óta megtett.

A karon zajló kutatómunka egyik fő bázisa továbbra is a Stratégiai Védelmi Kutatóközpont (SVKK), amely több szempontból is sajátos helyzetbe került a NETK megalapításával. Egyrészt, mert állományából ketten – Tálas Péter dékánként, Csiki Tamás dékáni tanácsadóként – a kar vezetésében vállaltak szerepet és új feladatköröket, másrészt, mert a felálló kari vezetés több olyan célt is megfogalmazott, amely közép- és hosszú távon az SVKK-ra háruló feladatokat is megnöveli. „Bár az első fél év kari szervezetfejlesztése még viszonylagos nyugalomban hagyta a kutatóközpontot, már készülünk arra, hogy a következő hónapokban meghatározó szerepet játsszunk a kar állományán belül az oktató-kutató – kutató-oktató modell kialakításában, ahogy az a dékáni szakmai programban is szerepel” – mondta Felméry Zoltán, az SVKK kutatója. Emellett az SVKK kutatói és elemzéseik jelentős médiafigyelmet élveznek Magyarországon: elemző-értékelő nyilatkozataik napi rendszerességgel jelennek meg a médiumokban, legyen szó akár az orosz–ukrán válságról, a Közel-Kelet és Észak-Afrika instabilitásáról, a migráció problémájáról vagy Európa stratégiai dilemmáiról.

A NETK munkatársai beszéltek az előttük álló feladatokról is. Tóth Norbert szerint idővel szükség lesz az angol nyelvű képzések továbbfejlesztésére, a nemzetközi kapcsolatok elmélyítésére, valamint a doktori képzés nemzetközi orientációjának erősítésére. Zámbó Dávid úgy véli, hogy a kari adminisztráció előtt álló fő feladat a most létrehozott szervezeti struktúra hatékony működtetése, az esetleges zavarok és hiányosságok feltárása, és a működési tapasztalatok, valamint az összegyetemi szempontok és a fenntartói igények alapján a szervezet esetleges átalakítására, továbbfejlesztésére vonatkozó elképzelések kidolgozása.

Marsai Viktor arról beszélt, hogy idén ősszel a NETK-n is elindul a szervezett keretek között zajló hallgatói tehetséggondozás, aminek komoly hagyományai vannak a „régi” tanszékek és az SVKK berkein belül. „A tudományos diákköri munkát, a szakkollégiumi önképzést, a hallgatók öntevékeny közösségi és kulturális tevékenységét is támogatni kívánjuk, kiemelt hangsúlyt helyezve arra, hogy a hozzánk érkező külföldi hallgatók is otthonosan érezzék magukat, és a lehető legjobb tapasztalatokról számoljanak be, amikor majd hazatérnek.”

Felméry Zoltán szerint a kar megalakulása sok lehetőséget tárt fel a kutatók számára: erősödtek és bővültek a szakmai kapcsolatok, a mobilitási lehetőségek, valamint egyre több a szakmai rendezvény is, amik azonban több feladatot is jelentenek. „Kis létszámú, de a visszajelzések alapján magas szakmai színvonalon dolgozó csapatként élnünk kell e lehetőségekkel, építenünk kell az SVKK szakmai és média-láthatóságára, és tovább kell fokoznunk az NKE és a NETK elismertségét.”


Szöveg: Szöőr Ádám